A párkányi múzeum megnyitása óta (2004) gyűjti a helytörténeti dokumentumokat, tárgyi eszközöket. A néprajzi gyűjtésre immár nincs lehetősége, mert az ilyen jellegű gyűjtemény a túlzsúfolt teremben elveszíti küldetését.
Az egykori iskolaépület két nagyobb és egy kisebb helyisége már régen nem tud megfelelni az eredeti elképzeléseknek (egy városi múzeum létrehozása), mert időközben egyéb intézmények helyiségfoglalásával csonkították meg a múzeumnak szánt területet. A múlt értékeinek tárolására, bemutatására szolgáló tér egyre szűkösebbé válik. Így van ez sok érdekes kiállítás alkalmával, és a raktárhiány miatt kialakult mindennapi problémák is gondot okoznak.
Juhász Gyula, a múzeum vezetője ennek ellenére, megkísérelve a lehetetlent, a kisebb helyiséget ideiglenes kiállítások bemutatására is használja, de van, hogy itt zajlanak a könyvbemutatók, kisebb beszélgetések, találkozók is.
Október közepén egy rendkívüli értékes kiállítást nyitottak meg a zene világnapja alkalmából.
A régi idők hangszerei című tárlatot egy zenetanár magángyűjtő, Mihály György hozta el Székesfehérvárról. Megnyitó beszédében Kodályt idézte:
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának”.
Megnyitó beszédéből idézve:
„Mitől lesz egy tárgy hangszer? Attól, hogy zene megszólaltatására használják. Így kerül be a gyűjteménybe a sarkantyú, a kolomp vagy éppen a vizeskanna. És mitől lesz egy tárgy magyar népi hangszer? Minden annak tekinthető, amit annak előadására használnak. Persze bizonyos hangszerek esetében vannak sajátos jegyek, amelyek megkülönböztetik őket akár a szomszédos népek eszközeitől, de minden hangszer az emberiség közös tulajdona, ahogy a tárogatót és a pedálcimbalmot is felfedezte már magának más nemzetek mellett a jazz és a világzene is”.
A bemutatott hangszerválogatás főleg az elmúlt 200 év magyarországi hangszergyártását reprezentálja. A Habsburg Birodalomnak, a Monarchiának, a Horthy-korszaknak és a II. világháború utáni kommunista diktatúra időszakának is megvoltak a jellemző hangszerei, amelyek olykor a kor politikai és társadalmi igényeit is kiszolgálták vagy éppen háttérbe szorultak miatta.
A hangszergyűjtő felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a hangszer nem múzeumi tárgy, zenélni lehet, és kell vele. A kiállított hangszerek közül különlegességnek számít a bambuszból készült thai furulya. A klasszikus hangszerek közül több klarinét és fuvola, valamint szaxofon és postakürt is látható a vitrinekben. Egy ritkán látott, számunkra ismeretlen hangszerrel is megismerkedhetnek az érdeklődők, a violinofonnal, vagy más néven Stroh-hegedűvel. Ez egy hegedűre épülő vonós hangszer, amelyben a hang egy kürthöz hasonló rézszerkezeten megy keresztül, ezáltal inkább rézfúvós, mint vonós hangszerre hasonlít a hangja. A gyűjtő elárulta azt is, hogy a legdrágábban vásárolt hangszere egy Schunda József budapesti hangszerkészítő műhelyében készült klarinét, a legrégebbiek pedig a 3–4. századból származó kis bronzcsengők.
A kiállításnak már eddig is sok látogatója volt. A párkányi Liszt Ferenc Zeneiskola diákjai, és a Papp Katalin Művészeti Iskola diákjai is csoportosan nézték meg a számukra igen fontos kiállítást.
A kiállítás november 15-ig tekinthető meg a párkányi múzeumban.
