Jeszenák János (Pozsony, 1800. január 22. – Pest, 1849. október 10.) neve nem annyira ismert széles körben, mint amennyire megérdemelné. Holott Nyitra vármegye főispánjaként, teljhatalmú kormánybiztosként ő is az 1848/49-es magyar szabadságharc egyik mártírja volt, akit az aradi 13 után pár nappal, október 10-én végzett ki az osztrák hatalom. Csány László volt közlekedésügyi miniszterrel együtt felakasztották őket.
De mi, felvidékiek ismerhetnénk onnan is, hogy Esterházy Jánosnak, Felvidék mártírpolitikusának a dédnagyapja volt királyfiai báró Jeszenák János (IV.).
A szabadságharc idején fontos szerepet játszott a Felvidéken zajló eseményekben: kormánybiztosi feladatkörében a felkelő csapatok ellen tevékenykedett. Nevéhez fűződik, hogy sikerült megakadályoznia az 1848 szeptemberében kibontakozó szlovák felkelés elterjedését. Ennek köszönhetően Lipótvár továbbra is magyar kézen maradt, ami stratégiai szempontból nagy jelentőséggel bírt.
1849 nyarán csatlakozott Görgey Artúr feldunai hadseregéhez, és vele együtt vonult Arad irányába.
A világosi fegyverletétel után orosz hadifogságba került, majd több magyar politikustársával együtt átadták az osztrák hatóságoknak.
-
- Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma
-
- Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma
Gracza György Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története című művében ekképpen írja le esetüket: „Október 10-én reggel 6 órakor az Újépület háta mögött csakugyan megtörténik a kivégzés. Úgy Csány, mint Jeszenák bámulatos nyugalmat tanúsít.
Jeszenák báró útközben így szól lelkészéhez:
– Mondja meg azoknak, akiket illet, hogy én azt, amit tettem, halálom óráján sem bántam meg; mondja el, hogy egyet sem tagadtam azon elvek közül, melyekért nemzetem annyi áldozattal és vérontással küzdött. (…) Én nem magamat sajnálom, hanem Önöket, én szabad leszek, ha kivégeznek, Önökre halálig tartó, ‘s a hazára örökös rabság vár.
A bitó zsámolyáról e szavakat kiáltja:
– Isten áldja meg a magyar hazát!
Kivégzése előtti utolsó gondolatait Székács József evangélikus lelkész jegyezte fel:
„Egyébiránt én azon hitben halok meg, hogy a haza sorsa jobbra fordul, mert Európában fel kell a lelkiismeretnek ébrednie, s ez a külső nemzeteket kényszeríteni fogja megtenni nemzetünkért azt, mit ezúttal vagy meg nem tehettek, vagy megtenni elmulasztottak.”
„Gyermekimnek atyai áldásomat küldöm, s azon kérelmemet, hogy maradjanak meg az erény útján. Ha lehet, alkalmazzák nézeteiket az uralkodó nézetekhez; de ha ki nem békölhetnek velök, vonuljanak vissza, s őrizzék meg lelköknek nyugalmát.”
Gyulai Pál verse így emlékezik a felvidéki főispánra:
BÁRÓ JESZENÁK JÁNOS SÍRKÖVÉRE
Szerette hazáját
Szíve el, szóval, tettel,
Védte szabadságát
Híven, becsűlettel.
Áldozott, szenvedett.
Jutalmát nem kérte,
S nem küzdhetve többé,
Vérpadon halt érte.
Nevét Budapesten emléktábla őrzi a Battyhány-örökmécses körüli épületek egyikének falán Battyhány Lajossal, Csány Lászlóval, Perényi Zsigmonddal és Szacsvay Imrével együtt.
Ezen a helyen állt akkoriban az Újépület nevű katonai létesítmény, amelynek saroktömbjében valamennyi 1848-49. évi első magyar népképviseleti országgyűlés mártírjai raboskodtak. Innen vitték őket kivégzésük helyszínére.
Emlékük legyen áldott. A Felvidéken is megérdemelne Jeszenák emlékjelet.
Csonka Ákos/Felvidék.ma
