A „boldog békeidők” egyik utolsó nyarát élte a város. Az a nap is ugyanolyan egyhangúan kezdődött, mint a többi, a maga módján azonban sokak számára mégis emlékezetes maradt 1911. július 24-e, amikor olyasmi történt, amire addig sohasem volt példa.
Katonai garnizon lévén Komáromban a szerencsésebbek olykor láttak már feltűnni az égbolton léghajót, vagy akkor még aeroplánnak mondott repülőgépet, ám először fordult elő, hogy a furcsa berregést hallató csodamasina itt érjen földet, és az odacsődült tömegből bárki kezével megérinthesse a bőrsapkás, védőszemüveges aviatikust, azaz pilótát és famerevítésű, viaszosvászon-borítású gépét.
A korabeli sajtótudósítás szerint az északkeleti irányból, mintegy ezer méteres magasságban érkező gép nagy félkörívet tett meg a város fölött, a sziget és a Duna felett átrepülve még egy félkörívet rajzolt az égre, majd siklórepülésben alászállt a túlparti katonai repülőtéren.
A látvány hatására és a gyorsan terjedő hírre felbolydult városból nagyobb tömeg sietett a hídon át a helyszínre, ki gyalogszerrel, mások kocsival vagy kerékpáron. A monoplánjából kiszálló Székely Mihályt, az első magyar pilóták egyikét kitörő éljenzéssel fogadták és alaposan kifaggatták.
Székely Mihály és monoplánja 1911-ben (Fotó: Németh István archívuma)
A város polgári és katonai elöljárói is hamarosan megjelentek a helyszínen, köztük Kürthy István, a vármegye főispánja, dr. Gaál Gyula, Komárom polgármester-helyettese és a katonai térparancsnok, Berlin Ágoston ezredes, aki utasítást adott, hogy a katonák kellő távolságra kordont vonjanak a repülőgép köré.
Székely Mihály (1885-1959), aki egy személyben volt repülőgép-szerkesztő, gépészmérnök és pilóta, a 60 lóerős motorral meghajtott Pischoff gyártmányú iskolagépével még előző nap indult el Budapestről Bécsbe, ám mivel motorja túlmelegedett, útját kénytelen volt megszakítani Solymáron, ahonnan másnap indult tovább, repülését Esztergomban rövid időre ismét megszakítva, majd Bátorkeszi irányából érkezett Komáromba.
Itt a dél-komáromi vasútállomás vendéglőjében vacsorán vett részt a főispánnal és polgármester-helyettessel, majd – a korabeli híradások erről is beszámoltak – Csillagh István tüzér főhadnagy lakásán tért éjszakai pihenőre, hogy másnap korán reggel frissen és kipihenten folytathassa útját Bécsbe.
Természetesen ez sem maradhatott titokban, és felszállás előtt már az előző napinál is nagyobb kíváncsi tömeg hullámzott a poros gyakorlótéren. Székely repülőgépe azonban aznap is megmakacsolta magát, és így pilótája az első kör megtétele után ismét leszállt.
A továbbiakban azonban minden jól ment, mert a repülőgépgyár helyszínen tartózkodó szakemberei hamarosan kijavították a hibát, s a gép másodszor is a levegőbe emelkedett, leírt egy tiszteletkört a vivátozó tömeg felett, majd Győrnek vette az irányt.
Bizonyosra vehető, hogy a századelő nyári vakációjukat töltő sihederei közül az élmények hatására sokak fejében megszületett az elhatározás, ha felnőnek, ők is követik a bátor Székely Mihály példáját, pilóták lesznek. S többükről tudjuk, hogy ez sikerült is nekik.
Például a komáromi Kovács gyógyszertár tulajdonosának a fia is közéjük tartozott. A fiatal Kovács Zénót három év múlva hadipilótaként már ott találjuk a galíciai fronton, ahonnan érdekfeszítő leveleiben számolt be az ott szerzett tapasztalatairól. Tulajdonképpen ezek voltak az első haditudósítások, amelyek a Komáromi Újság szerkesztőjének, dr. Baranyay Józsefnek is elnyerték a tetszését és Egy komáromi pilóta kalandjai címmel sorozatban közölte a lap hasábjain.
