Nem tárgyaltak a képviselők a Pavol Gašpar vezette Szlovák Információs Szolgálat (SIS) hitelességéről szóló határozati javaslatról a parlament rendkívüli ülésén. Richard Raši (Hlas-SD), a parlament elnöke rámutatott, a programpont szerepelt az ülésszak napirendjén. Felhívta a figyelmet az alkotmányjogi bizottság azzal kapcsolatos álláspontjára, hogyan kell eljárni ilyen esetben, és bezárta a rendkívüli ülést.
Az ülés összehívását az ellenzék kezdeményezte a múlt héten. A határozati javaslatot az ellenzéki SaS-frakció fogalmazta meg, számos kifogást emelve a titkosszolgálat vezetőjével, például anyagi kérdésekkel vagy a minősített információk védelmével kapcsolatban. Gašpar leváltására akarták felszólítani a rendkívüli ülésen a kormányt és Peter Pellegrini köztársasági elnököt.
A rendkívüli ülés összehívására irányuló kérvény benyújtása után Raši a parlament alkotmányjogi bizottságához fordult. A TASR hírügynökséget arról tájékoztatta, azért döntött így, mert jogalkotási szempontból kétértelmű helyzet állt elő, mivel az ellenzék olyan napirendi pont megtárgyalása céljából indítványozta az ülés összehívását, amely már szerepel a jelenlegi ülésszak napirendjén.
A bizottság állásfoglalását kérte abban a kérdésben, lehetséges-e egy képviselői csoport kérésére olyan napirendi pont megtárgyalását javasolni, amely már szerepel az aktuális ülésszak napirendjén.
A bizottság csütörtökön fogadta el az állásfoglalást, amelyben megállapította, hogy ha egy bizonyos programpont szerepel a folyamatban levő ülés napirendjén, annak más napirendre való felvételéhez nem lehet érvényesíteni azt a szabályt, hogy a képviselők legalább ötödének kérésére összehívják az ülést.
Rámutattak, hogy
ha az adott kérdésről korábban, vagy más időpontban akarnak tárgyalni, halasztást vagy átütemezést kell kérniük.
A Pavol Gašpar vezette SIS hitelességéről szóló határozati javaslat szerepelt a rendes ülés napirendjén, ezért tárgyalni fognak róla a képviselők.
TASR/Felvidék.ma


