Az alábbiakban annak a beszélgetésnek a folytatását közöljük, melyet a nagybalogi Ibos Istvánnéval készítettünk, aki kérésünkre bemutatta a vasvári táncot, a csárdás náluk táncolt változatait és beszámolt a fiatalkorában dívó szokásokról is.
Itt volt egy csordás, úgy hívták, hogy Pál István, osztan kedves, nagyon szép asszony volt az édesanyám, osztan a csordás csak nézi, nézi, odamegyen a hídra, s azt mondja, hogy Borcsukám, megfejtél-e már? Aztán nótázva rátette: Szászfai Borcsa, szászfai Borcsa, felkeltetek-e már, megfejtetek-e már? Így hát kihajthatok.
Szeretnék szántani,
Hat ökröt hajtani,
Ha a rózsám jönne,
Az ekét tartani.
Sárga pitykés a kötőm,
Elhagyott az igaz szívű szeretőm.
Ha elhagyott, majd megvár,
A balogi református templomnál.
Viszi a víz a balogi rétet,
Nem elviszi az én szeretőmet?
Édesanyám, kifogom a párom,
Párom nélkül nem élem világom.
Zúg az erdő, zúg a mező,
Vajon ki zúgatja?
Talán bizony Rózsa Sándor
A lovát itatja?
Szép ő maga, szép a lova,
Szép a paripája.
Vígan várja a rózsája,
A télben, a csepp házban.
Édesanyám de sokat kért a jóra,
Hogy ne menjek fürödni a Sajóba.
Nem hallgattam édesanyám szavára,
Beleestem a szerelem rabságba.
Ej-haj, ne feküdj a szénaboglya tövébe,
Mert körül van rózsafával ültetve.
Könnyebb volna száz rózsafát kivágni,
Sej-haj mint tetőled, kisangyalom, elválni.
Kopasz Pista az én nevem,
Senki ne törődjék velem,
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménység is.
A panyiti halastó, halastó nótát mihez játszották a cigányok?
A nagyuraké volt a halastó. Oda tartozott Fáyi Viktor nagyuramhoz. Az uraknak volt az a tulajdona, és amikor mulattak, akkor húzatták.
A panyiti halastó, halastó.
Beleestem szekerestől, lovastól.
Hát már engem ki húz ki, de ki húz ki?
A szeretőm gyenge karja nem bír ki.
A panyiti halastóban,
Fürdik a fekete csóka.
Hiába fürdik a csóka,
Nem lesz fehér tolla soha.
Élet, élet betyár élet,
Hej, de mivel vagyok adós néked.
Lerovom az adósságom,
Ha meghalok, azt se bánom.
Maguk nem mulattak erre a nótára?
Hát, mulattónk, mulattak, danoltak disznótorkor, meg a dohosban, amit beszéltem, ahova járt be a várból is az úr mulatnyi, a Szécsy Mária ura.
Keringőbe húzták, vagy csárdásba?
Csárdásba, hol volt még akkor az, még a nagyurak sem ismerték a keringőt.
Bugyogóban, bugyogóban, bugyogóban pertli.
Ha legény vagy, ha legény vagy, gyere, vedd ki.
Kivenném, de nem lehet, elromlott a szerkezet,
Bugyogóban, bugyogóban pertli.
Megyen a nyáj, megyen a nyáj,
Körös-körül a hegy alján,
Ugyan hol állok elébe,
Sűrű erdő közepébe.
Parasztház Fügéből (fotó: Takács András/Fevidék.ma)
Nincs több verse?
Lehet, hogy van, de én csak ezt tudom.
Száz zsidó egy sorban.
Mennek Egyiptomba.
Elől megyen Móric, jaj, de vakaródzik,
Száz zsidó egy sorban.
Két ujja van, két ujja van a mentének.
Kerek alja, kerek alja, a pendelynek.
Csivirintem, csavarintom,
Néha, néha felfordítom.
Lagziban, kézfogóban azok a vén ittas kurucemberek énekelték, ha már jókedvük volt…
Mindig csak olyankor?
Disznótorkor is.
Ezt a nótát a falusi emberek is dalolták?
A parasztemberek is dalolták.
Mikor?
Amikor lagzi volt, vagy kézfogó, posztri. A lagzi két hétig is eltartott, míg a „copikását” nem hozták. Itt a copikása, mehetőnk haza. Aki elálmosodott, elbújt a többitől, lefeküdt, vagy korábban elment haza, mert elég volt neki. Az egész lagzis sereg odament a nyakára. Egy hétig is kellett neki traktálni.
Kossuth lova, Kossuth lova nem szereti a zabot.
Kétszer járta körül Magyarországot.
Ha még egyszer körüljárhatta volna,
Most a magyar, most a magyar osztrák-magyar nem volna.
Megérett a fehér szőlő, sej-haj, le lehet már szedni.
Ugyan édes kisangyalom, tudnál-e szeretni?
Megéred még azt az időt, babám, te leszel a párom,
Hogy én téged öleljelek, sej-haj, alig várom.
Jó estét, jó estét,
De nem mindenkinek.
Csak annak az egy asszonynak,
Akit én szeretek.
Megvágtam az ujjam, de nem fáj.
Fügefa levelét raktam rá.
Fügefa levele, sej-haj, gyógyítsd meg,
Gyere kisangyalom,(kedves kisangyalom), csókolj meg.
Lóra csikós, lóra,
Be van a ló fogva.
Bíró uram udvarában
Szól a csengő rajta.
Ne keresd, ne keresd,
Bé van az már fogva.
Bíró uram udvarában
Szól a csengő rajta.
Mit tehetek én róla,
Ha szerelmes vagyok.
Az volt nékem az anyám is,
Én meg a lánya vagyok.
