A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya segítségével a Felvidéken huszadik alkalommal a 2024/2025-ös tanévre is meghirdette a magyarországi Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt. Az idei verseny Komáromban a Jókai 200 emlékév jegyében valósul meg, hiszen Irinyi János Irinyi József bátyja volt, aki Jókai Mór barátjaként, a márciusi ifjak egyikeként részt vett az 1848. március 15-i események szervezésében. Irinyi János egyes feltételezések szerint személyesen vett részt a márciusi 12 pont megfogalmazásában.
A verseny felvidéki főszervezője Andruskó Imre, a versenybizottság további tagjai: Fiala Andrea és Gelle Donát, a Selye János Gimnázium kémia szakos tanárai. A verseny titkára Fehér Erzsébet.
Az elméleti verseny anyaga az általános iskolában és a középfokú iskolákban tanult kémia, kategóriánként értelmezve. Az elméleti tudás kiterjed az alkalmazott és a környezeti kémiára, valamint a kémia történetének magyar vonatkozásaira. A gyakorlati versenyen a térfogatos elemzésben kell jártasságot bizonyítani.
Az első forduló iskolai írásbeliből, a második forduló (szlovákiai döntő) írásbeliből és gyakorlatból, a harmadik – országos – forduló Debrecenben írásbeliből és gyakorlatból áll.
Az I. A kategóriába a gimnáziumok első évfolyamának tanulói, az I. B kategóriába a vegyészeti szakközépiskolák első évfolyamának tanulói és a II. A kategóriába a gimnáziumok második évfolyamának diákjai tartoznak.
A Selye János Gimnáziumban zajlott szlovákiai fordulóba 16 diák kapcsolódott be öt középiskolából. A házigazdán kívül kategóriánként egy-két diák vett részt a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumból (VÁG), a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumból (KZG), a somorjai Madách Imre Gimnáziumból (MIG) és a pozsonyi szlovák nyelvű Vegyészeti Szakközépiskolából (VSZK).
A verseny végeredménye:
I. A kategória 1. helyezett Frühwald Hanna (VÁG), 2. helyezett Péter Tamás (SJG), 3. helyezett Farkas Fanni Leila (MIG);
I. B kategória 1. helyezett Angyal Attila (VSZK)
II. A kategória 1. helyezett Sándor Réka (MIG), 2. helyezett Hübsch Maja Virág (SJG), 3. helyezett Diószeghy Monika (VÁG);
Április 25-től 27-ig zajlik majd az országos – Kárpát-medencei forduló Debrecenben, ahol két-két diák, a kategóriák első két helyezettje képviseli Szlovákiát.
A győzteseknek sok sikert kívánunk a magyarországi döntőben! Köszönjük a Magyar Kémikusok Egyesülete segítségét, kiváltképp az MKE titkárságán Schenker Beatrix asszonynak.
Králik Zsuzsanna/Felvidék.ma