Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter új alapokra helyezné törvényjavaslatával a főügyészség és az alárendelt szervek működését. Az ügyészi munka átláthatóvá és nyitottá válna, maga az intézmény elveszítené nyíltan hierarchikus felépítését, az egyes ügyekért a jövőben nem a legfőbb ügyész viselne személyes felelősséget, a felettes ügyész nem rendelhetné el törvényességi aggályokra vonatkozva a vizsgálatok leállítását, a legfőbb ügyészt pedig nem lehetne újraválasztani, megbizatása egyszer hét évre szólna.
A törvényjavaslat ellen alkotmányossági aggályokra hivatkozva már tiltakozott az ügyészek szervezete, kifogásai vannak vele kapcsolatosan az ellenzéknek is, mely az ügyészi függetlenséget félti.
Szlovákiában nem ez az első kísérlet arra, hogy az ügyészség jogállása megváltozzon. Igazságügyi minisztersége idején Daniel Lipšic (KDH) előállt már olyan javaslattal, mely nyugati, elsősorban az USA mintájára változtatta volna meg az ügyészi tevékenységet, de akkor nem járt sikerrel az elképzelése. Lipšic akkori felfogása szerint a jelenlegi cseh gyakorlathoz közelítő változásra került volna sor, ennek lényege, hogy nagyobb hangsúllyal képviselné az ügyészség a köz érdekeit, amolyan államügyészi hatáskörökkel lenne felruházva, s tevékenységében nagyobb súlyt kapna a hivatalos állami igazságszolgáltatási politika képviselete is.
Szlovákiában – jellemző módon – nyilvános jogfilozófiai vitákra nem kerül sor egy-egy szegmens átalakításának során, így a közvélemény nem kap átfogó képet arról, mivel járnának a tervezett változások. Pedig feltehetőleg szükség van arra, hogy a fennálló társadalmi-politikai viszonynak megfelelően megreformálják az igazságszolgáltatást is, amely még mindig a szocialista rendszerből megörökölt hiererhikus-hatalmi alapokon nyugszik, ráadásul személyileg is nagyrészt szorosan kötődik a szocialista igazságszolgáltatáshoz. Mivel azonban független, harmadik hatalmi ágazatnak tekinti magát, tulajdon működési szabályzatát is maga kívánja meghatározni. (Olyan a helyzet, mintha a szocialista nagyvállalatok vezetői egytől egyig a helyükön maradtak volna, s ők döntenének még ma is korábbi működésük helyességéről, illetve a gazdasági változásokról, függetlenül attól, milyen az ország hivatalos gazdaságpolitikája.)
Leginkább a politikailag kényes ügyek kezelésében, illetve a letűnt rendszer perújra-felvételi, rehabilitációs-restitúciós ügyeinek kezelésében mutatkozik meg a szlovák igazságszolgáltató rendszer avíttsága. A Nemzeti Emlékezet Intézetének emberiesség elleni bűncselekmények miatt indított pereit rendre megalapozatlannak nyilvánítják, legtöbbször a kivizsgálásuk sem indul meg. Több nagy horderejű, még a szocialista érában született ítélet felülvizsgálatát is különös ügyészi-bírói magatartás kíséri (lásd a Cervanová-ügyet, melyben a szocialista hatóságok által ad acta tett bizonyítékokat a felülvizsgálat során is megengedhetetlennek nyilvánították, s nem vették figyelembe; ráadásul egy személy mindkét perben szerepelt), de a politikailag kellemetlen bűnügyeknek egy másik kategóriájában is látható a posztkommunista elfogultság. Nálunk például etnikai alapú támadásért, bűncselekményért nem ítélnek el senkit, mert úgymond ezt az indíttatást nem látják bizonyítottnak. Az ilyen ügyeket gyakran épp az ügyészség segít elkenni, holtpontra juttatni, lásd a Malina Hedvig-ügyet, vagy tétlenségével kioltani, mint pl. a rendőri fellépést a dunaszerdahelyi szurkolók ellen. A bíróságok és ügyészségek jelenlegi jogállása miatt pedig senki nem tud fellépni e jelenségek ellen.
Felvidék Ma
