Peter Pellegrini államfő feltételezi, hogy kedden sikerül megnyitni a parlamenti ülést, ez lesz a próbája annak, hogy sikerült-e visszaállítani a kormánypárti többséget. Pellegrini hétfőn Zólyomban nyilatkozott a sajtónak.
„A keddi (március 25.) parlamenti ülés lesz a kormánykoalíció próbája, vajon a számos megállapodással és a minisztercserékkel sikerült-e Robert Fico kormányfőnek visszaállítania a parlamenti többségét, és a kormánykoalíció ereje teljében visszatér-e a kormányprogram teljesítéséhez és az emberek valódi problémáinak megoldásához” – jegyezte meg.
Az államfő úgy véli, túl régóta foglalkoztatják a nyilvánosságot a koalíciós ellentétek, és a különféle posztok betöltéséről szóló szavazások is megmutatják, hogy valóban visszaállt-e a stabil kormánytöbbség.
Mindenesetre úgy gondolja, kedden sikerül megnyitni a parlamenti ülést, s természetesen figyelemmel kíséri majd az eseményeket.
„Egyelőre megvan a többsége a kormányfőnek, illetve nincs 76 olyan képviselő a parlamentben, akik megvonnák a bizalmat a kormánytól” – tette hozzá az államfő.
A következő rendes ülésszak kedden kezdődik, a kormányjavaslatok mellett éves jelentések és határozattervezetek megvitatása, valamint a házelnök megválasztása vár a képviselőkre.
TASR/Felvidék.ma