A Mécs László Társulás szervezésében és a Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával ma konferenciát tartottak Komáromban, a Selye János Egyetemen „A rendszerváltozás, ahogy én láttam” címmel. Előadóknak a húsz évvel ezelőtti történtek – az 1989. november 17-én kitört „bársonyos forradalom”, és az azt követő hónapok – aktív szereplőit hívták meg. A konferencián mintegy 200-an vettek részt.
A narrátor szerepében Bárdos Gyula (az MKP parlamenti klubjának elnöke, 1989-ben újságíró) köszöntötte az előadókat és a résztvevőket, köztük a Selye János Egyetem hallgatóit, jelenlegi rektorát, Tóth Jánost, alapító rektorát, Albert Sándort és a Magyar Koalíció Pártja elnökét, Csáky Pált, valamint az MKP több parlamenti képviselőjét is.
Peczár Károly, a Mécs László Társulás titkára portálunknak elmondta, hogy azért tartották fontosnak a konferencia megszervezését, mert a csehszlovákiai magyarság aktív részese volt a rendszerváltozásnak. Korábban szervezte meg első politikai pártját is, mint a szlovákság. A helyszín mellett az szólt, hogy a mai egyetemisták 1989-ben még kicsik voltak vagy még nem is éltek, így most az egyetem falai között ők is betekintést nyerhettek a húsz évvel ezelőtti eufórikus időkbe.
A meghívott előadók közül egészségügyi okoknál fogva Tóth Lajos (pedagógus, a galántai magángimnázium igazgatója) nem tudott részt venni a rendezvényen, ám gondolatait írásba foglalta, és azt Peczár Károly tolmácsolta. „Az emlékezés szép dolog, főleg azért szép, mert az idő mindent megszépít. 20 évvel ezelőtt november 18-án, születésnapom apropóján szerveztem meg Vágsellyén a Centrál szállodában egy illegális találkozót mintegy 130 résztvevővel, melynek címe a „Csehszlovákiai magyar értelmiségi lét„ volt. Az előadások a kultúra, a politika és az oktatásügy területét érintették. Majd a tervezett vita a kiútkeresésre lett volna hivatott választ adni, azonban este kilenckor az ünnepség befejeződött, mivel a szálloda igazgatója felszólított, hogy hagyjuk el a termet. Majd a szálloda egyik szobájában Mihályi Molnár László barátom – aki közben a híreket hallgatta – közölte, hogy Prágában kitört a forradalom, a tüntetőket brutálisan veri a rendőrség. A társaság feloszlott, egy részük örömmámorban, egy részük megrettenve távozott. Kezdetét vette egy új korszak, egy új társadalmi rend kialakítása. Elkezdődött a tüntetések szervezése, majd útjukra indultak a különböző magyar mozgalmak. Nagy idők voltak, nagy reményekkel! A sorstól nagy kegy volt, hogy részt vehettem, megérhettem egy izig-vérig bűnös rendszer bukását” – vallotta Tóth Lajos.
Tölgyessy Péter (magyarországi politikai elemző) a rendszerváltozásra „magyar szemmel” tekintett vissza, illetve összehasonlította a (cseh)szlovákiai és a magyarországi történéseket. Úgy látta, Csehszlovákiában még az 1989-es év elején is azt hitte az emberek többsége, hogy a szocializmus időszaka örökké tart majd, ám a lengyelek és a magyarok némi példát mutattak nekik afelől, hogy nem kell belenyugodni a 40 éve tartó diktatúrába. Csehszlovákiában érdekes módon hihetetlenül gyorsan, az utcán bukott meg tulajdonképpen a rendszer, míg Magyarországon erre hosszú tárgyalássorozatra volt szükség. „Az emberek Csehszlovákiában bátrak voltak, kimentek az utcára, mert látták a rendszer rozsdásodását. Ezért van az, hogy Csehországban és Szlovákiában sokkal inkább maguknak érzik a rendszerváltozást az emberek, mert ők is aktív részesei voltak, Magyarországon viszont nem volt olyan nagy törés a régi rendszer és az új között. Ettől függetlenül vallom, hogy óriási esélyt kaptunk”– mondta Tölgyessy.
Miroslav Kusý professzor és politológus szlovák szemmel tekintett vissza a húsz évvel ezelőtt történtekre. Emlékeztetett, a Nyugattól vasfüggönnyel voltunk elzárva, korlátozták a mozgásszabadságunkat is. „Gyakran csak úgy tudtam eljutni Prágába, ha parókában és álruhában szálltam fel a pozsonyi vasútállomáson a prágai gyorsra. Óriási élmény számomra nem csak a rendszer bukása, hanem az a decemberi nap, amikor egy napra megnyitották az osztrák–csehszlovák határt, és ekkor 150 ezren mentünk át Ausztriába. Tulajdonképpen egy napra behoztuk az országba Schengent. A bársonyos forradalom igazi legitimitását az adja, hogy elsősorban az általános emberi jogokat követelték. Az igény pedig alulról érkezett, mégpedig a nép erőszakmentesen válaszolt a negyven éven át tartó erőszakra, diktatúrára. „Nem akartunk semmi mást, csak tisztességes életet. Később azonban több dolgon is meglepődtünk, ami már nem tetszett annyira az embereknek. De tudatosítania kell mindenkinek, hogy olyan nincs, hogy a demokráciából csak a jót vesszük át, és semmi rosszat. Mégis azt gondolom, hogy sokkal több a pozitív dolog az újonnan alakult demokratikus rendszerben, mint a negatív változás” – mondta portálunknak Kusý professzor.
Délután a szlovákiai magyarok órái következtek. Előadást tartottak: Öllős László politológus, Berényi József és Duray Miklós politikusok, valamint Gyurgyík László szociológus.
Öllős László emlékeztetett, hogy a Tóth Lajos 50. születésnapján összegyűlt baráti társaság, amikor elhatározta, hogy magyar szervezetet alakít, még nem gondolta, hogy az rendszerváltó legyen. Lengyel és magyar mintára akartak szervezkedni, valami ellensúlyt teremteni a hatalommal szemben, valami olyat, aminek súlya van. „Sokat tanultunk a lengyelektől, Még a bársonyos forradalom előtt Varsóban például meglátogattuk az összes szabad szervezetet, begyűjtöttünk rengeteg anyagot, a határon azok többségét viszont elkobozták” – mondta Öllős, aki arra kérte a jelen lévő fiatalokat, hogy ne nyugodjanak bele azokba az eredményekbe, amiket ők „összekalapáltak”, hanem igyekezzen további lökést adni a demokrácia útján Szlovákiának.
Berényi József (1989-ben egyetemista) akkor hitte el igazán, hogy tartós marad a rendszerváltás, amikor Václav Havelt megválasztották Csehszlovákia köztársasági elnökének. Ám már az 1988-as pozsonyi gyertyás tüntetésen, amikor a 250 főből álló, békésen demonstráló tömeget a 750 főnyi rendőrség brutálisan szétverte, tudatosult benne, hogy valamit tenni kell. „Életem legszebb napjai kötődnek 1989-hez, mindenkiből elő jött a jó, még azokból is, akiknek génjeikben nem igazán ez rejtőzik”. Berényi úgy látja, hogy 1989–90-ben a csehszlovák törvényhozás óriási bakit, illetve öngólt lőtt azzal, hogy az első választási ciklust csak két esztendőben határozták meg, és így a forradalom vezéralakjai tulajdonképpen kilőtték magukat a politikai vezetésből, mivel két év múlva már előjöttek az országban a demokrácia negatív velejárói is (főleg gazdasági szinten, például a munkanélküliség), azonban még a demokrácia pozitív hozadékai nem igazán értek be. Így nem csoda, hogy az 1990-es parlamenti választásokon a több mint 25%-ot elért Nyilvánosság az Erőszak Ellen Mozgalom két évvel később már kevesebb mint 5%-ot kapott csak.
Duray Miklós arról tartott előadást, hogy mik voltak azok a sorsdöntő nemzetközi mozzanatok, amik lehetővé tették a kelet-európai változásokat. Duray főleg az 1975-ös Helsinki Záróokmányban, majd az azt követő ENSZ emberi jogi nyilatkozatban és a Szovjetunióban létrejött változásokban látja ezt. Ezeknek volt az eredménye a Charta 77-es polgárjogi nyilatkozat is. „Amikor Gorbacsov került hatalomra, éppen börtönben voltam. Elolvastam az egész beszédét, és éreztem, hogy hamarosan szabadulni fogok” – emlékezett vissza Duray Miklós. Döntő momentumnak tartja azt is, hogy Gorbacsov ígéretet tett az amerikaiknak, hogy nem alkalmaz katonai erőt, ha megmozdulások lesznek Kelet-Európában. Tulajdonképpen ennek köszönhetően dőlhetett le a berlini fal is, és ez lökést adott Csehszlovákiának is, amely az 1989-es utcai megmozdulásokhoz vezetett.
Gyurgyík László rámutatott, 1989 előtt Magyarország pozitív példa volt a Csehszlovákiában élő polgárok számára. Főleg, mert ott a szabad utazás biztosított volt, és a média is jóval szabadabb volt. „Emlékezzünk csak vissza, milyen óriási visszhangja volt annak a Dubček-interjúnak, amit a magyar Televízió készített” – mondta Gyurgyík.
A konferencia utolsó órájában szabad vitára került sor, többen a résztvevők közül is elmondták saját korabeli tapasztalataikat. Az akkor létező TatraTour utazási iroda egyik vezetője például elmondta, hogy a titkosrendőrség azt is megszabta nekik, hogy kiket vihetnek ki, és kiket nem a külföldi társasutazásokra. Bárdos Gyula emlékeztetett, 1989 novembere a mai napig példaértékű számunkra, Pozsonyban a szlovákok vastapssal jutalmazták a demokráciáért elhangzó magyar szónoklatokat is, ma pedig oda jutottunk, hogy ismét szemben állunk egy nyelvtörvénnyel.
További fényképek az MKP képgalériájában ITT
Felvidék Ma – on
