Buják Imre tardoskeddi fafaragót január 24-én mély részvéttel nagy tömeg búcsúztatta a helyi köztemetőben. Az alábbiakban az Esterházy János alsóbodoki temetését előkészítő szervezőbizottság tagjainak búcsúztató beszédjét olvashatják, melyet Istenes József olvasott fel.
A kiemelkedő személyiségeket nemcsak saját egyéni alkotásaik, hanem közösségi kisugárzásuk révén is mérlegre teszi a történelem. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij szép mondása, hogy „Az igaz ember eltávozik, de fénye megmarad!” S ez a fény a közgondolkodást hosszú időre befolyásolni képes, a jövő üzenetét hordozó kisugárzással hatja át azt a közösséget, melyet az igaz ember sajátjának vallott. Buják Vince szinte minden alkotása az őt körülvevő közösségek, a család, a szülőfalu, a népcsoport, a magyar nemzet iránt vállalt felelősségről tesz tanúbizonyságot. Olyan szellemi alkotások ezek, melyek megszületésükkel sokak ösztönzésére, életszemlélete formálására, bátorítására teremtettek. Mert Buják Vince féltőn szerette övéit, az őseitől örökölt kultúra értékeit megőrizve és továbbadva kívánta szolgálni közösségét és népét.
Köszönjük neked Vince testvérünk, hogy közösségi emlékezetünk szószólójaként utasítottad el a beletörődés, a meghátrálás, a lemondás minden formáját. Köszönjük, hogy a trianoni diktátum nemzetsorvasztó kegyetlenségét kivédendő, számos helyre faragott kopjafáiddal arra emlékeztetted nemzettársaidat, hogy „Nem, nem, soha” nem fogadjuk el a ránk rótt igazságtalan teher igáját, s nem fogadhatjuk el annak még oly logikusnak beállított következményeit, a beolvadás, a nyelvcsere, a lélekvesztés, a kultúra és önfeladás pusztulásba vezető széles ösvényét sem.
Büszkék voltunk rád, hogy testvérünkként, felvidéki magyarként lettél a Magyar Kultúra Lovagja, mert tudatosan hirdetted, hogy a nagy és kishatalmi elnyomással szemben nekünk egyénileg és közösségileg is ellent kell állnunk. Bennünket nem félemlíthet meg semmilyen diktátum. Összetartozásunk tudatának itt a Kárpát-medencében megtartó ereje és történelmi küldetése van. Ezen munkáid, köztük a nemzeti összetartozás Érsekújvárban állított emlékművének ez a legfőbb mondanivalója és üzenete…!
Nem véletlen az sem, hogy Vince testvérünk legtöbb emlékművét épp a nagy elődnek és példaképnek, a felvidéki magyarság legnagyobb mártírja, gróf Esterházy János tiszteletének szentelte, szám szerint tizenkét műalkotást. Az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont létrejöttének kiindulópontját is a Buják Vince hozzájárulásával és irányításával létrehozott Esterházy-kálvária tizennégy stációjának megépítése jelentette. E páratlan alkotásnak kezdettől fogva résztvevője, lelkes szorgalmazója és egyik fő kivitelezője volt. Minderre a szlovákiai magyarság vértanúja iránt érzett őszinte, rajongásig érő tisztelete indította. Mily különös, hogy egyik utolsó munkája is épp az Esterházy János szülőföldre megtérő maradványait körülölelő urnahordozó megalkotása lehetett, melyet vállra véve zoboraljai népviseletbe öltözött magyarok vittek fel a hegyre, az alsóbodoki Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna sziklasírboltjába, ezernyi ember kíséretében. Az általa faragott Esterházy-emlékeket sorra elajándékozta azoknak, akiket arra méltóknak tartott, nemcsak itt a Felvidéken, hanem Magyarországon és Lengyelországban is.
A felvidéki magyar nemzetrész számára a tardoskeddi őrtorony, lovag Buják Vince élete ajándék volt: őrizte hagyományainkat, hozzájárult történelmi emlékeink rögzítéséhez és kultúránk továbbteremtéséhez; alkotóereje hatni tudott azokra az életterekre, ahol munkáit befogadták és elhelyezték. Emberséges ember, igazi lovagi szívvel megáldott teremtés volt, akire felnézni és támaszkodni egyaránt lehetett, s aki hitével, példájával sokak megmaradását, megtartását szolgálta.
Az Esterházy János Zarándokközpont sziklasírja és kápolnája felé haladtunkban jól megfigyelhetjük az általa is faragott stációk akácfa oszlopait. Az oszlopokon Krisztust, a szeretet kozmikus törvényének hirdetőjét látjuk, aki által beágyazódunk a világba és a hazánkba, az akácfa törzsek alján pedig ott vannak a sziklák réseibe kapaszkodó gyökereik is, ezek a haza földjébe kapaszkodó földi gyökereink, hogy fennmaradhassunk. Ez az értelmezés akár Buják Vince életének üzenete is lehet.
Alkotásain előszeretettel ábrázolta Krisztust és Szűz Máriát. Tudta, hitét, talentumait tőlük kapta, nekik kell majd elszámolnia velük. Eme számadás napja immár elérkezett, s mi hisszük, mert megtapasztalhattuk, hogy Vince testvérünk jól sáfárkodott a Teremtőtől kapott talentumaival. Tardoskeddi kertjében, egyik faragott kompozíciójában, ama szent vacsora asztalánál ott ül mestere, Krisztus. Tanítványai, akik mellette foglalnak helyet, azóta bizonyára már helyet szorítottak Vince testvérünknek is, mert immár Ő is meghallhatta az ács fia, Krisztus neki is szóló hívását: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot !”
Lovag Buják Vince testvérünk a felvidéki sorsvállalásban, nyugodj békében, s ne szűnj meg küzdeni népedért ott fenn az örök égi hazában sem.
Kedves feleséged és szeretteid gyászában osztozva, fájó, de reménykedő szívvel búcsúzik tőled az Esterházy János alsóbodoki temetését előkészítő szervezőbizottság, melynek odaadó munkáddal te is tagja voltál. Reménykedő szívünk abban bízik, hogy ez a mostani elválás nem végleges, s hogy az Idők Teljességében egykor veled együtt foglalhatunk majd helyet az Úr asztalának égi lakomájánál.
Addig is nézz le ránk, gyarlóságaikban botladozó, de a magasság szellemének fényét követő barátaidra.
Nyugodj békében!