A színházkedvelők vajon kíváncsiak-e a színjátszás múltjára? – ez a kérdés járt az eszemben, míg Tóth László könyvbemutatójára igyekeztem. A költő, író, történész ismét hiánypótlásba fogott választott témájával, hiszen a felvidéki magyar színjátszás történetével alig foglalkozik valaki.
A Csemadok pozsonyi székházának Rákosi Ernőről elnevezett termében tartották meg a …nagy haszna az Teátromnak című könyv bemutatóját, a Csemadok és a Pozsonyi Magyar Intézet szervezésében január 17-én.
Molnár Imre, az intézet igazgatója a kitért a teremben látható kiállításra is, amely a kassai magyar színjátszás történetébe nyújtott betekintést, és a könyvbemutató kiegészítőjéül szolgál. A kassai színjátszás 200 éves történetét még Kolár Péter volt színházigazgató, a Csemadok Kassai Városi Választmányának néhai elnöke állította össze. Molnár Imre szerint a színpadi színészek nagy része méltatlanul feledésbe merült, ezért arra kérte a jelenlévőket, hogy az ő emléküknek, valamint Kolár Péter és a nemrégiben elhunyt Benkő Géza színművész lelki üdvéért egy perc néma csenddel adózzanak.
A bemutatott kötet (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A könyvbemutatón Tóth László szerzővel Varga Emese doktorandusz, a Komáromi Jókai Színház dramaturgja beszélgetett. Varga Emese a bemutató előtt arról szólt, milyen különös dolog a színháztörténet.
„Különösen nehéz helyzetben van, aki a kisebbségi színháztörténet feltérképezésére szánja el magát, hiszen a politikai változások, az államfordulatok egyrészt megnehezítik a kutatási lehetőségeket, a dokumentumok, ha voltak is, gazdát cseréltek. Bár két ország számára is fontos lehetne ez a történeti anyag, valójában egyiknek sem az. A kisebbségi színházi kultúra kicsit mindig gazdátlan” – mondta bevezetőjében Varga Emese, aki szerint Tóth László hiánypótló munkát jelentetett meg.
Tóth László a beszélgetés során elárulta, 14 éves korában fertőződött meg a színházi kultúrával, ekkor látta a Magyar Területi Színház (MATESZ) előadását, amely annyira kitűnő volt, rendezésileg és színészi játék tekintetében is, hogy az egész életére kihatott, és megszerettette vele a színházat. Ehhez a témához még egyszer visszatért a színháztörténész, amikor feltette a költőinek szánt kérdést, ma van-e olyan előadás, amely akkora hatással van egy fiatalra, hogy egy életre elkötelezze magát a színház, a színjátszás mellett.
A kassai színjátszás 200 éve című kiállítás a Csemadok Rákosi Ernő termében tekinthető meg (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A komáromi MATESZ megalakulásáról elmondta: annak első igazgatója Fellegi István volt, aki a Csemadok titkáraként került ebbe a pozícióba és olyan alapokra helyezte a komáromi színjátszást, hogy az máig működik.
Tóth László szerint kevés olyan intézmény van, amely ilyen stabilan dolgozik megalakulása óta, a Csemadok ilyen még – tette hozzá. Arra is kitért, hogy a Csemadok nagyterme élete fontos színhelye, hiszen a József Attila Ifjúsági Klub annak idején itt székelt, és hetente többször találkoztak ott az egyetemisták. A beszélgetés végén még egy emlékét felidézte Tóth László a teremről, ugyanis az egyetlen általa rendezett színművet is itt mutatták be.
Tóth László először a MATESZ történetével kezdett foglalkozni. A komáromi színháznak 1990-ig nagy archívuma volt, minden cikket, írást eltettek, ezért lehetett kutatni. Az első színháztörténeti írást 1977-ben írta meg, az a Színháztörténeti Szemlében meg is jelent.
A színház múló pillanat, a színháztörténész pedig ezt kívánja lejegyezni – mondta Tóth László, aki szerint a közönség is fontos szerepet kap, hiszen befolyásolja a színház alakulását, történetét.
Tóth László (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A pozsonyi magyar színjátszás történetéről is szó esett, hiszen a Pozsonyi Városi Színház még a 18. század végén megépült, de nem volt itt állandó színházi előadás, sőt az első időkben csak német darabokat játszottak. Ezt az épületet egyébként száz év múlva lebontották és helyére újat emeltek az 1880-as években.
Az országgyűlés idején viszont a színtársulatok is itt tartózkodtak. A későbbi korokban is kevés igény mutatkozott a polgárság részéről a magyar előadásokra. A pozsonyi polgárság német volt, ezért a magyar előadásokra elsősorban a Pozsony környéki magyar településekről jártak az emberek.
A beszélgetésben az is elhangzott: a magyar színházi világ nagyon nehezen alakult ki, hiszen a nagyvárosokban a polgárság német volta miatt a kulturális kormányzat a vidéki társulatokat támogatta. Komáromban, Kassán, Kolozsváron híres színtársulatok működtek, csak 1918-ban változott a helyzet.
A könyvet képekkel illusztrálta a szerző (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A pozsonyi magyar színjátszás tragédiáját is ez okozta, holott az addig városi színházként működő intézmény végre nemzetivé vált, de három hónap múlva sajnos véget is ért a dicsőség. A szlovák színjátszás nehezen alakult ki, elsősorban cseh hatásra. Tóth László szerint az a paradox helyzet alakult ki, hogy hamarabb volt nemzeti színház, mint társulat, hiszen a szlovák társadalom addig nem igényelte a szlovák nyelvű színjátszást, még műkedvelői szinten sem. A pozsonyi magyarok viszont ekkor már igényelték a magyar előadásokat.
