Újsághír: Szabadságfát ültettek 1929-ben Bölcskén. Megható ünnepély folyt le szerdán a Miasszonyunkról nevezett női rend Szent József nevelőintézetében, Bölcskén. Szent József oltalmának ünnepén helyezték el az intézet parkjában, a trianoni határról kapott kis tölgyfacsemetét, a szabadság fáját...
Reggel 8 órakor szentmise után, a polgári iskola igazgatója, aki egyúttal ez intézet főnöknője, lelkesítő szavakkal vezette be az ünnepélyt a tantestület és a teljes számban megjelent tanulók jelenlétében. Lelkesült meghatottsággal vonult aztán a sereg a nemzeti zászló alatt a kijelölt helyre, hol az ünnepség teljesen programszerűen folyt le. Különös elfogódottság vett erőt mindenkin, midőn a kis csemete gyökerére legsajgóbb sebeink, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad földjéből szóratott. Előkerültek végül a zsebekből, táskákból a kisebb-nagyobb, keskenyebb-szélesebb nemzetiszín szalagok, melyeket csakhamar lengetett a szél a Trianon töviseiből font határ minden irányában. A tanulók szeméiben ragyogott könnycseppek pedig, minden felszólításnál hatásosabb biztosíték, hogy emlékezetükből ki nem vész soha „a szabadság fája” (Dunántúl 1929-04-20 / 89. szám.)
Mai szemmel dagályos a megfogalmazás, viszont csak vitathatatlan jogunk, az emlékezés van benne, revíziós gondolat nélkül.
Lassan 91 éves ez a hír, s nincs nagyobb jelentősége. Érdekessége is csak annyi, hogy a történet kapcsolódik az év fája versenyben Magyarországot képviselő kaposvári tölgyhöz, amelyről ezt írták a hazai győzelem megszerzése után:
„A nyertes kocsányos tölgy a kaposvári Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán áll, a helyiek Szabadságfa néven ismerik. A fát 1929. április 18-án, épp 90 évvel ezelőtt ültették az 1927-ben átadott iskolaépület udvarán. A csemete a kőszegi polgármester jóvoltából a trianoni határról, az Írott-kőről került Kaposvárra, s az ültetéskor a fa gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették.
Az elmúlt 90 évben több ezer berzsenyis diák életét kísérte végig a „nagy tölgyfa”, hisz az iskolai ünnepségek, évnyitók, évzárók helyszíne az udvar, ahol a fa áll. Időről időre az iskola legkitűnőbb tanulói az elismerő oklevelekre erősítve a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapták emlékül”.
Az Európa fája cím elnyeréséhez nemcsak a pályázó fa szépsége kell, hanem a története is fontos. A fa képe mellett ezt el is lehet olvasni. A szöveget úgy állítják össze, hogy felkeltse az emberek érdeklődését. Idén a verseny honlapján ez a szöveg olvasható:
A történelem árnyékában
A Szabadságfa néven ismert kocsányos tölgy egy kaposvári iskola udvarán áll. 1929-ben ültették, magyar történelmi évfordulók emlékezetére. Az elmúlt 90 évben több ezer diák életét kísérte végig a nagy tölgyfa, hiszen nemcsak az iskolai ünnepségek zajlanak mellette, hanem a mindennapoknak is része. Gyakori témája a biológiaóráknak, és itt játszanak a gyerekek a szünetekben. Mindannyian kedves emlékekkel kötődnek a tölgyfához, akárcsak – az Év fája verseny kapcsán – a kaposváriak egész közössége.
Nem kell nagy jóstehetség kimondani, hogy ezzel az érdektelen szöveggel nem lehet nyerni.
Pedig Magyarország eddig jól szerepelt a versenyben: már négyszer is elnyertük az év fája címet. Idén aligha. Február 29-e már nincs messze – addig lehet szavazni –, és a 16 versenyző között a 14. helyen szégyenkezünk. Azért kerestem az 1929-es újságokban a fa ültetésének hírét, hogy fel tudjam oldani a tavalyi verseny során közöltek és az európai versenyben szereplő felvezető közötti ellentmondást. A keresgélés nem vezetett eredményre, mert a kaposvári faültetésnek nem találtam semmi nyomát a korabeli sajtóban. Ámde, mint láttuk, előkerült egy, a tavaly közöltekkel teljesen párhuzamos történet, csak nem Somogyban, hanem Tolnában, és nem Kaposvárott, hanem a Duna melletti Bölcskén.
Azt sem értem, hogy az internetcím, amelyen a versenyt elérhetjük, s amelyen a magyarországi történetét elolvashatjuk, miért van fele részben angolul, fele részben szlovákul: Stromy azt jelenti magyarul: fák. Strom-svobody-v-Kaposvaru annyit tesz: Szabadságfa Kaposvárt.
Nem akarok levonni semmilyen következtetést. De ha sokan úgy érzik, hogy Trianon centenáriumán érdemes elődeink emlékfaállító akciójához kapcsolódni, még talán kikerülhetünk a verseny sereghajtói közül.
Sajátsága ennek a versenynek, hogy ahhoz, hogy érvényes legyen valakinek a szavazata, két fát kell megjelölnie. A Kárpát-medencében élők a bőség zavarában lehetnek, ha területi alapon szavaznak.
Kaposvár mellett versenyben van Románia egy nagyszebeni és Szlovákia egy rimaszombati fával, nem beszélve a horvátországi Daruvár fájáról. Daruvár a második helyen van, Nagyszeben a negyedik, a rimaszombati berkenyefa pedig a nyolcadik.
Jól tudjuk, hogy egy ilyen internetes szavazás játék. Nem vérre megy. A nyeréstől nem lesz senki nagyobb, vagy a vesztéstől kisebb. Ám aki végignézi a tizenhat versenyzőt és el is olvassa a fák történetét, egy kicsit jobban megismeri a világot. Tehát nem a fák az igazi nyertesek, hanem a versenyzők. Visegrádias aggyal gondolkodva még a cseh és lengyel versenyző érdemel figyelmet. Jelenleg a cseh versenyző vezet, és talán meg is nyeri. Hajrá Kárpát-medence, hajrá Visegrád!