A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tagjai számára az idei évben a Bibliaolvasó vezérfonal ószövetségi része Mózes első könyvével foglalkozik. Ezt követjük majd mi is vasárnaponként egy-egy történetnek a magyarázásával. Ficzere Tamás alistáli segédlelkész a nő teremtésével foglalkozik mai elmélkedésében.
1 Mózes 2, 21 – 25: Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.
Kedves testvérek,
Két fő mondanivalót, gondolatot érint az imént felolvasott rész a Teremtés könyvéből. Egyrészt az asszonyember megteremtését, másrészt a már megteremtett férfiember valamint asszonyember egymáshoz való legbensőbb viszonyát tárják elénk ezek a versek. A mi fülünk számára talán fura a férfiember és asszonyember kifejezés, a későbbiekben azonban ki fog derülni miért is használja pontosan ezeket a kifejezéseket a Szentírás.
De hol is gyökerezik az emberhez illő segítőtárs megteremtésének, megformálásának a gondolata? A mai alapigéink előtt való részben arról olvashatunk, hogy az Úristen társat akar találni az ember számára, mert nem jó az embernek egyedül lenni. Ezért elévisz mindenféle mezei állatot, égi madarat, hátha ezekben megtalálja azt, aki hozzáillő. Ezeket az élőlényeket az ember néven is nevezi, nevet ad nekik, mégsem talál magához illő segítőtársat. Szükséges tehát, hogy az Úristen különleges módon nyúljon bele a Teremtésbe. Olyan módon, amelyre egyedül ő hivatott. Amit senki más nem tehet meg. Mivel pedig az ember Istent nem láthatja szemtől-szembe, ezért álmot bocsát rá és így hajtja végre tettét. Oldalbordát vesz ki a férfiemberből, abból formázza meg az asszonyembert. Ez elsősorban a férfi és nő egymáshoz való tartozását szimbolizálja. Hiszen őt nem a porból teremti meg az Úristen, hanem a férfiból magából.
A férfi pedig anélkül hogy valaki megmondaná neki, azonnal felismeri, hogy ez a hozzáillő társ. Amíg ez eddigi teremtmények, az állatok között egyik sem volt hozzáillő, neki megfelelő, ebben a teremtményben, akit most visz hozzá az Úristen azonnal felismeri „Ez most már csontomból való csont, testemből való test”. A neve pedig legyen asszonyember azért, hogy kettejük összetartozása örökre meg legyen pecsételve. A férfiember nem felsőbbrendű az asszonynál. Nem uralkodik rajta, ezt fejezi ki héber eredeti az „ís” szóval amit magyarra az asszonyember fogalommal lehet legjobban átültetni. Az asszonyember ajándék a férfi számára, a férfi pedig ebben a történetben ezt az ajándékot örömmel elfogadja.
A történet második részének mondanivalója a férfi és asszony egymáshoz való viszonyát hivatott elmondani. Az Úristen azt szerette volna, hogy az ember egységes egész legyen. Az ember akkor válik egésszé az ő segítőtársával, amikor ez a házasságban válik valóra. Isten természetesen különleges feladatokra is elhívhatja az embert és akkor ezt az egésszé válást megtagadhatja tőle. Isten ilyenkor egész embert akar egy bizonyos feladatra. A Szentírásból is ismerünk olyan személyeket Jeremiást, Jézust vagy Pál apostolt, akiket Isten elsősorban a szolgálatra hívott el és nem adatott meg nekik a házasság teljességében való lét. Az ilyen jellegű nőtlenség vagy hajadon állapot mindenképp Isten kezéből való.
De ott, ahol Isten ezt a lehetőséget megadja az ember számára, azt nekünk alázattal el kell fogadni. Ahol az ember a házasság kötelékébe lép, az a kötelék Istentől adatott, Istentől megáldott. Isten köti egybe. Azt pedig az ember önkényesen szét ne válassza. Erre figyelmeztet bennünket az Újszövetségben Jézus is. Az embernek meg kell tanulnia élni ebben az egységben nem pedig öntörvényűen hátat fordítani neki. A házastársaknak a teremtés által kapott feladatukat kell tudatosítaniuk. Az asszonyember azért teremtetik, hogy segítsége legyen az ő férfiemberének, hogy szolgáljon neki. Ez ellen természetesen azonnal lehetne tiltakozni. Hiszen ez az asszonyember alacsonyrendűségére utal. Aki azonban ezt mondja, nem ismeri a Jézusi tanítást. Aki Jézust ismeri, az nem moshatja össze a szolgálatot az alacsonyrendűséggel. Jézus szolgálatában a szolgálat szó maga egyszer s mindenkorra meg van szabadítva az alacsonyrendűség mellékízétől. Az asszonyembernek segítenie kell az ő férfiemberét. A férfinak pedig a másik oldalon el kell hagynia apját és anyját és az ő szolgáló segítőtársára, az asszonyemberre kell támaszkodnia. El kell fogadnia az általa nyújtott segítő kezet. Egy patriarchális társadalomban mint amilyen az Izraeli volt, teljesen új és szokatlan ez a fajta gondolat. Ezzel mintegy egy síkra, egy közös nevezőre hozza a férfiembert és az asszonyembert. Egyik sem értékesebb a másiknál, mindkettő ugyan olyan fontos. Egyik sem felsőbbrendű a másiknál.
Kedves testvérek, úgy gondolom az embernek elsősorban hálát kell adnia. Hálát kell adnia azért, hogy az Úristen ilyen hozzá illő társat alkotott az ő számára. Olyan társat, aki ajándék mindkettőjüknek.
Másodszor pedig kérje az ember az Úristentől ennek a hozzá illő segítőtársnak a megtalálását ebben a világban. Ha pedig úgy gondolja, hogy megtalálta őt, éljen vele közös szolgálatban, nem alá vagy fölérendelve egyiket a másiknak. Mindemellett azt a köteléket amit Isten egybeköt ember szét, ne válassza! Az ember próbálja meg Isten segítségével a házasságon belül kérdéseket és problémákat az ő segítőtársával együtt megoldani. Hiszen ők már egy egységet képeznek, egy testté lesznek.
Ehhez adjon mindannyiunknak hitet és imádkozó szívet a Mindenható Isten.
Ámen
Kapcsolódó cikk:
