Folytatódik Magyarország meghallgatása a 7-es cikk szerinti eljárás keretében, ez már a nyolcadik alkalom, de a lényeg mit sem változott: ez az eljárás továbbra is a politikai hisztériakeltés és a nyomásgyakorlás eszköze – nyilatkozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Brüsszelben.
Az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve a miniszter elmondta: a magyar kormány ebben az eljárásban is a nyílt és őszinte párbeszédre törekszik, és konstruktívan vesz részt benne.
„Eddig is minden kérdésre és észrevételre válaszoltunk, és ma is ez a szándékom” – tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta:
a tanácskozáson kizárólag meghallgatásra kerül sor, más eljárási cselekmény – például Magyarország szavazati jogának megvonása – nem történik.
„Erre a napirend sem ad lehetőséget, és a jelenleg Magyarország ellen zajló eljárás keretében sem biztosított ilyen lehetőség, így erre a mai napon sem kerülhet sor” – húzta alá.
Bóka János kitért a lengyel elnökség által előterjesztett nyilatkozatra is, amely az európai demokratikus ellenálló képességére összpontosít. Mint mondta: „Értelmezésünk szerint ez a nyilatkozat elsősorban nem erről szól, hanem
jogalapot próbál teremteni az európai intézmények számára ahhoz, hogy beavatkozzanak a tagállamok demokratikus döntéshozatali folyamataiba.
Ezt Magyarország határozottan elutasítja.” A nyilatkozat kapcsán a miniszter hangsúlyozta: a dokumentum félreértelmezi a civil szervezetek szerepét a demokratikus társadalmakban.
„A civil szervezetek nem alkotmányos intézmények, és nem politikai pártok. Ezért visszautasítunk minden olyan törekvést, amely a civil szervezeteket eszközként kívánja felhasználni a demokratikus intézmények legitimációjának aláásására, vagy a választási folyamatokba való beavatkozásra” – hangoztatta.
Hozzátette: a dokumentum nem helyez kellő hangsúlyt e szervezetek átláthatóságára – különös tekintettel az uniós finanszírozásra. „Mindezek miatt Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy ezt a nyilatkozatot elfogadja. Ezt a nyilatkozatot meg fogjuk vétózni” – zárta nyilatkozatát Bóka János.
Uniós biztos: nagyon komoly aggodalmaink vannak a magyar jogállamisági helyzettel kapcsolatban
Az Európai Bizottságnak továbbra is nagyon komoly aggodalmai vannak a magyarországi jogállamisági helyzettel kapcsolatban – jelentette ki Michael McGrath demokráciáért, igazságügyért és a jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.
McGrath az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve elmondta:
márciusi budapesti látogatása során is aggasztó beszámolókat hallott a civil társadalom és a média képviselőitől az őket érő korlátozásokról.
„Ez elfogadhatatlan. Az Európai Unió alapvető értékeit minden tagállamnak tiszteletben kell tartania” – húzta alá.
Emlékeztetett, hogy testületének fő eszköze a kötelezettségszegési eljárás, amelyet már több alkalommal alkalmaztak Magyarországgal szemben. Jelenleg két ilyen ügy is folyamatban van: az egyik a Szuverenitásvédelmi Hivatallal kapcsolatos, amely gyorsított eljárásban zajlik, a másik pedig a gyermekvédelmi törvény miatt indult, amely alapján a hatóságok rendezvényeket tiltottak be vagy készülnek betiltani. A bizottság mindkét ügyet szorosan figyelemmel kíséri – tette hozzá.
A gyülekezési szabadság alapvető jog. Ez nem jelent veszélyt a gyermekekre, nem jelent veszélyt senkire, és minden körülmények között védeni és tiszteletben kell tartani
– tette hozzá.
McGrath szerint a bizottság nyitott a párbeszédre Magyarországgal, de egyértelművé tette: a jogállamiság nem választható, hanem az EU-tagság alapkövetelménye.
Azokra az uniós parlamenti képviselőktől származó felvetésekre, miszerint meg kellene vonni minden uniós forrást Magyarországtól, az uniós biztos úgy reagált: csak jogilag megalapozott módon, a rendelkezésre álló jogállamisági eszközök alapján lehet eljárni. „Jelenleg zajlik az új többéves pénzügyi keret egyeztetése, és Ursula von der Leyen elnök is szorgalmazza, hogy erősebb kapcsolat legyen a jogállamisági követelmények és az uniós források elérhetősége között” – tette hozzá az uniós biztos.
MTI