A mai evangélium a misszió kezdeteiről beszél. Néhány teológus felhívja a figyelmet, hogy Lukács ebben a részben historizál, vagyis bizonyos később keletkezett intézményeket visszahelyez egy korábbi korba.
Ilyen a 72 tanítvány esete (10,1), akikre való utalást csak itt találjuk meg, és inkább csak szimbolikus számnak tekinthetjük. Természetesen a nagyobb méretű misszió valamikor elkezdődött, de ennek pontos szerkezetéről nem kapunk történetileg értékelhető információt.
Annál több információt kapunk a misszió változó körülményeiből, persze ezt is egy kicsit költői nyelven. Az egyik kérdés, nem kedvez a tanítványok munkájának, ha sok mindent visznek magukkal, és az elfoglalja őket (10,4). A befogadás körülményei is igen változatosak. Sőt számolni kell, hogy néhány agresszív ember, mint a misszionáriusok farkasa igen sok gyötrelmet fog nekik okozni (10,3). De ennek ellenére Jézus szelíd misszióját nem lehet megállítani.
Az egyház élcsapatát mindig mások alkotják. De ha nem a pillanatnyi pozíciót nézem, akkor mindig az a csoport tekinthető annak, aki hatékonyan misszionált.
Egyik barátom, amikor megválasztották II. János Pál pápát azt mondta, ez a pápa igazi missziós alkat, előbb Rómában vált igen szimpatikussá, majd amikor elkezdte apostoli útjait, azt mondta: meg sem áll Moszkváig. Naponta arról győzködött: „Meglátod misézni fog a Vörös téren”. Akkoriban ez a kijelentés nagyon furcsának hangzott és lehetetlennek látszott. De úgy tűnik, a pápa Róma és Moszkva hagyományos ellentétét, majd pedig távolságát egyre inkább legyűrte, de megszüntetni neki sem sikerült eddig.
Érdekes módon az út a kelet-európai országokban kezdődött. Lengyelország első alkalommal hivatalosan alig akarta befogadni a pápát, de a népi nyomásnak engedve mégis elfogadta. Második alkalommal már inkább a pápa népszerűségében sütkéreztek az állami vezetők. Majd következtek az európai utak, majd az afrikai utak, majd USA fogadta be a pápát. A vén Európában, Svédország fogadta legcsendesebben a pápa látogatását. A magyar látogatás közül az első földrengésszerű volt. Azt követő látogatások már ismert programként mozdították a tömegeket a pápa programjaira. A balkáni látogatások puskaporos légkörben zajlottak. A vezetők féltek, a tömeg ujjongott, hogy közéjük érkezett a béke ember. A romániai látogatás is konfliktusokkal teli volt. De az ortodoxia és a katolikus egyház kapcsolatában új fejezet nyílt az ukrajnai látogatás után.
A tömegek számára a pápa vitathatatlanul hiteles egyházi vezető. Vitathatatlanul pasztorális utakat tesz, és nem politikait. Ami mégis érdekes, a politikai irányok inganak meg ott, ahová a pápa ellátogat. Talán az ortodoxia fél a monolitikus egységet alkotó katolikus egyháztól, talán a történelmi emlékek miatt ébrednek félelmek bennük. Akik a félelmeiket hangoztatják, a múltba néznek, a pápa pedig a jövőbe tekint. Pontosabban minden egyes alkalommal Jézusra tekint, a hit szerzőjére és beteljesítőjére. Az evangéliumról beszél, imádkozik, áld, türelmet és igazságosságot kér. A világ, úgy tűnik, minden látszat ellenére, ki van éhezve az evangéliumra. II. János Pál gyenge lábakon, de hordozza ezt az üzenetet. Vajon eljut egyszer Moszkváig is a pápa?
A statisztikák szerint a világnak még csak 30 % keresztény, de ez a 30 % megosztott. Mi lenne, ha „világosság fiai” egyszer összefognának a szeretet és az evangélium érdekében, és egységesnek mutatnánk magukat. Lehet, hogy akkor oltár épülne a Vörös téren és ortodox és katolikus papok, és protestáns lelkészek vennék körül, akik egy lélekkel mondanák: „Miatyánk, aki a mennyben vagy…” .
Egyik kollégám azt javasolta, módosítsuk az evangélium eme helyét, hogy az „aratni való sok, a munkás kevés”- mondjuk ki: az aratni való is kevés. Valójában nem erről van szó. A pápa megmutatta, aki bőven vet, az bőven is arat. Aki hittel vet, az bőven arathat. Csak a misszionáriusok higgyenek az üzenet fontosságában és hatékonyságában, akkor az Isten áldása nem marad el. Kérjétek az aratás urát!
Dr. Benyik György, Virtuális Plébánia
