A közösségért és a kultúráért – új irányok a Komáromi Regionális Művelődési Központban

Augusztus 1-jétől a mások mellett pedagógusként, költőként és slammerként is ismert Laboda Róbert tölti be a Komáromi Regionális Művelődési Központ igazgatói tisztségét. Az új intézményvezetővel többek között arról beszélgettünk, milyen érzésekkel vágott bele a feladatba, hogyan kívánja továbbvinni a fiatalok tehetséggondozásának szellemiségét, és miként képzeli el a központ együttműködését a helyi kulturális szereplőkkel.

 Augusztus 1-jén vetted át a Komáromi Regionális Művelődési Központ vezetését. Milyen érzésekkel vágtál bele az új feladatkörbe?

Mindenképpen kihívásként éltem meg az új feladatot. Nem azért álltam színpadra korábban sem, hogy elbújjak, és most sem azért kezdek új fejezetbe az életemben, hogy valamit félgőzzel vagy átlagosan csináljak. Azért vállaltam ezt a munkát, mert a kultúrához kapcsolódik: a kultúrát és a népművelést szolgálja. Aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy a népművelés és a kultúra szinte minden szegmensét érintettem már az életemben – ezt nagyképűség nélkül mondom –, és szerettem volna mindezt egy intézmény keretei között kamatoztatni. Magyarán szólva ezzel foglalkoztam az elmúlt 15–20 évben is, csak intézményi háttér nélkül.

Most viszont egy nagyszerű csapat áll mellettem: az elmúlt egy hónapban volt alkalmam megismerni a kollégákat, és látom, milyen elkötelezetten, szeretettel végzik a munkájukat, mennyire szívügyük mindaz, amivel foglalkozunk.

Ha egy friss élményt említhetek: nemrégiben Körmöcbányán jártam a Cineama 2025 országos kisfilmverseny döntőjén. Az a három nap csodálatos élményt adott – a filmek, a kreatív alkotások, a szervezés színvonala mind inspiráló volt. Ha minél több ilyen tapasztalásban lesz részem, és minél többet tudunk átültetni belőlük a régióba – a fiatalságért, a szeniorokért, a közművelődésért –, akkor már egy kis többletet adtunk hozzá a munkánkhoz. És ha akár csak egy százalékkal többet tudunk nyújtani, mint korábban, már megérte belevágni.

Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma

A gyermekekkel és a fiatalokkal való munka az eddigi tevékenységed egyik meghatározó része volt, hiszen pedagógusként és színjátszó-rendezőként is letetted a névjegyed az asztalra. Mennyire jelentett kihívást az iskola világából az intézményvezetésre váltani, s milyen formában szeretnéd továbbvinni az általad elkezdett tehetséggondozás és az utánpótlás-nevelés szellemiségét?

Ha teljesen őszinte akarok lenni, most éppen friss, empirikus tapasztalataim vannak e téren. Szeptember 9-én tartottam az első színjátszó próbámat a Városi Művelődési Központban. Már hatodik éve vezetek itt színjátszó köröket, az Egressy Béni Művelődési Központ keretében. Lakatos Róbert igazgató úrnak köszönhetően nyitottabbá vált az intézmény, és a balett, illetve a néptánc mellett helyet kapott a diákszínjátszás és a gyermekszínjátszás is.

Idén huszonöt gyerek jelentkezett, ami óriási öröm számomra. Nyugodtan mondhatjuk, hogy reneszánszát éli a gyermekszínjátszás Komáromban és a régióban, hiszen nemcsak helyi, hanem környező falvakból érkező gyerekek is részt vesznek benne. Az fogalmazódott meg bennem: milyen jó, hogy most már csak azt veszem át a pedagógiából, amit igazán szeretek. Ez nem jelenti azt, hogy korábban ne szerettem volna tanítani – éppen ellenkezőleg, nagyon szerettem. Az Eötvös Utcai Alapiskolában dolgozni önmagában kiváltság volt: egy szakmailag és emberileg is kimagasló tantestületben tehettem a dolgomat. Ezúton is szeretném kifejezni hálámat Kovács Klaudia igazgatónőnek, aki hozzáállásával, emberségével példamutató minden vezető számára.

Most azonban lehetőségem nyílik arra, hogy azt a fajta pezsgést, tehetséggondozást és alkotó energiát, amelyet a gyerekekkel való munka közben éltem át, átültessem az intézményvezetésbe is. Úgy érzem, nem kell különösebben erőlködnöm ezen, hiszen az első perctől kezdve olyan kollégákkal működöm együtt, akik kreatívak, alkotó- és teremtőképesek. Bevallom, volt bennem némi izgalom és félelem az elején, hogy miként fogok beilleszkedni, de most már bátran kijelenthetem: egy olyan csapat vesz körül, akikkel minden téren egy hullámhosszon vagyunk.

Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma

Komárom és a Komáromi járás kulturális élete rendkívül sokszínű, számos intézmény és civil szervezet aktív. Hogyan képzeled el a központ együttműködését a helyi kulturális szereplőkkel, a színházakkal, művelődési házakkal, iskolákkal, valamint az egyes intézményekkel?

Az első hónapban tudatosan a kapcsolatok feltérképezésére helyeztem a hangsúlyt. Nem befelé fordulva akartam kezdeni, hanem éppen ellenkezőleg: a nyitottságot részesítem előnyben, és azt szeretném, ha a központ is ilyen intézmény lenne – ahol a jó ötletek születnek, ahol teret kap a kreativitás. Meggyőződésem, hogy nem a pénz nagysága határozza meg a kulturális élet értékét: sokszor a lelkesedés és az együttműködés adja meg a lendületet.

Már tárgyaltam Lakatos Róberttel, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatójával, valamint Gál Tamással, a Jókai Színház vezetőjével. Régóta jó barátságban vagyunk, így az összhang köztünk természetes, nem erőltetett. Ellátogattam Fabó Marikához, a Szinnyei József Könyvtárba is.

Komoly terveink vannak a zenei és könyvkultúra összekapcsolására, legyen szó iskolai programokról vagy szélesebb közönségnek szóló eseményekről. Ugyanakkor tudatosan hagytam magamnak türelmi időt is: előbb tapasztalatokat szeretnék gyűjteni, hiszen sok belső feladat vár egy intézmény vezetőjére. De számomra természetes, hogy nyitottan álljak minden együttműködéshez. A régió kulturális identitása nagyon erős – legyen szó magyar, szlovák vagy roma közösségről –, és ezt hatalmas értéknek tartom. Az emberek ki vannak éhezve a kulturális élményekre, ezért is kerestem fel minél több helyi közösséget: részt vettem például a Helios Fotóklub egyik műhelyén, tárgyaltam Gútán és Naszvadon, valamint ellátogattam az Érsekújvári Népművelődési Központba is. Az első hónap számomra arról szólt, hogy minél több tapasztalatot, működési formát és jó példát magamba szívjak, amelyekből a központ jövőjét is építhetjük.

Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma

Milyen szerepet látsz a Komáromi Regionális Művelődési Központ számára a város és a járás kulturális életében? Milyen új programok, fesztiválok vagy műhelymunkák bevezetését tervezed a közeljövőben, és mi az intézmény hosszú távú víziója?

Már a pályázati felhívásnál volt egy elképzelésem arról, milyen pluszt tudnék hozzáadni az intézmény munkájához. Nagy hangsúlyt szeretnék fektetni az élő kultúrára. Úgy látom, ma a gyerekek sokszor a digitális világ „megapixeljeinek hálójában” élik az életüket, ezért fontos számomra, hogy vonzóvá tegyük számukra a valódi kulturális élményeket. Hiszek abban, hogy a menőség és a kultúra nem zárja ki egymást: ha jól kapcsoljuk össze őket, mindkettő megőrizheti az értékét.

Ezért tervezünk például kreatív íróműhelyeket, versfelhívásokat a hetedik–nyolcadik évfolyamos diákok számára, magyarul és szlovákul egyaránt. Nemcsak felkészíteni szeretnénk a gyerekeket, hanem versenyhelyzetet is kínálni nekik, például versíró pályázatokkal. Ugyanilyen fontos számomra a gyermekszínjátszás és a bábozás. Olyan műhelyeket, workshopokat szeretnénk létrehozni, amelyek nemcsak a gyerekeknek, hanem a velük foglalkozó pedagógusoknak és művelődésszervezőknek szólnak. Hiszen óriási felelősségük van abban, hogy a gyerekek milyen első élményekkel távoznak a színpadról: megszeretik-e a kultúrát, vagy épp ellenkezőleg. Egy jó gyermekszínjátszó- vagy bábelőadás mögött mindig komoly, tudatos műhelymunka áll.

Hosszú távon van egy nagy vízióm is: szeretném, ha a Komáromi Regionális Művelődési Központnak saját épülete lenne. Jelenleg különböző kulturális intézmények fogadnak be minket rendezvényről rendezvényre, de nagy álom számomra, hogy egyszer legyen egy hely, amely identitást ad az intézménynek. Egy olyan épület, ahol kiállításokat tarthatunk, ahol folyamatos pezsgés és nyüzsgés van, ahol reggeltől estig a kultúra áramlik. Ez persze felsőbb döntéseket is igényel, de számomra a hosszú távú terv nem csupán programokban mérhető, hanem abban is, hogy materiális és szociális értelemben megteremtődjön egy saját otthon a központ számára.

Hogyan kívánod megszólítani a járás kisebb településeinek lakóit, akik sokszor nehezebben férnek hozzá a kulturális programokhoz?

Nagyon fontosnak tartom, hogy a kisebb településekre is eljussanak a kulturális programok. Már augusztusban igyekeztem ebbe aktívan bekapcsolódni: egyik kolléganőm például Martoson tartott két alkotóműhelyt, amelyeknek kiváló visszhangja volt, sok pozitív visszajelzést kaptunk. Hasonló műhelyben vehettem részt Búcson is, ahol szintén jó tapasztalatokat szereztem. Ezek az élmények megerősítettek abban, hogy a helyi közösségekkel való személyes kapcsolatépítés a legjárhatóbb út.

Új kezdeményezéseink között szerepel például egy „Jazzy School program”, amely középiskolásoknak kínál bevezetést a jazz világába. Ennek keretében nemcsak Komáromban, hanem Gútán és Ógyallán is szeretnénk megvalósítani foglalkozásokat. Biztos vagyok benne, hogy a helyi iskolák vezetése nyitottan fogadja majd ezt a zenei nevelési formát.

Emellett fontosnak tartom, hogy jelen legyünk a falunapokon, közösségi eseményeken is, hiszen ezek természetes találkozási pontok a helyi művészekkel és a kultúrát szerető emberekkel. Ugyanilyen jelentősnek látom a „kulturális csere” gondolatát: például ha egy falusi alkotó kiállítását bemutathatjuk a városban, vagy fordítva, városi művészeket vihetünk el kisebb településekre. Ez a fajta egészséges kulturális áramlás erősíti a kapcsolatot a város és a falvak között, és gazdagítja a teljes régió kulturális életét.

Véleményed szerint mi jelenti napjainkban a kultúra legnagyobb kihívását, és milyen kiemelt feladatok elvégzését tartod saját igazgatói küldetésed szempontjából a legfontosabbnak?

Úgy látom, napjaink legnagyobb kihívása, hogy a társadalom sokszor a felszínen marad, és a mindennapi megélhetési gondok mellett kevésbé hajlamos mélyebben elgondolkodni a világ dolgairól. A kultúra éppen ebben segít: gondolkodásra ösztönöz, tanít, gazdagít, és emberré tesz bennünket. A művészetek – legyen az zene, színház, film, irodalom vagy néptánc – mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy értékesebbnek érezzük az életünket. Sokszor észre sem vesszük, de a kultúra ott van  szinte mindenütt körülöttünk, és nélküle nagyon nagy bajban lennénk.

Azért is tartom alapvető küldetésemnek, hogy erősítsem ennek a tudatosítását. Igazgatóként az a legfontosabb feladatom, hogy a programjaink révén az emberek átélhessék, hogy a kultúra érték, amely összeköt és megtart bennünket.

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma