Hogy ez a szomorúan elhíresült fogalom mit jelent, azt igazából csak a magyarok tudják. Igaz, nem mindegyik, hiszen a történelmi emlékezet nem tartozik mindenki erőssége közé. Más országoknál/nemzeteknél ez inkább pozitív élménnyel párosul – az okok különbözőek lehetnek ugyan, de ez mit sem változtat a tényeken.
Sajnos vannak magyarok, akik valamilyen oknál fogva (akár csak látszatra) csupán alkalmilag tartják magukat magyarnak. Ezek nem érzékelik a trianoni traumát. Tulajdonképpen eléggé új keletű jelenség ez. Amolyan mindenáron belesimulni Európa neoliberális elképzeléseibe-féle önmegvalósítás-igyekezet ez, hogy világpolgári, „modern” globalista szemléletnek feleljenek meg. Tehát a neoliberális hozzáállásnak, amely szerint a nemzeti gondolkodás (a nemzetben való gondolkodás) idejétmúlt óság az egységes Európában.
Közben nem zavarja őket, hogy Európa egyáltalán nem egységes, neoliberális értékrend szerint pedig végképp nem, s bárhogy igyekeznek, nem is lesz.
Az sem zavarja őket, hogy ennek ellenére nyugodt lélekkel álságosan kezdik el nemzeti mellüket döngetni, ha érdekük éppenséggel arra buzdítja őket, miközben egy szusszal a nemzeti hozzáállást elítélik.
Ennek voltunk tanúi a magyar parlamentben, amikor (Kövér László megfogalmazása szerint) egy „kocsmai hangnemben” szájhősködő képviselőnő azt kifogásolta, hogy a koronavírus védőeszközeit Magyarország az anyaországon kívül élő magyar kisebbség számára is elküldte, ahelyett, hogy otthon osztogatnák azokat az ő privát elképzelése szerint.
Az ilyen „nemzeti” hozzáállás érdekes módon mond ellent a globalista fölfogásnak, miszerint mindnyájan egyforma európaiak lennénk, s mindenkinek megkülönböztetés nélkül járna a segítség (főleg ha illegális migránsokról van szó). De ugye Erdélyben, Kárpátalján stb. nem illegális migránsokról van szó, hanem megkérdezésük nélkül más országba került magyarokról. Igen ám, csakhogy az már nem Magyarország. Azon túl pedig régi szép nemesi fölfogás szerint nincs élet: extra Hungariam non est vita. A kifejezést az idegen szavak szótára úgy jellemzi, hogy a szűk látókörű magyar nacionalisták jelmondata. Holott az tulajdonképpen a barokk korban fölújított szállóige volt egy teljesen más összefüggés alapján. A magyarországi ellenzék ezt érdekes és kirekesztő, nacionalista módon sajátította ki s alkalmazta.
Emlékezünk még a nevezetes népszavazásra a kettős állampolgárságról. Akkor a külhoni magyar kisebbséggel riogatták az anyaországot. Ma a szél ugyanabból a lyukból fúj: most a vírus elleni védőeszközökkel ijesztgetnének: nem jut nektek (és nyilván belehaltok, vagy legalább megbetegedtek), ha más magyar is kap belőle.
Azaz nem is igazán magyar már az, mert hiszen külföldi. Trianon óta. Ráadásul némelyek (Szlovákiában) még háborús bűnösök is – na, olyanokkal aztán végképp nem jó sorsközösséget vállalni.
Némely fejekben véglegesen és végérvényesen beteljesedett Trianon gyalázata.
Európa szerintük akkor szép, ha globálisan egységes, de magyarok nélkül. Lehetőleg olyan magyarok nélkül, akik egy más országba kerültek.
Vastaps!
