Izgalmas produkciót láthattak azok, akik november 30-án este a somorjai kultúrházba látogattak a Lucifer és az angyalok hangja című előadásra.
Nehéz lenne egy műfajban meghatározni ezt a produkciót. Koncert, prózai betétekkel? Vagy monodráma, zenei kiegészítéssel? A színházba lépett be a zene, vagy egy koncertre vittek színházat? Strieženec Alex, a mű írója és rendezője, aki az előadás alatt a zenekar dobosa is, különös dologba kezdett. „Fogott” pár elhunyt zenei csillagot, akik jelentősen meghatározták a zene világát, és akik a drogokkal és alkohollal teli életstílusuk miatt pokolra kerülhettek volna, mégis a mennyországba jutottak. Kinek ne jutott volna eszébe, mikor egy híres művész meghal, hogy valószínűleg ő már együtt zenél, alkot és mosolyog valamelyik felhőn ücsörögve a korábban eltávozottakkal? Szeretjük így elképzelni őket.
Meghajlás az állótaps alatt – Scheer Gábor, Konrád József, Koczkás Mónika, Dominika Pavlíková, Strieženec Alex, Kanik Tibor (Fotó: Sziklai Krisztina)
De az vajon eszünkbe jutott-e már, hogy ennek valaki nem feltétlenül örül? Ez nem más, mint a pokol ura, Lucifer (Scheer Gábor). Ezeknek az énekeseknek (Etta James, Janis Joplin, Prince (Rogers Nelson), Amy Whinehouse, Leonard Cohen, John Lennon) a mennybemenetelét mutatja be az előadás Lucifer szemszögéből, aki szívesen látta volna bármelyiket saját birodalmában, de mindig ott van a megbocsájtás intézménye. „Hatóságilag betiltanám!” – fakad ki a darab közben a „pokol séfje”, ahogy hívja magát.
Isten (hangja Kanik Tibor) mindig valamilyen okból kifolyólag megbocsájtott ezeknek az embereknek, pedig Lucifer mindent megtett, hogy becserkéssze őket. A darab alatt sokat megtudunk az énekesek magánéletéről, viselkedéséről és nem utolsósorban a zenéjükről. Ebben az esetben nem csak beszélnek a zenéről, el is hangzanak a fantasztikusabbnál fantasztikusabb örök zenei óriások dallamai. (Zenekar: Deja vu – dob: Strieženec Alex, basszusgitár: Konrád József, gitár: Kanik Tibor)
A fogadáson beszédet mondott a darab rendezője, Strieženec Alex (Fotó: Sziklai Krisztina)
Az angyali hang, Dominika Pavlíková, a maga 18 évével olyan hangi adottságokkal és tehetséggel rendelkezik, hogy eszünkbe se jut olyan gondolat, hogy „jaj, azért ezt nem kellett volna elénekelni” sőt, inkább azt kívánjuk, énekeljen tovább! A rendezőnek sikerült megtalálnia az egyensúlyt a zene és a próza között. Egyik oldalon se volt többlet vagy hiány. Scheer Gábor úgy brillírozott Lucifer szerepében, mintha rá írták volna a darabot. Kényelmesen, magabiztosan mozgott szerepében, olyannyira, hogy az ember elgondolkodott, hogy egy buli erejéig leugrana a pokolba. Teljesen hihető volt, hogy Lucifer áll előttünk, aki felettébb ideges az őt ért veszteségek, a meg nem szerzett lelkek miatt. Bár Scheer Gábor a monodráma műfajában először lépett színpadra, mégis semmi kétség nem fér hozzá, hogy abszolút sikerrel zárta ezt a premierestet.
Szépen és nagyon finoman váltotta egymást az élő beszéd és az ének. Mind a kettő egymásért volt, úgy, hogy ki is egészítették egymást. Az elejétől a végéig volt mondanivaló, szakmaiság és művészet. Ez nem egy semmitmondó, klisés érzelmi világgal létrehozott zenei hoppáré. Ellenkezőleg, egy elgondolkodtató, de mégis nevettetni tudó, mélységekkel rendelkező színházi, zenés alkotás. Ahogyan a darab végére egyre jobban szétesik és egyre ziláltabb lesz Lucifer, megszólal egy hang. Isten hangja. „Lucifer legyőzhető!” Talán tényleg legyőzhető.
Scheer Gábor köszönetet mond a fogadáson (Fotó: Sziklai Krisztina)
Talán Lucifer önmaga is elhiszi, hogy legyőzhető, mert mindenkiben ott van az angyal hangja, ami lélekgyógyító. De talán mindannyiunkban él egy Lucifer is. Amit nap, mint nap le kell győznünk. És nap, mint nap meg kell tudnunk bocsájtani magunknak, mert Lucifer és az angyal hangja minden reggel velünk ébred.
