Hatszáz néző előtt adott varázslatos, két és fél órás koncertet Koncz Zsuzsa énekesnő a dunaszerdahelyi kultúrházban, „két részes” felvidéki fellépésének első állomásán. „Minden jegy elkelt” – tájékoztatott bennünket a koncertet szervező Elókoncert iroda vezetője. Hogyisne, Koncz Zsuzsa neve a legnagyobb márkának számít e műfajban.
Rohan az idő – több évtizede halljuk a slágert, mondanivalóját tapasztaljuk magunkon, néha társainkon is, csak mintha éppen a dal énekesnőjén, Koncz Zsuzsán ez valahogyan nem látszana. Sőt, mintha ő sem érezné, bejön a színpadra, és egy kedves „csókolommal” is köszönti a nézőket. Pedig azt a híres Ki mit tudot, ahonnét sikeres és töretlen pályafutását jegyezzük, még 1962-ben rendezte meg a Magyar Televízió (azaz, jövőre már 50 éve lesz ennek!).
De mi fért bele ebbe a 49 évbe? Több tucat (és sok millió példányban eladott) nagylemez (a legutóbbi Koncz szerint a harminchetedik!), díjak (köztük a Kossuth-díj és a Prima Primissima elismerés is), de mindenekelőtt sok-sok száz Koncz-koncert, vagy ahogy egyik lemezén ötletesen elnevezte: KONCZert. Ami kimaradt, az a hírességekre jellemező botrányok, – ha minden médiasztár úgy ügyelne a magánélet és a pályafutás kettéválasztására, mint Koncz Zsuzsa, akkor koldusbotra lenne ítéltetve a bulvársajtó.
Dunaszerdahelyen – ahogy az lenni szokott – felcsendült néhány ízelítő a legújabb lemezről (ezt most nemes egyszerűséggel csak így nevezte el: 37), és sok-sok kedvenc is. A Jöjj kedvesemmel köszönt el a nézőktől (többszöri virágcsokor átvételi intermezzo után), a ráadásban jött a Ha én rózsa volnék, majd a szűnni nem akaró vastapsot követően még a legendás Sárga rózsa (azaz: Miért hagytuk, hogy így legyen). Meghatódottság, báj, öröm uralta a nézőteret. Itt-ott még könnycseppek is gördültek a szemekbe. Két és fél órán át (amibe azért egy rövid szünetet becsempészett, már csak azért is, hogy ruházatát a fekete nadrágkosztümről fekete szoknyásra cserélje).
„Az, hogy a végén, egy zsúfolt ház állva ünnepel bennünket, talán azt jelzi, jól van ez így” – vallja a művésznő saját honlapján „A szövegek beszéljenek magukért. Bennük van, ami számomra fontos: az életem, az életünk, ami van, ami nincs, ami lehetne, ami lehetett volna… minden, amihez közöm van, amihez hozzá akarok-tudok szólni…” – teszi hozzá.
Igazságtalanok lennénk, ha legalább névsorolvasással nem említenénk meg Koncz Zsuzsa zenésztársait, akik hosszú évek óta biztosítják, hogy az énekesnő hangja kiváló zenei háttér mellett csendülhessen fel. Koncz Zsuzsa ugyanis konzervatív, legalábbis abban a tekintetben, hogy nem sajátossága az a manapság divatos előadásmód, hogy hozok (egy cédét, nyomjátok be, és majd éneklek!). Zenekar az kell, és ez így volt Dunaszerdahelyen is, a színpadon Závodi Gábor állt a billentyűs hangszerek mögött, Tiba Sándor verte a dobot, basszusgitáron Lengyelfi Miklós, szólógitáron Maróthy Zoltán játszott.
Akik sajnálják, hogy lemaradtak róla, azok szerdán este Komáromban pótolhatják. Azaz, talán, mert a komáromi kultúrház kapacitása is véges, és ott sem szeretik kevésbé Koncz Zsuzsát, mint Dunaszerdahelyen. Tehát azoknak, akik nem komáromiak, de mennének, mindenesetre érdemes egy telefont előtte megereszteniük. Azoknak viszont, akiket nem érdekelnek a kilométerek, bátorkodom ajánlani április 9-ét, amikor a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Koncz Zsuzsa.
A dunaszerdahelyiek hamarosan egy újabb csemegének örülhetnek, április 28-án az a Zorán látogat el hozzájuk, aki hasonló állócsillagnak és ikonnak számít a magyar könnyűzene „zord férfiúi” képviselői között, mint a hölgyeknél Koncz Zsuzsa.
