Végre megvalósult az álmom! – írja lelkendezve az egyik közösségi oldalon egy alig huszonéves fiatalember. Szinte vadonatújnak kinéző luxusautó, hozzá nem is oly rég szerzett jogsi. Kíváncsivá tett, hiszen tudtommal még az alapiskolát is hetedikben fejezte be, s azóta is többnyire otthon lóg a haverjaival, vajon mennyit gürcölt az álmai megvalósításáért, ezért végiglapozom a bejegyzéseit.
Mellesleg annak idején nekem is volt sok szép álmom, de valahogy nem házban, nem autóban, s nem is okostelefonban mértem őket.
Próbáltam megtalálni életem értelmét, s így, az ötven felé már elmondhatom, viszonylag gyorsan meg is találtam, s azóta is álomvilágban élek.
Ahogy Konfuciusz írta valahol, aki a hobbijának él, az sose dolgozik igazán. Ja, hogy nem is fizetnek érte – ezt talán már csak én teszem hozzá, s eszembe jut egy másik fiatalember, aki viszont legalább leérettségizett, s el is jutott az egyetemig, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.
Az azóta eltelt pár esztendőben próbálkozott már sok mindennel, megjárta a külföldet is ápolóként, de ahogy idehaza, ott sem találta meg a számítását, holott a többszörösét kereste, mint amennyiről én valaha is álmodhatom.
De hogy vannak-e hosszú távra szóló álmai, vagy csak kapkod ide-oda, valószínűleg ő maga sem tudja. Mindenesetre pár hete megkeresett, hogy mégiscsak szeretne megpróbálkozni az egyetemmel.
Meg is egyeztünk egy időpontban, de hiába vártam, nem jött, s az üzeneteimre se válaszolt. Véletlenül találkoztam vele a városban, s mint odavetette, már nem érdekli az egyetem. Nincs abból semmi haszon, neki pedig most kell a pénz – mondta még futtában.
Visszatérve a fent említett fiatalemberhez, végiglapoztam a közösségi oldalát, hátha rájövök, honnan is telt luxusautóra ilyen fiatalon, ráadásul úgy, hogy se munka, se iskola a háttérben. Nos, sokkal okosabb nem lettem, minden harmadik bejegyzés Fanta, haverok buli, a maradék pedig egy szóval elintézhető: dögunalom.
Elnézést, a szót én csak idemásoltam.
Vagyis, egyike az önmagával mit kezdeni nem tudó sokaknak, akik 16 évesen kilencedikből (vagy az ő esetében hetedikből) kikerülvén, a munkakultúrát nem ismervén lógnak a nagyvilágban, de néha kimennek a sógorokhoz koldulni, akik megsajnálván a szegény, elnyomott északi szomszédot, még adakoznak is.
Megtudom még azt is, hogy a fiatalember elvégzett valami tanfolyamot, s munkát is kínáltak neki, ám volt egy bökkenő: a reggeli műszak hatkor kezdődött, s ahogy írja ( idézem): elment ezeknek a maradék eszük, nincs az az Isten, aki őt kilenc előtt kimozdítaná az ágyból. Nos, luxuskocsi már begyűjtve, már csak arra lennék őszintén kíváncsi, milyen álmai lesznek még az elkövetkező évtizedekben.
Egy ilyen jegyzet nem igazán végződhet slusszpoénnal, most kivételesen mégis. Pár napja láttam ugyanazt a luxuskocsit összetört állapotában is. Igaz, nem a fiatalember közösségi oldalán, hanem az út szélén, ugyanis arra nem tanították meg a gyorstalpalón, hogy részegen nem szerencsés a volán mögé ülni. Még a tájainkon sem.