A Kossuth-nagydíjas néprajzkutatót, népzenegyűjtőt, a Corvin-lánc kitüntetettjét, a nemzet művészét szerdán, február 14-én életének 92. évében, rövid szenvedés után válaszúti otthonában érte a halál. Kallós Zoltán végső búcsúztatása szombaton 13 órától lesz a református egyház szertartása szerint a válaszúti Kallós Kúrián, majd ezt követően a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra.
Az alábbi részvétnyilvánítást küldtem a Kallós Zoltán Alapítványnak és a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának. Utólagosan elnézést kérek minden magyar kulturális közösségünk tagjától, hogy az ő nevükben is nyilatkoztam. Mertem ezt azért tenni, mert az ezerkilencszázötvenes évek elején egyik vezetője voltam a hazai magyar néptánc- és népművészeti mozgalom megszervezőinek, a felvidéki magyar néptánchagyományok kutatóinak, gyűjtőinek, társadalmi feladattá kiszélesítőinek, színpadi művészetté formálóinak. A gondolat megfogalmazása közben lelkileg velem voltak az induláskori társak, az Ág Tiborok, a Hemerka Olgák, Pató Károlyok, Szabó Rezsők, Béres Józsefek és sokan mások, valamint a később hozzánk csatlakozott fiatalabbak. A Kallós Zoltánnal való ismeretséget, később barátságot a múlt század ötvenes éveiben is a munkámnak köszönhetem.
Mély megrendüléssel vettem, vettük tudomásul Kallós Zoltán áldozatkész barátunk elhalálozásának hírét, mi, Zoli bácsinak nagy tisztelői, a felvidéki magyar néptánc- és népdalművelők közössége. Emlékét megőrizzük, útmutatását, példaadó munkásságát szerény tudásunk birtokában követjük. Zoli bácsi, köszönjük, hogy életedből nekünk is oly sokat adtál. Nyugodj békében.
Elköszön tőled Takács András, őszinte barátod, a Felvidék népművészetet tisztelő magyarsága nevében is.
Kallós Zoltán Erdély szülötteként mindenkor önzetlen segítője volt a Felvidéken élő magyaroknak, támogatója, szellemi nevelője a néphagyományok művelőinek. Néprajzi gyűjtői munkája toborzó, irányt mutató erővel hatott ránk. Munkájának megismerése az 1971-ben megjelentetett Balladák könyve című, Európa-szerte szenzációt keltő művével vette kezdetét. Követőre talált nálunk is, mert ösztönző példaadója lett Ág Tibor népdalgyűjtőnknek is, aki Sima Ferenc egyetemi nyelvoktatóval társulva 1979-ben megjelentette Vétessék ki szóló szívem ‒ szlovákiai magyar népballadák című kötetét. Ez is korszakot átfogó mű lett.
Kallós Zoltán munkásságát a magyar állam is figyelemre méltó módon értékelte és ezt kitüntetésekkel, díjakkal is kifejezésre juttatta. Kallós Zoltán többek között kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánc birtokos néprajztudós, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Nemzet Művésze díj tulajdonosa, sorolja fel a halotti értesítője a legmagasabb állami és társadalmi díjazásait. Annak idején gratuláltunk neki. Most pedig életére gondolva tudatosítjuk, mily értékes munkát kellett végeznie, hogy egy nép, az egész egységes magyar nemzet a szívébe zárja.
Búcsúzom tőled a Balladák könyve remekműved ajándékozásakor, 1972 őszén beírt dalsoraiddal:
„Erdélyország sok szép vize,
Be sokat ittam belőle.
Ittam, innom kell belőle,
Mert kételen vagyok vele.
Olyan savanyú a vize,
De meg szükültem én tőle”. (csángó magyar népdal)
„Egy nemzet lelkiségét leginkább a népzene, a néptánc és a néprajz mutatja meg. Régi századok örökségét – az élet rendje szerint – sajátjaként éli meg és formálja minden szerencsés nemzedék. Ehhez nyújtott pótolhatatlan segítséget a Corvin-lánccal kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas népzenegyűjtő és iskolaalapító” – írta Áder János magyar államfő részvétnyilvánító levelében az erdélyi néprajzkutatóra emlékezve. A Kallós Zoltán Alapítványnak küldött levél a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható.
(A szerző a MMA köztestületi tagja)
