A magyar kormány célja, hogy a fiatalok sikeresek legyenek, ezért is újította meg a felsőoktatást, a Pannónia ösztöndíj pedig a siker programja – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter szerdán Budapesten.
Hankó Balázs a Pannónia ösztöndíj őszi félévének záró rendezvényén azt mondta, ma három fiatalból kettő olyan magyar egyetemre jár, amely a világ legjobb egyetemeinek öt százalékába tartozik.
Kiemelte, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat, fontos megtapasztalni az eltérő oktatási rendszert vagy adott esetben egy másfajta vállalati struktúrát.
„Amikor az egyetemek megújításáról döntöttünk, egyben döntöttünk arról is, hogy az egyetemeknek a nemzetközi kapcsolatokat erősíteniük szükséges, nemcsak Európában, hanem a világ minden táján” – fogalmazott.
Ezért indították el a Pannónia ösztöndíjprogramot, amely a siker programja – hangoztatta.
Hankó Balázs beszámolt arról, hogy a program indulása óta 12 208 fiatal jutott el a világ valamely egyetemére; tavaly 4083-an, egy évvel korábban 3042-en vettek részt a programban.
Példaként elmondta, hogy az Egyesült Államokba 335 hallgató, Kínába 154, Dél-Koreába 135, Szingapúrba pedig 80 hallgató jutott el a programnak köszönhetően.
A tavalyi egyetemi év során 8115-en vettek részt a programban, így az idei célkitűzés az, hogy elérjék a 10 ezres létszámot – közölte, hozzátéve, hogy a hallgatók 59 671 kreditet gyűjtöttek.
A miniszter bejelentette:
a programot 10 milliárd forintos kerettel ismét kiírták, keddig lehetett a felsőoktatási intézményeknek pályázniuk. A cél, hogy legalább tízezer hallgató jusson el külföldi egyetemre, és újdonság, hogy fiatal kutatók is pályázhatnak
– mondta.
A Pannónia ösztöndíjat népszerűsítő egyetemisták, Hódi Gréta és Palácsik Dominik a rendezvényen elmondták, azért vállalták, hogy a program „arcai” lesznek, mert ők is örökre szóló élményeket, tapasztalatot szereztek külföldi tanulmányaik során. Céljuk, hogy minél több hallgatóval megismertessék a Pannónia ösztöndíjprogramot.
MTI/Felvidék.ma


