A bűn, a hazugság és az ítélgetés létrontása ellen
Istenünk beszéde egyetemes. Világegyetemes. A látható és a láthatatlan, a mérhetetlen és a mérhető világra, világokra érvényes. Nem globális, nem valamelyik vallással, felekezettel birtokolható, hanem olyan létigazságok hordozója Igéje, amelyek tegnap, ma és mindörökké változatlan fundamentumok, létalapok, léttörvények, az életörvények sodrásában mentőövek.
Ezeket lehet figyelmen kívül hagyni, attól mégis érvényesek. Fanyalogni, kételkedni bennük, attól még fundamentum-létigazságok. Miként az, hogy oxigén nélkül nem él sokáig egyetlen élőlény, vagy amiként a gravitáció törvénye is konstans léptünk alatt, ami a Nap fényáradatával egyetlenszerű életet, bioszférát, nooszférát, értelembirodalmat, kék létvilágot alakított ki a földön. Nem beszélve a sarkalatos és egyszerű matematikai alapigazságokról, amelyek a görög és az egyiptomi kultúrában, a kínai bölcseletben ugyanazok, mert az örök létigazság és matematikai igazság Istentől rendelt örök és egyetemes.
A mi univerzumunkban és a mi gondolkodó, törékeny nádszállétünkben (Pascal). Az alapvető létigazságok felismerése azonban még csak nagyon hűvös, didergető emberi létezést kínálna.
Azért, hogy soha senki az igazságok jégpalotáiban agyon ne fagyjon, az idők teljességében az emberszerető, melegszívű Isten elküldte Fiát a földre.
Nem véletlenül fogalmazott Ő maga így: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna” (Lukács 12,49). A hellén-görög világ tudásszintjén a korabeli világban széjjelnéző orvos-evangélista, Lukács tudta, miért fogalmaz így. Hiszen Jézus kortársaként látta, hogy a korabeli filozófia, főként a gnózis, a megismerés logikájának nagy gondolkodói, és gondolatai csak a világ jégpalotáit építették.
Arisztotelész, Platón és Euklidész, meg más, tiszteletre méltó zsenik szellemvilága is kevés volt ahhoz, hogy az emberek felmelegedjenek, s ne a törvény, a vallási zárványrendszerek fogságában, rutinszerűen, gépiesen éljék az életüket.
Ezért is írta le az ókori és mai hatalmi és eszmei, akár vallási karámokba szorított emberiség javára Jézus szavait Lukács: Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre.
De nem a gyűlölet, nem a pusztítás, a megosztás, a háború, az önzés, a haszonlesés, a nyerészkedés, az uralkodás és az embertelenség emésztő tüzét, hanem azt, ami megtisztítja salakjától az aranyrögöket, ami kiégeti az emberi lelkekből a bűn, a hazugság és az ítélgetés létrontó salakját.
Mert a földi végcél: „azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek” (Ján 10,10).
Jézus lét-otthonosságot ajándékozott – Paraklétosz világkorszakban élünk
A lét-otthonosságért jött el Jézus a földre és küldte el dicsőséges mennybevitele után a Pártfogót, a mennyei Védőügyvédet, Szószólónkat a végső létperben, Szent Lelkét, a Paraklétoszt. Ezzel a pártfogolt földi lét világtörténelmi és üdvtörténeti korszakát nyitotta meg.
A rabszolgaság világában, a középkor, a felvilágosodás, az ipari forradalmak és a digitális világkorszak káini históriájában, az öldöklés, az irigység világában, amelynek nagymesterei még ma is képesek lennének megfúrni Noé bárkáját, elporlasztani Jézus golgotai keresztjét és az üdvösség mennyei matematikáját felcserélni a mesterséges intelligencia jéghideg 0 és 1 végtelen kombinatorikájára.
Közben az emberiség a világ Fejedelmétől uralt nagymesterei, politikusai, vezérei, Führerjei, Ducéi és pártvezér diktátorai működése nyomán sem tanulta meg eléggé a megkerülhetetlen létigazságok egyszeregyét.
Hogy nem erővel, nem hatalommal, nem fegyverekkel (Zakariás 4,6) kell pásztorolni a világot, a hazát, az országot, hanem Isten Lelkével, Szellemével, annak a világrendnek az alapigazságaival, amiért Jézus a földre szállt és életét adta, amiért feltámadt és a mennybe ment. Hogy sok univerzumosan szerezzen érvényt annak. Nem a latrok barlangjának törvénykerülő cinizmusával és sandaságával, hanem a Hegyi Beszéd boldogító igazságainak a nyíltszívűségével.
A Paraklétosz adta személyes istenjelenlét pásztorbotjával terelgetve tanuljuk, fogadjuk el önmagunkat, családunkat, egyházunkat, hazánkat, világunkat. És a világűrt, ami soha nem üres, hanem Isten-telített!
A szeresd felebarátodat, mint önmagadat emberlétre rangosító kölcsönösség logikájával és tüzével, hiszen pontosan ezt a kettőt egyesítette és egyesíti Urunk Igéje. Méghozzá olyan harmóniává, szimfóniává, aminek összhangzata jótékonyan képes betölteni a világmindenséget, Kapu Tibor gitárjátékában odafenn éppúgy, mint annak az emberiség üzenetnek a harmónáival, amelyek a Bécsi Filharmonikusok előadásában csendültek fel az emberiség világmindenségbe sugárzott létjeleként és létezés üzeneteként.
Jézus és az általa teremtett Paraklétosz-Lélek világkorszakban Ő nem a fanyalgás senkinek sem jó közhangulatát, nem a nemzetközi-nemzeti közszennyként hömpölygő válogatott verbális létrontás és sorsrontás erőit szabadította rá és el a világban. Ma sem ezért szól evangéliuma, örömhíre, hanem ahogy a szeretett tanítvány, János mennyei tüzet hordozó szíve ráérzett és gyönyörű evangéliuma felvezető introitusában meghirdette:
A világban volt és maradt a Logosz, a létteremtő, létújító, sorsfordító Ige-Krisztus, aki azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk.
Az embert bűneiből, hazugságaiból, ítélkező lelketlenségéből tűzből kimentett aranyként megőrző, új önszemléletre, önértelmezésre, embertárslátásra juttató Ige az Őt meg nem ismerő világban azoknak, akik Őt befogadták, hatalmat adott, ad, hogy Isten gyermekeivé legyenek (Ján 1,12).
Az egyetlen olyan hatalmat, jótékony ekszusziát, ami nem legyőzni, hanem meggyőzni akar és tud, ami nem embertelen mesterkedésekkel emeli-süllyeszti az emberi életeket, hanem a szeretet hatalmával őrzi, védi, menti.
Ami soha nem a hatalom szeretete, hanem az igazság, az élet és az istenszeretet időtlen dimenziójában valósul meg, s valósítja meg felrangosított életünket.
Az Isten gyermekeivé formáló-olvasztó Jézus-tűz…
…nem csak a katolikus, ortodox templomok örökmécseseiben izzik léleknyugtatóan, hanem mindenek előtt benned és bennem. És abban a tűz-, és fényoszlopban, meg izzó csipkebokorban, amiről Izrael története tesz tanúságot. És amiről a minap az a dél-koreai fiatalember, Kim Ung-Yong szólt, akinek az IQ-ját már kétéves korában 210-re mérték, ma felnőttként 263 az intelligencia világelső szintje.
És ezzel arról a Jézusról vall, akit ő is – minden keresztyén hívőhöz hasonlóan – Isten Fiaként, a világ Megváltójaként, Boldogítójaként lát, ismer, követ.
S aki azt is ki tudta mondani pontosan annak a népnek a fiaként, amely ország elzárt északi részében az államateizmus üldöz minden keresztyént, munkatáborok fagyos faházaira, légkörére és embersorvasztó viszonyaira ítélve azokat, akik égi tüzet fogadnak lelkükbe.
Szóval, pár száz kilométerre széttépett hazája északi részétől így vall Kim:
„A teológia, a keresztyén tudomány minden tudományok tudománya, csúcsa, összefoglalója”.
Mert ő is megkapta a Logosz-Krisztus, az örök Ige látását és igazságát: Isten gyermekévé lett (Ján 1,12). Márpedig akik Isten gyermekei, azoknak minden a javukra van (Róm 8,28). Észak-, és Dél-Koreában, s bárhol élnek is, bármily jó vagy rossz életkörülmények között. Mert ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? (Róm 8,31).
Halál, élet, angyalok, fejedelemségek, jelenvalók vagy eljövendők, hatalmak, hatalmaskodók, magasság, mélység? Semmi nem veszíthet el, mert amint a szép evangéliumi dicséretben énekeljük:
„Pásztorod vagyok,/Elveszni senkit sem hagyok,/Karom feléd tárom,/Kiárad áldásom./Nem rejtőzöm el,/Szívem a szívednek felel,/Amikor úgy érzed,/Nyomaszt az élet”.
Legyen ezen a Paraklétosz világkorszaki vasárnapon is boldogító útravalónk, fohászunk:
„Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívemben, Lángja lobogjon elevenebben! Ami vagyok, és mind, ami az enyém, Tartsd a kezedben, igazi helyén! Életem kútja, örök örömem, Fény a sötétben csak te vagy nekem. Hallod imám, és bármi fenyeget, Nem hagy el engem, tart a te kezed”.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
