Kassán február közepén nem sok jel utal arra, hogy a város 2013-ban Európa kulturális fővárosa lenne.
Ottjártamkor a helyi magyarok a Bánk bán első kassai bemutatójának évfordulóját ünneplik, innen rohanok a kassai Tháliába, ahol Mészöly Miklós Az ablakmosó című 1957-ben írt abszurdját adják.
Tíz perccel a kezdés előtt még nem sok minden utal arra, hogy a Márai Stúdióban előadás is lesz. Néző alig, a Dudás Péter által évekig kitűnően működtetett büfé már nem működik, halotti csend. Talán az egész este legabszurdabb jelenete.
Van persze szlovák feliratozás a megjelent két szlovák ajkú nézőnek, s miután mind a tizenöten elfoglaltuk a helyünket, elkezdődik a játék. A színpadon egy puffokból összerakott ágy, középen hátul egy nyaktilóra hajazó ablakkeret, mellette egy plazmatévé-utánzat. Az ágyon Tomi (aki darabbeli szakmáját tekintve is színész, bár ezt az előadásból nem tudjuk meg) a már várandós nejével szeretkezik, s ebbe a közegbe lép be a titokzatos ablakmosó, méghozzá egy nő képében. De ki is ő, aki manipulálja a játékot, a szereplőket, s aki távozik, mielőtt bármi lényegeset is megtudnánk róla.
Mészöly 1957-ben írt abszurdja se keletkezése idején, se azóta nem talált értő befogadókra. Sajnos, a kassai Thália Színház előadása is legfeljebb azt a lehetséges választ erősíti meg, hogy az abszurd ma már halott műfaj, s ami az ötvenes-nyolcvanas években egyfajta lázadási formának tűnt (leginkább a Nyugaton), ma már teljesen meghaladott, s az általam szép számmal látott Pinter, Mrožek, sőt Havel-darabok is ezt erősítették fel. Még a kilencvenes években a ceausescui véglényállapotokat megélt erdélyiek előadásai sem tudtak fogódzót nyújtani ezen darabok megértéséhez, s a ma embere annyi abszurdot megélt, s megél folyamatosan, hogy úgy van az abszurddal, mint a kabaré műfajával. Inkább nézi a parlamenti közvetítéseket, az többet elmond mindennapi viszonyainkról.
A Tüskés Tibornak köszönhetően 1963-ban a Jelenkorban megjelent darab se a kádári gulyáskommunizmus éveiben, se a rendszerváltás után nem igazán érdekelt senkit, s még csak Nádas véleményét sem tudom osztani, aki szerint Mészöly idegen az anyanyelvén, ugyanis tolvajnyelvet használ. Az általa s főleg az előadás által használt nyelv egyszerűen halott, s az Itt VAN helyed! program keretében megvalósított kassai előadás, amelyet nyáron Zsámbékon mutattak be, csak újabb koporsószöget ver a darabba. Az előadás dramaturgja (Forgács Miklós) rövidítés címszó alatt teljes zagyvaságot tesz a színpadra, amely egész egyszerűen követhetetlen, s rendkívül sajnálom és megértem a színészeket, akik közül van olyan, aki nem is titkolja, hogy fogalma sincs, miről szól a Száz Pál által meg nem rendezett előadás.
Nem tudjuk ugyanis, hogy mi a vezérmotívuma a kassai változatnak, s miről is szeretne szólni. A mindent eluraló fogyasztói társadalomról, esetleg egyfajta orwelli őrületről, a hatalom mindent átfogó, s mindenkit manipuláló természetéről (erre utalna az ablakmosó szerepe, de például az egyes színváltásokat megvalósító tévé is), de egyik szál sincs kibontva, s a minősíthetetlen dramaturgiai munka miatt csak ugrálunk semmiből a semmibe, az egyetlen szerencsénk, hogy mindössze 70 percig tart az egész. Mindezek után nehéz bármit is szólni a színészi játékról, mégis a két véglet. Lax Judit címszerepe több szempontból is súlyos tévedésnek tűnik, hiszen ezáltal a szereplők közti viszonyok is méginkább összezavarodnak, s az affektáló stílus, amely valószínűleg rendezői ötlet, szinte elviselhetetlenné teszi az alakítást (bár lehet, hogy ez volt a cél). Az előadás egyetlen pozitív eleme Nádasdi Péter ötperces monológja, aki egyedül képes figurát teremteni.
A többi merő szenvelgés csupán, s ugyan bizonyára lesznek, akik ezt a szövegelést is kutyaugatásnak tartják majd, de félek tőle, hogy az a bizonyos kassai karaván feltartóztathatatlanul rohan. A szakadék felé.
Juhász Dósa János
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
