Az elmúlt évi népszámlálás eredménye nem túl kecsegtető a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház számára. Jelentősen megcsappant ugyanis a református identitásukat vállalók száma. Mi lehet ennek az oka, illetve megállítható-e a fogyás? – Ezekre a kérdésekre keressük a választ Géresi Róbert püspökkel.
Tíz évvel ezelőtt a reformátusok száma még 98 797 volt, ami a lakosság 1,83 százalékát tette ki. Az eltelt időszak alatt 14 százalékkal, mintegy 13 526 fővel csökkent a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz tartozók száma. Megjegyzendő, hogy szlovákiai viszonylatban is jelentősen csökkent a felekezeti hovatartozásukat megvallók száma, de ezt azért ne vegyük vigasztalásként. De mit jelent az egyház számára a csökkenés? Számoltak-e ezzel, s ha igen, akkor milyen mértékben?
A népszámlálási eredményeket szeretném egy kicsit tágabb perspektívába helyezni. Ha megnézzük a rendszerváltás utáni három évtizedet, akkor azt tapasztaljuk, hogy közvetlenül a kommunista diktatúra bukása után egy növekedés állt be a református egyházhoz vallók számában. Ez a növekedés egy 10 éves időszakban tartott, aztán pedig megindult egy fokozatos csökkenés, s gyakorlatilag a két utolsó népszámlálásnál már ez a tendencia érzékelhető.
Az elmúlt évi népszámlálás előtt egyházunk nagy munkát fejtett ki annak érdekében, hogy egyrészt megszólítsa az egyházhoz tartozó gyülekezeti tagokat, majd rajtuk, illetve a médián keresztül elérje a református közösségtől távolabb élőket azzal a céllal, hogy merjék bátran felvállalni a hitüket, s ehhez kapcsolódva a felekezeti hovatartozásukat. Úgy vélem, hogy a történelmi egyházak közül mi tettük a legtöbbet azért, hogy ily módon elérhessük a híveket.
A csökkenés lehetőségével számoltunk, viszont reménykedtünk, hogy talán az elmúlt évek munkája és eredményei ezeknél a számoknál is meghozzák az eredményt.
De egy picit azért azt hiszem, hogy minden református ember kesernyés szájízzel fogadta a mostani végeredményt. Tényként kell elfogadnunk, hogy nagy történelmi egyházak közül a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz tartozók száma fogyott a legnagyobb mértékben. Ez a valóság még akkor is, ha tudjuk, a többi történelmi egyház tagjainak a száma is jelentősen csökkent, de sajnos a fogyás a mi egyházunkban érezhető a legjobban.
Ennek okait egyébként tervezzük megvizsgálni és feldolgozni azokat az adatokat, amelyek települési felbontásban mutatják az általános helyzetet. Az előttünk álló időszakban szeretnénk kidolgozni egy olyan stratégiát, amely nem elsősorban a népszámlálási adatokon változtatna, hanem a gyülekezetek építését tartaná szem előtt főleg a szórványban, illetve azokon a településeken, ahol ugyan jelentős számban élnek reformátusok, de még nem jött létre közösség.
Mik lehetnek a csökkenésnek az okai? Az egyházból való kiábrándulás, vagy az emberek egyszerűen már nem akarják felvállalni felekezeti hovatartozásukat? Esetleg divat lett sehová sem tartozni, mint ahogyan azt az elmúlt évben megtartott népszámlálás eredménye is igyekszik alátámasztani a jelentős számú vallástalannal és ateistával.
Úgy vélem, erre a kérdésre nem lehet egy átfogó átgondolás és kutatás nélkül egyértelmű választ adni. Sőt, nem is egy válasz adható erre a kérdésre, mivel a fogyásnak több oka is van. Egyrészt azokon a területeken, ahol egyházunk gyülekezeteinek tagjai élnek, jelentős demográfiai fogyás mutatkozott meg az elmúlt időszakban. A gazdaságilag nehéz helyzetben lévő régiókból ugyanis ugrásszerűen megnövekedett az elköltözések száma, ami lecsapódik a gyülekezetek nagyságában is. Vagyis, nem inkább az egyháztól való elfordulás vagy kiábrándulás miatt vallják magukat kevesebben reformátusnak, hanem egyszerűen alig marad fiatal ezeken a településeken. S ahol kevés a fiatal, ott kevesebb gyermek is születik. Mellesleg egyre több a temetések száma is. Tehát a csökkenésnek egyrészt demográfiai okai is vannak.
A másik oldalon viszont látnunk kell azt is, hogy a megkérdezésnek a módja, illetve az, hogy elektronikus úton kellett kitölteni a népszámlálási kérdőíveket, nem segítette a történelmi egyházakat abban, hogy az emberek valósan jelezzék melyik felekezethez tartoznak.
Arra gondolok, hogy azoknak a családoknak az esetében, akik távolabb élnek a közösségtől már nem biztos, hogy vállalták az egyházunkhoz való tartozásukat. Másrészt, az egyedül élő idős emberek helyett a gyermekeik vagy unokáik töltötték ki a kérdőívet, akik talán nem is fordítottak annyira komoly figyelmet arra, hogy pontosan, a valóságnak megfelelően jelöljék be a vallási identitásukat.
Látnunk kell ugyanakkor azt is, hogy az elmúlt egy évtizedben a református egyházunk itt a Felvidéken nagyon sok tevékenységet végzett, illetve végez még ma is az egész társadalom számára. 
A 2016-ban indított Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programon keresztül, – melynek keretében 24 egyházi fenntartású óvodát és bölcsődét működtetünk, – több száz családot tudunk elérni. Az építkezések és folyamatos fejlesztések, valamint újabb oktatási-nevelési és szociális területek felkarolása szempontjából jelentős előrelépést tett az egyházunk, amelynek hatása, illetve az eredménye számokban is meg kell, hogy mutatkozzon a későbbiekben.
Hozzájárulhat a reformátusok számának a csökkenéséhez az is, hogy sokan külföldön keresik a boldogulásukat, és születendő gyermekeikkel már nem az itteni református közösséget erősítik, hanem azt, ahová költöztek?
Pontosan erről van szó. Gyakorlatilag nagy az elvándorlás azokból a dél-szlovákiai régiókból, ahol számottevő református él, Európa számos országába, úgymint Magyarországra, Csehországba, vagy akár Németországba, Angliába. Az elköltözés miatti hiány pedig előbb vagy utóbb a számokban is megmutatkozik.
Elemezték-e már, hogy mely települések – városok vagy falvak – érintettek a legjobban a csökkenésben?
A statisztikai adatokat szinte órákon belül feldolgoztuk a lelkes lelkipásztoroknak köszönhetően, akiknek egyfajta kihívást jelentett azonnali tájékoztatást adni arról, hogy az adott településen hányan vallották magukat reformátusnak. Tehát az alapinformációk, hogy melyik településen hány református él, a rendelkezésünkre állnak, már csak összegezni kell azokat.
Amikor korábban az analízisről beszéltem, akkor az adott számoknak a továbbgondolásáról akartam néhány szót szólni, vagyis miként tudnánk olyan egyházi stratégiát megalkotni, hogy elinduljunk azoknak az embereknek az irányába, akik távolabb élnek az egyházi közösségtől, illetve olyan településekről vannak, ahol nincs is református gyülekezet. Nem szeretnék most kiemelni egy települést sem, hogy hol volt a legnagyobb csökkenés, amíg a zsinat elé nem kerül ez a témakör. Tény, hogy vannak olyan régiók, ahol vannak ugyan reformátusok, de nincsenek gyülekezeteink. Ezeken a területeken is szeretnénk missziói közösségeket létrehozni. A statisztikai adatok alapján tehát jól látjuk, hol lehetne szolgálatunkkal előre lépni. Szeretném megjegyezni ugyanakkor, hogy az egyházunk nem mentes a szórvány missziótól, vagyis ez nem egy ismeretlen fogalom a számunkra.
Még a kommunista diktatúra idején is voltak olyan lelkipásztorok, akik két-három gyülekezeti tag után is elmentek az észak-szlovákiai régiókba, hogy bibliaórákat és istentiszteletet tartsanak a számukra. Most is fennáll ez a helyzet, hogy tartjuk a kapcsolatot azokkal a reformátusokkal, ahol nincs gyülekezetünk. Vagyis, nem arról van szó, hogy a népszámlálási eredmények alapján most fogunk irányukba fordulni missziói jelleggel, mert ez a lelki szolgálat már folyik, de szeretnénk erre még jobban ráerősíteni.
A történelmi egyházaknak az állammal kötött legutóbbi szerződése kimondja, hogy ha az adott egyházhoz tartozók száma a népszámláláskor tíz százalék alá csökken, még megkapják a korábban egyeztetett támogatási összeget. A tíz százalék feletti csökkenésnél viszont már kevesebb támogatással kell számolniuk. Mit jelent a hívek számának a 14 százalékos csökkenése a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház számára, illetve tényleg kell-e számolni kevesebb támogatási összeggel?
2019-ben született meg az új egyházfinanszírozási törvény, amely az egyházak támogatását részben hozzákapcsolja a népszámlálási adatokhoz. Egy összetett képlet alapján számították ki, hogy az egyházak az államtól milyen nagyságú pénzcsomagot kapnak, illetve az milyen arányban van lebontva az állammal szerződött egyházak között. A képlet szerint a támogatás odaítélésekor többek között figyelembe kell venni Szlovákia gazdasági növekedését, valamint az infláció mértékét is. Úgy állították fel a rendszert, hogy ne kelljen minden évben kormánydöntés ahhoz, hogy mennyi támogatást kapjanak az egyházak.
Az új finanszírozási törvényt akkor örömmel fogadtuk, mivel ennek alapján látjuk, mennyi forrás áll az adott évben a rendelkezésünkre, de jobban tudjuk tervezni a jövőt is, illetve a szolgálatainkat. Ezzel megszűnt az a kényszerhelyzet, amit az 1949-es törvény előírt az egyházak számára a források felhasználásának a kapcsán. Most szabadabban dönthetünk róla.
Mi egyébként úgy értelmezzük ezt az új törvényt, – és ilyen információink is vannak a többi történelmi egyházak irányából is, – hogy a népszámlálási adatokat nem külön egyházakra lebontva kell értelmezni, hanem az összes, támogatásban részesülő történelmi egyházakra. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a népszámlálási eredmény alapján összeadódik a római katolikus, az evangélikus, a református, a görög katolikus és a többi egyház tagjainak a száma és ha az eredmény 10 százalékkal nagyobb vagy kisebb lenne, mint a tíz évvel ezelőtti népszámláláskor összesített felekezeti hovatartozás, akkor értékelné át az állam a 2019-ben jóváhagyott támogatási formát.
Ilyen szempontból értelmezve a történelmi egyházak nem fognak kevesebb támogatást kapni, mint az előző években, ugyanis a közös fogyás nem éri el a tíz évvel korábbi taglétszámhoz a 10 % feletti csökkenést. A nagy történelmi felekezeteknél 9 % körüli volt a fogyás, a mi esetünkben közel 14 százalék, de összeadva, együttesen nincs meg a 10 százalék feletti fogyatkozás, ez pedig jó hír.
Ez a mi értelmezésünk és már a szlovák médiában is vannak erre utaló cikkek, amelyek arról szólnak, hogy bár csökkent a keresztyéneknek a száma Szlovákiában, de az állami támogatás mégsem lesz számukra kevesebb.
Egyébként lehet kevesebb összegből is működtetni az egyházat? Nyilván vannak az egyházunknak más bevételi forrásai is az állami támogatáson kívül, de ez utóbbinak jelentős részét a lelkészek fizetésére fordítják. Ha kevesebb lenne a forrás az egyházi alkalmazottak bérezésére, akkor esetleg csökkentenék a lelkészi állományt? Kérdem ezt annak ellenére, hogy az utóbbi időben több lelkipásztor is nyugdíjba vonult, de mivel nem volt kivel feltölteni a megüresedett lelkészi állást, néhány egyházmegye már lelkészhiánnyal küzd.
A lelkészi állománynak a számát és annak a csökkenését nem lehet ilyen szorosan összekötni a meglévő forrásoknak a valóságával. Inkább azt érzékelem, hogy csökkent a lelkészi hivatásnak a társadalmi megbecsülése, ami olyan helyzetet teremtett, hogy egyre kevesebben jelentkeznek teológiára, illetve ebből adódóan a lelkészi szolgálatra.
Mi mindent megteszünk annak érdekében, – az imádságos lelkületet sem mellőzve, – hogy összefogva az oktatási intézményekkel és az ifjúsági szervezetünkkel, minél több ember számára jelenítsük meg ennek a hivatásnak a szépségét, arra buzdítva őket, hogy döntsenek a lelkészi pálya mellett.
Tehát, amennyiben számolnunk is kellene néhány százalékos forráskieséssel, akkor sem terveznénk létszámcsökkentést, mivel érzékelhető a lelkészhiány, s a megüresedett helyeket szeretnénk betölteni, ezért az elsődleges feladatunknak tartjuk a fiatalok meggyőzését a lelkészi hivatás választása mellett.
Köztudottan nagyobb tömbben reformátusok Dél-Szlovákiában, illetve Kelet-Szlovákiában élnek, ennek ellenére szép számban vannak olyan észak-szlovákiai városok, ahol szintén találunk reformátusokat. A nagyobb településeken akár százan is vannak, a kisebbeken ötven körüli a számuk, holott ezeken a helyeken nincs is református gyülekezet, de még szórványként nem tartjuk őket nyilván. Bizonyára nem újdonság, hogy elszórtan élnek másutt is reformátusok, ennek ellenére mégis adódik a kérdés, hogy mit lehetne velük kezdeni, illetve hogyan lehetne őket hitükben megerősíteni, kapcsolatot tartani velük, hogy érezzék, egyházunk nem feledkezett el róluk?
Igen, ahogyan már említettem, korábban is volt szórványmisszió, erre szeretnénk most ráerősíteni az új adatok alapján. Kevésbé köztudott az, hogy vannak olyan városok, ahol tartunk istentiszteleteket, holott egyáltalán nincs is református templom. Például a helyiek megegyeztek az evangélikus gyülekezettel, akik megengedték, hogy a templomukban tarthassanak református istentiszteleteket. De ilyen egyezség született más közösségekkel, akár önkormányzattal, hogy a kultúrházban vagy éppen arra alkalmas helyen jöhessenek össze a reformátusok, vagy tarthassanak gyülekezeti foglalkozásokat.
Az észak-szlovákiai városok esetében azonban már nehezebb a kérdés, ugyanis a földrajzi távolság sokszor befolyásolja a gyülekezethez való tartozás valóságát. De szeretnénk egyébként azokkal az új eszközökkel, amelyek az utóbbi években megjelentek, főleg az internetnek a lehetőségével elérni ezeket a reformátusokat és tartani velük a kapcsolatot, erre biztatjuk is a lelkipásztorokat.
De felhívjuk a figyelmet arra a lehetőségre is, hogy ha egy adott gyülekezetből történik egy elköltözés, akkor azokkal a gyülekezet maga tartsa fenn a kapcsolatot. Érje el őket, hogy ne szakadjon meg a fizikai távolság okán a lelki kapcsolat a gyülekezettel, tehát erre a témára is szeretnénk hangsúlyosan odafigyelni.
Az elmúlt évi népszámláláskor 85 271 fő vallotta magát református identitásúnak. Ez a szám hogyan oszlik meg nemzetiségi szempontból a magyarok és a szlovákok között? Melyik nemzetiségből csökkent nagyobb mértékben a reformátusok száma és mire lehet ebből következtetni?
Erre vonatkozólag jelenleg még nincs adatunk. Míg nem lesz eredmény, addig nem is tudunk mélyebb analízist sem végezni erre vonatkozólag. De már megbíztuk az egyik munkatársunkat, hogy foglalkozzon az adatgyűjtéssel. Reménység szerint hét hónap múlva már többet fogunk tudni mondani ezzel kapcsolatban.
Dolgoznak-e egyfajta missziói stratégián, hogy megszólítsák azokat, akik eltávolodtak az egyháztól? Vagy jól jönne akár egy lelki ébredés ebben a mai zűrös, különféle fenyegetettségektől egyáltalán nem mentes világban?
A kereszténységben egyébként mindig ott volt – és van is – az elfogyásnak a gondolata. Így volt ez már a bibliai korban és a keresztényüldözés idején. De manapság is részesei vagyunk egy olyan társadalmi nyomásnak, amely a keresztyénség ellen harcol. Különféle médiák meglehetősen negatívan jelenítik meg a keresztény hithez való tartozást, s tapasztaljuk, hogy milyen hatalmas nyomás érkezik ilyen szempontból a keresztény hit és bizonyságtétel megélésére.
Maga az Úr Jézus Krisztus is érzékelte a fogyást, vagyis a követői számának a csökkenését, sőt a tanítványoknak, és az első keresztényeknek az életében is ott volt ez a fajta félelem. Az ige azonban arra biztat bennünket, hogy az Isten beszéde nem múlik el, amíg világ a világ. A Krisztusról szóló bizonyságtétel pedig itt van és itt is lesz közöttünk.
Egyébként, ha történelmi perspektívából nézzük a keresztyén közösségeknek az életét, láthatjuk, hogy vannak időszakok, amikor a növekedés a jellemző, s van, hogy érezhető a stagnálás, illetve vannak időszakok, amikor a fogyás tényét kell elfogadnunk.
Abban reménykedem, hogy Isten Szentlelke minél több embert fog megszólítani, ami elindítja a szíveket, a lelkeket a megtartó szeretetnek a megélése irányába. Jó reménységgel vagyok az iránt, hogy a mi közösségeink is tovább tudnak majd épülni az elkövetkezendőkben. Semmiképpen sem látom negatív perspektívában a jövőt, hanem abban bízok, hogy Isten megőriz bennünket és növekedést ad mindannyiunk számára.
(Iski Ibolya, Reformata.sk/Felvidék.ma)
