A Visegrádi Négyek együttműködése és a magyar EU-elnökség jegyében rendezik meg kedden Pozsonyban a Visegrádi szalon: Nemzeti szimbólumok Közép-Európában című szakmai, nyilvános kerekasztal-beszélgetést a téma szakavatott képviselőinek részvételével.
A szakmai kerekasztal vendégei: Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, egyetemi docens (ELTE Művelődéstörténeti Tanszék, Magyarország)
Peter Zajac irodalomtörténész, parlamenti képviselő (Szlovákia), a Szlovák tudományos Akadémia Irodalmi Intézetének tudományos munkatársa
Martin Wihoda történész, egyetemi professzor (Masaryk Egyetem, Brünn, Csehország)
Łukasz Kamiński történész (Wroclaw-i Egyetem, Nemzet Emlékezete Intézet, Lengyelország)
A beszélgetést Andrej Findor politológus (Comenius Egyetem, Szlovákia) vezeti.
A rendezvényt a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete (MKKI), a pozsonyi Cseh Centrummal és a Lengyel Intézet közösen meg. Időpont: 2011. április 12., 17.00 óra. Helyszín az MKKI épülete (Védcölöp út/Palisády 54., Pozsony). A rendezvény szlovák-magyar-angol nyelvú szinkrontolmácsolással lesz megtartva.
* * *
A „házigazda” szerepét betöltő Kiss Gy. Csaba 1964-ben Lengyelországban élt, dolgozott, megtanult lengyelül is. 1968-ban járt először Pozsonyban. „Láthattam, ahogy Csehszlovákia forrongott, zajlottak a tüntetések, a magyar fiatalok Duray Miklós nevét emlegették. A lengyel alapján értettem kissé a szlovák nyelvet, s világossá vált, mennyire fontos lehet a szlovák és a lengyel kultúra tükrében látni önmagunkat. (…) Sokszor elmondtam, most is megismétlem: nem ismerjük a szomszédainkat. Tragédia, ha csak arra gondolunk, hogy az 1848-as Kossuth-bankókra a szöveg még öt, hazánkban használatos nyelven volt ráírva, a kiegyezés után azonban lenéző kép alakult ki a szomszédainkról. Hiába Németh László és mások munkássága, a 20. században sem történt valódi áttörés. Manapság elmehet a magyar egyetemista Párizsba, Londonba vagy Münchenbe tanulni, de érdemes lenne megismerni végre a szomszédainkat is. () nem ismerhetjük magunkat sem, ha nem vagyunk tisztában ezzel a szomszédsági beágyazottsággal. A könyvben a magyar himnusz a közép-európai himnuszok kontextusában szerepel. Számos hasonlóság van közöttünk, mind a történeti antropológia felől közelítve, mind motívumkincsüket tekintve. A himnuszok egy részében hangsúlyosan szerepelnek a történelmi hősök és a szimbolikus történelmi tájak. A mi himnuszunkban például a Tisza, a Duna és a Kárpátok. A lengyelekében a Visztula és a Warta folyó a hazatérés reményét jelenti azoknak a légionáriusoknak, akik hazájukat visszaszerezni indulnak Olaszországba 1797-ben. Idilli, paradicsomi tájként jelenik meg a csehek és a horvátok hazája, csakúgy, mint az utóbbi években született bosnyák és montenegrói himnuszban. A szlovákok „szent hegye”, a Tátra himnuszuk címében is szerepel. Történelmi mítoszokat is megörökítenek a himnuszok. Nálunk Bendegúz alakja a magyar–hun rokonságot idézi, a románoknál Traianus császár a római eredet mítoszára utal. ” – vallotta a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
Közép-Európáról így vélekedik: „Közép-Európa van is, meg nincs is. Ha mégis meg kell mutatni: a Balti-, a Fekete-tenger és az Adria közötti térségben található. Köztes Európa. Nyugattól keletre és Kelettől nyugatra. Talán könnyebb úgy megközelíteni, hogy mi nem Közép-Európa. Semmiképp nem az egykori Osztrák–Magyar Monarchia, és nem is az, amit manapság Nyugat-Európában néha úgy neveznek, hogy Közép- és Kelet-Európa.
