A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség minden korosztály részére szervez programot, így azokat is megszólítja, akik szívesen vállalnak nagyobb kihívásokat. Ilyen a Vascserkész és a Rovertúra, melyet évente, felváltva szerveznek meg azok részére, akik szeretik a hegyeket, a túrázást és nem riadnak vissza attól sem, hogy több napot töltsenek el a hegyek között, hosszú kilométereket gyalogoljanak hegyre fel és hegyről le.
Ebben az évben tizenhetedik alkalommal szerveződött a Rovertúra, ahová a tizenöt év feletti rover (vándor) korosztályú és felnőtt cserkészeket várta a szervező, Kurcz János. Segítője, Vlačuha Krisztián, cserkésznevén Csuka volt, aki a túrázás nagy szerelmese, és a havonta megjelenő Cserkész újságban minden alkalommal beszámol túrázási kalandjairól.
Így történt, hogy augusztus utolsó előtti hétvégéjén útra kelt tizenkilenc vállalkozó szellemű, bátor cserkész, lányok és fiúk, hogy próbára tegyék erőnlétüket és kitartásukat. Volt köztük gyakorló hegymászó és elsőként (hegyekben) túrázó egyaránt. Szőgyéni, marcellházi, pozsonyi, érsekújvári, felsőszeli, köbölkúti és egyházfai cserkészekből állt össze a csapat, mely az elmúlt évekhez viszonyítva nagy létszámúnak minősült.
Az Északi-Kárpátok egyik legváltozatosabb magashegysége, a Kis-Fátra, kitűnő idegenforgalmi infrastruktúrájának, könnyű megközelítésének köszönhetően közkedvelt kirándulóhely, melyet úti célul tűzött ki a csapat. Terhelyről (Terchová, Biely potok) indultak, érintve az 1344 m magas Kis-Rozsutec sziklapiramist (1161 m szint fel és 740 métert szint le), összesen 11,8 kilométert tettek meg. Az éjszakára a Chata na Gruni menedékház mellett állították fel sátraikat.
Másnap a gerincen vonultak az 1616 m magas Chleb érintésével, és 7,6 kilométerrel a hátuk mögött, (785 méter szint le és 346 méter fel) a Chata pod Chlebom menedékház mellett vertek tanyát. Szombat este lévén, a velük túrázó Farkas Zsolt atya szentmisét mutatott be, majd vasárnap folytatták útjukat és 11,1 kilométer után (1011 méter szint le) fejezték be a vállalt teljesítményt, majd a nagyturányi vasútállomáson szálltak vonatra és utaztak haza.
Két éjszakán táboroztak a hegyek közt, mindig a menedékházak vonzáskörzetében. Amikor lekerült a vállukról a hátizsák, nemcsak az éjszakai szállásuk lett biztosítva, de a bőséges, meleg vacsora is. Gyorsforralón leves készült, puding és tejbegríz, és sok finomság került elő a zsákok mélyéről, melyet megosztottak egymás között.
Kihasználva a ragyogó időt, sokan túráztak a hétvégén, találkoztak családokkal, kisebb-nagyobb csoportokkal, akik szintén az ösvényeket, turistautakat járták.
„Ez a túra nem csak a gyaloglásról szólt. A három nap alatt lehetőségünk volt ismerkedésre, beszélgetésre, az Isten teremtette gyönyörű világ megcsodálására. Közben megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor csak a saját kitartásunkra és a hátunkon lévő batyu tartalmára számíthatunk, na és persze cserkésztestvéreink biztatására és segítségére. Első alkalommal vállaltam ilyen hosszú túrát nehezebb terepen. Az biztos, hogy legközelebb a zsákomba kevesebb dolgot pakolok. Személyenként 16 – 23 kilós zsákot vittünk magunkkal. Minden nehézség ellenére ez a kaland egy felejthetetlen élmény volt mindannyiunknak. Mindenkit bíztatok, hogy vállaljon be ilyen, vagy hasonló kihívást, és ismerje meg saját képességeit és határait. Edződtünk és erősödtünk testben és lélekben egyaránt. A jövő évben a Vascserkész lesz a kihívás a szövetség berkeiben. Mi, néhányan, máris bejegyeztük a határidő naplónkba”– mondta el Svajcer Antónia, a szőgyéni cserkészcsapat vezetője.
