Vannak, akik értetlenkedve állnak a Magyar Szövetség azon döntése előtt, hogy a párt felfüggesztette Gyimesi György tagságát. Korábban sokan nagy reményeket fűztek Gyimesi tevékenységéhez, de a remények sajnos csakhamar keserédessé váltak, sőt szerte is foszlottak, ami három pontban csúcsosodott ki a közelmúltban.
Három szimbolikus ügy, ami érzékenyen érintette a felvidéki magyar közösséget. Az első az SNS-hez tartozó Kulturális Minisztérium új nyelvtörvény-tervezete volt, aminek két verziója is nyilvánosságra került. Mindkettő meglehetősen durván korlátozta volna a magyar nyelvhasználatot Szlovákiában. A másik ügy az atomhulladék-temető tervezete körül alakult ki, ami a Hlas vezette Gazdasági Minisztériumhoz tartozik és több lehetséges helyszín is a magyarok lakta vidék közelében lett volna. A harmadik pedig a pozsonyi késeléses eset volt, amikor egy Slovan-szurkoló tettlegességig vitt egy felháborodást, amiért magyarul beszéltek fiatalok.
Bár közösségünk némileg hozzászokhatott már hasonlókhoz (egyébként ezekhez nem lehet hozzászokni), de az egy ideje nem tapasztalt érzéketlenségekre újfent felszisszent, felszínre engedve a lappangó indulatokat. Az egyedül talpon maradt felvidéki párt, a Magyar Szövetség és annak vezetése természetesen határozottan fellépett és megtette a szükséges lépéseket, hogy tiltakozásának adjon hangot.
A nyelvtörvény-tervezet ügye végül a szlovák miniszterelnökig és a magyar külügyminiszterig jutott és a Kulturális Minisztérium nyilvánosan bejelentette, hogy visszavonja a tervezetet. Hasonlóképpen történt az atomhulladék-tároló esetében is. A késeléses eset elkövetőjét pedig bár hamar kézre kerítette a rendőrség, ám testi sértés helyett csak garázdaság miatt indult ellene eljárás.
Gyimesi György viszont mindhárom esetben nem a közössége, hanem a kormány oldalára állt és a jogos tiltakozásokat csak „felesleges hangulatkeltésnek” titulálta, melyek szerinte veszélyeztetik a békés szlovák–magyar együttélést. A politikus úgy próbálta tálalni az eseteket, mintha valójában nem is lettek volna ügyek, csak a párt reagálta volna túl mesterségesen. Csak azt nem tudni, hogy ha valóban nem voltak ügyek, akkor az egyes minisztériumok vajon mit vontak később vissza?
A jó szlovák–magyar kapcsolatok és a megbékélés valóban fontos dolgok, de nem működhetnek úgy, hogy a sértett fél folyamatosan csak tűr és nyel. Az elmúlt másfél évtizedben számos olyan támadás érte közösségünket, melyek korántsem lettek megoldva. Gondoljunk csak a kettős állampolgárság intézményének jogkorlátozó intézkedéseire, a Beneš-dekrétumok hatályban tartására, a DAC-szurkolók és Malina Hedvig megverésére vagy éppen a diszkriminatív zászlótörvényre… A hátrányosan kezelő gazdasági következetlenségekről már nem is beszélve. Ha napi szinten nem is esik róluk szó, attól még ezek a problémák ott lappanganak a status quo árnyékában.
Egy-egy újabb ilyen eset elmaszatolása és elbagatellizálási kísérlete pedig kijózanítóan hat egy elvileg magyar politikus részére. Nem csoda, hogy nézetkülönbséget okozott közte és a párt között és végül kenyértöréshez is vezetett.
Az ilyen viselkedés ugyanis a politikában teljességgel elfogadhatatlan, sőt még annak kérdése is felmerülhet, hogy vajon nem meríti-e ki a nemzetárulás vádját? A Most-Hídnak és Bugáréknak a magyar himnusz betiltását és egyéb bennünket károsan érintő intézkedéseket nem nézte el közösségünk, Gyimesinek se tudja. Főként, hogy a Pavol Jozef Šafárik Egyetemen írt szakdolgozatában 2008-ban még olyan pozitív véleménnyel volt Bugár Béláról és a vegyespártról, hogy abba maga Hunčík doktor is belepirult.
„Az MKP 2007-es kongresszusán a párt „radikális szárnyának” sikerült eltávolítania a ’mérsékelt pártelnököt’, Bugár Bélát.” A Mečiar, Slota és Fico alkotta 2006–2010 közti kormány idején úgy látta, hogy „a gyűlölködés visszaszorulóban van, de a magyar kártya időnkénti előhuzogatásával még jelenleg is politikai hasznot lehet szerezni”.
A Fidesz-MKP kapcsolatában is érdekes megállapításokat tett a dolgozatban: „egyre inkább megszilárdítják a kapcsolataikat (az MKP – szerk.megj.) az ellenzéki, leplezetlenül nacionalista Fidesszel”.
Nos, a „gyűlölködés visszaszorulásának” és a „magyar kártya előhuzogatásának” árnyékában a három fenti szimbolikus eset tökéletesen rávilágít arra a problémára, hogy mennyire hiányzik az intézményes érdekképviselet a pozsonyi parlamentből, és valójában az aktivista politizálás a szlovák pártokban egy-két fecskével nemcsak nem csinál nyarat, de egyenesen az évszakok létét tagadja le.
Csonka Ákos/Felvidék.ma
