A környezetvédelmi minisztérium visszautasítja azokat a feltételezéseket, hogy a Csallóközben földelik el a száj- és körömfájás miatt elpusztított állatokat. A tárca szakértői négy lehetséges helyszínt jelöltek ki, a végső döntést az országos válságstáb hozza meg – közölte a minisztérium kommunikációs osztálya.
„A környezetvédelmi minisztérium kezdettől fogva mindenben együttműködik, olyan területeket választott ki, ahol nem fenyeget a talajvízszennyezés, megfelelnek a célnak, és logisztikailag megközelíthetők a dél-szlovákiai járványgócokból” – közölte a tárca.
Hozzátette, most már a hadsereg és az állatorvosi felügyelet, illetve a védelmi és a földművelési tárca feladata a helyszín kiválasztása és a nyilvánosság tájékoztatása.
Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter már a hétvégén kijelentette, az ivóvízkészletek miatt kizárt, hogy a Csallóközben ássák el a tetemeket, és olyan területet választanak ki, ahol nem fenyeget a vízkészletek szennyezése.
Három szarvasmarhatelepen, Medvén, Csiliznyáradon és Bakán igazolták a száj- és körömfájás megjelenését. Megkezdődött az állatok leölése, jelenleg körülbelül napi 300 példányt likvidálnak Bakán. A zsolnai tetemégető kapacitási korlátai miatt az illetékes szervek más megoldást is keresnek.
TASR/Felvidék.ma