Ha jól értem, most arról van szó, hogy a Csemadok munkájához a Szlovák Köztársaság anyagilag hozzájáruljon. Mivelhogy – ha jól értem – a Csemadok a Szlovákiában élő magyar kisebbség kulturális szervezete, azaz Szlovákia lakosságának egy részét szolgálja tevékenységével. Igen ám, csakhogy ezzel, ha jól értem, sajnálatosan két baj is van. Az egyik az, hogy magyar, a másik pedig az, hogy kulturális.
Általában az van, hogy a kultúrát nem szívesen támogatják. Úgy tekintenek rá, mint kidobott pénzre, amely nem jövedelmez. Ebben a pénzorientált világban ez komoly érv. Közvetlenül ugyan tényleg nem jövedelmez, ám közvetve annál inkább – na de aki csak a nyereség nyelvét érti, annak ezt nehéz elmagyarázni. Ha a saját glóriámról van szó, az persze más, mivelhogy a dicsőség és vállveregetés is olyan nyereség, amely által közvetlenül lehet gyarapodni.
Nagyobb baj az, hogy a magyarok, pontosabban egy magyar szervezet támogatásáról van szó. Az a zsigeri ellenállás minden ellen, ami magyar, már régen elérte a diagnózis előrehaladott szintjét, olyan ez, mint egy ismeretlen betegség, ami ellen nincs orvosság.
Pedig egyszerűen megoldható volna egy kis jóakarattal és annak tudatosításával, hogy a más, mint szlovák nemzetiségű emberek is Szlovákia adófizető állampolgárai, akiknek fizikai és szellemi jólétéről gondoskodni az állam kötelessége. Volna. Legalább egy igazi demokráciában annak úgy kell lennie, hogy az állam szolgálja a polgárait, s nem fordítva. Azért találták ki annak idején az államot.
Ehelyett csak kifogásokat látni. Például hogy a Csemadoknak nincs állami feladata. Idáig azt hittem, a lakosság kulturális gazdagítása, illetve a feltételeinek kialakítása az állam feladata, ezt a feladatot delegálja megfelelő intézményekre. Tévedtem? Ha magyar nemzetiségű állampolgároknak ezt vagy azt adnának, akkor… – és jönnek a különböző feltételek és kifogások, amelyeknek nem sok közük van az állam segítő kötelességéhez, többnyire fogalmazási és jogi trükköket vetnek be, hogy mégse kelljen adni.
Ilyen például a Matica slovenskával való párhuzam: ha a Csemadoknak adni kell, akkor a Maticának is. Mert hogy a Matica azért kivételes (a Csemadok persze nem, az más kategória), mivel történelmi intézmény. Amikor a Matica keletkezett, tényleg fontos volt. De akkor nem is volt Szlovák Köztársaság, s nem volt szlovák kultuszminisztérium sem.
Nehezen követhető e logika a párhuzammal. Meg aztán a pozitív diszkriminációt is kitalálták már, de annak híre, úgy tűnik, Szlovákiába még nem jutott el. De ha jól tudom, Szlovákiában ma már létezik egy kultuszminisztérium és a kultúra különböző ágával törődő intézmény, amely szintén nem ingyen és nem saját bevételéből él (mivelhogy a kultúra, még ha az államalkotó nemzetről is van szó, közvetlenül nem nyereséges). És ha jól tudom, a nemzetiségek kulturális minisztériuma Szlovákiában még nem létezik (bár nem ártana), létezik viszont egy csomó szervezet, amely a nemzetiségi kultúrával foglalkozik és foglalkozna jobban is, ha anyagilag megtehetné.
Ez olyan helyzet, amit hiába tudok, akkor sem értem. Ha aztán külföldi (magyarországi) támogatás érkezik, mert Szlovákia képtelen a saját területén egyet s mást elintézni, akkor azért van baj.
Annyira csehül áll a szlovák állam, hogy képtelen szlovákiai magyar óvodákat felújítani? Vagy hogy a Szlovákiai Magyar Írók Társasága évről évre egyre kevesebb támogatást kap, s hogy lassan odáig fajul a helyzet, hogy a szerző lesz kénytelen fizetni a kiadónak, hogy kiadja a könyvét? Miről van itt szó, ha nem negatív diszkriminációról?
Vannak dolgok ég és föld között, azaz a szlovákiai magyar kisebbség és a szlovák állam között, amit nehéz megérteni. Valahogy mindig oda jut az ember, hogy ha valaki Szlovákiában nem szlovák, akkor az nemkívánatos személy, polgárként másodrangú, olyan teher, amitől jobb volna megszabadulni. Egyrészt arról papolnak, hogy minden polgár javát kívánják, de amint nemzetiségekről van szó, egy csomó megoldhatatlan probléma merül föl.
Ugyanakkor elvárják, hogy ne csak jól érezzük magunkat ebben a helyzetben, de még szeressük is. Mint annak idején a Szovjetuniót és a kommunista pártot.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
