Ma a 8-12 éves korosztályban a napi átlagos képernyőidő meghaladja az 5 és fél órát, és a tizenévesek körében már eléri a 8 órát. Ez hatással van a fiatalok életmódjára, és hosszú távú következményekkel járhat mind a fizikai, mind a mentális egészségükre nézve.
A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház szakmai kezdeményezésére kutatók, egészségtudományi szakemberek, pedagógia és pszichológia tudomány szakértői, civil szervezetek, politikai döntéshozók bevonásával hiánypótló szakmai állásfoglalás született a gyermekek képernyőidejének csökkentése érdekében.
A gyermekkórház szakembereinek vezetésével indított, képernyőidő-csökkentő program célja, hogy segítséget nyújtson a családoknak a virtuális tér feletti kontroll visszaszerzésében, és abban, hogy aktívabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessenek. A több mint 40 országos szakmai szervezetének bevonásával készült charta célja, hogy felhívja a figyelmet a digitális eszközhasználatból eredő, bizonyítékokon alapuló kockázatokra és megelőzésük fontosságára és lehetőségeire.
Egyúttal ösztönözni szeretné az életkornak megfelelő, egészséges szokások és életmód kialakítását, elősegítve a gyermekek és fiatalok általános jóllétét, fejlődését, valamint fizikai és mentális egészségét.
Ezen elvek mentén a szakmai konszenzus a következő alapelveket fogalmazta meg a képernyőhasználat kontrollálására vonatkozóan:
- 10 éves kor alatt (az alsó tagozat végéig) semmiképpen, 14 éves kor alatt (a felső tagozat végéig) lehetőleg ne legyen a gyermeknek saját okoseszköze (okostelefon, laptop, okosóra, stb.).
- 3 évesnél fiatalabb gyermekek egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, kivéve távollévő családtagokkal való kapcsolattartás céljából.
- 14 éves kor alatt gyerekek ne regisztráljanak közösségi oldalakra.
- A gyerekek kikapcsolódást szolgáló napi átlagos képernyőideje ne haladja meg óvodáskorban a 30 percet, alsó tagozatos korban a 60 percet, felső tagozatos korban és később a 90 percet. A telefonhasználatot ugyanannyi időtartamú mozgásos tevékenység kövesse. Képernyőmentes napok bevezetése javasolt.
- A lefekvés előtti utolsó órában minden képernyő használata kerülendő.
- A képernyőidő rovására minden gyermek és fiatal mozogjon legalább napi 60 percet.
- Törekedni kell a tudatos képernyőhasználatra, a megszokásból végzett, céltalan tartalomfogyasztás kerülendő.
- A túlzott vagy problémás képernyőhasználat a mentális egészséget veszélyeztető kockázatokkal jár, ezért kerülendő.
- Egyetlen gyermeknek se legyen következetes szülői felügyelet nélküli okoseszköze.
- A családokat (szülőket, nagyszülőket, gyermekeket) szükséges felvértezni a megfelelő tudással és készségekkel annak érdekében, hogy a digitális világgal való kapcsolatuk egészséges legyen. Szülők esetében ezt a tevékenységet már a várandósság ideje alatt meg kell kezdeni.
Bővebb tájékoztatás a Bethesda Gyermekkórház honlapján, illetve a charta szakmai indoklása az alábbi linkre kattintva olvasható.
SZE/Felvidék.ma/Reformatus.hu