Bíró Szabolcs fiatal író, művelődésszervező, kiadó, énekes és antikvárius, örök optimista. Legújabb kötetéből pár hét alatt több mint másfél ezer kelt el. A korábbi Sub Rosa című kultúrtörténeti thrillere által is ismertté vált szerzővel Bárdos Ágnes beszélgetett.
Bíró Szabolcs 1988 júliusában született Dunaszerdahelyen. Itt végezte iskoláit is, 2008-ben érettségizett a Vámbéry Ármin Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. Regényíróként már 2007-ben debütált Francis W. Scott álnéven. Alteregójától 2010 első napján szabadult meg, akkor jelent meg az Ötödik parancsolat című könyve immár Bíró Szabolcs néven. Pár hónappal később, májusban látott napvilágot a Sub Rosa című kultúrtörténeti thrillere, amely azóta három kiadást ért meg.
Több mint négy évig dolgozott Non nobis, Domine című kétkötetes történelmi regényén, amely egy magyarországi kiadó gondozásában jelent meg. Közben az általa szerkesztett Pokoli szimfóniák – Négy kisregény az Ördög tolmácsolásában című antológia is a közönség elé került.
A szerző a történelem-, a történelmi regények szerelmese lett. Szabolcs 2004 óta a Csak Van zenekar énekese, első hanghordozójuk 2011-ben jelent meg Mindennek a teteje címmel. Ugyanebben az évben megalapította saját könyvkiadóját a Historium-ot. Nevéhez fűződik a Historium Történelmi Napok és a történelmi regényírók History Con kulturális fesztivál megszervezése is. 2012 júliusában abban a szerencsében lehetett része, hogy feleségül vehette múzsáját Huszár Ágnest, aki mindenben segíti és támogatja őt.
– Szabolcs, egy örömhírrel jöttél a stúdióba, mert a napokban a kiadód értesített arról, hogy a legutóbbi könyvedet a Non nobis, Domine-t viszik, mint a cukrot. Ez mit jelent?
– Ez azt jelenti, hogy a Non nobis, Domine még nincs tíz hónapos, de már az 1555. példányon is túl van. De a Sub Rosa-nak most volt a kerek egyéves évfordulója, ez pedig már 3100 példányt is elérte harmadik kiadásként, tehát ez azt jelenti, hogy több mint 4000 példány van már az olvasók kezében.
– Tehát ennyi fogyott el, de ez lehet, hogy azt jelenti, hogy háromszor többen olvasták, mert nem veszi meg mindenki, kölcsön is adják…
– Igen, azt szokták mondani, hogy a kiadott példányok háromszorosát kell számolni. Sokan nem megvásárolják, hanem könyvtárból veszik ki.
– Dunaszerdahelyhez szorosan kötődsz, és elnézve a kerekes széket, talán helyhez kötött is lehetsz?
– Nem annyira. Eléggé szabad életet élek, ez nemcsak a lelkesedésemnek, hanem a segítőimnek, barátaimnak, feleségemnek is köszönhető, akik sok mindenben támogatnak nemcsak lelkileg, hanem szó szerint fizikailag is. Én egy utazó típus vagyok, ha évente csak két-három helyre megyünk, nekem már az fáj, hogy miért csak annyi helyre utaztunk. Szeretem bejárni Magyarország történelmi várait, városait, nagyon szeretem Prágát, a Balaton is a szívemhez nőt.
Mint író, a napom úgy néz ki, hogy reggel bekapcsolom a számítógépet, este pedig kikapcsolom, a kettő között meg mondjuk ebédelni megyek el. Szerencsére annak dacára, hogy kerekes székben élek, szerintem vagyok annyira szabad, hogy el tudok jutni annyi helyre, mint egy nem kerekes székes ember.
– Hogyan kerültél kerekes székbe, hiszen Te egy teljesen egészséges gyermekként születtél. Mi a betegséged?
– A betegségem az izomsorvadásnak az egyik legenyhébb fokozata, igazából már velem született ez a betegség, csak ez évek hosszú sora alatt alakult ki, főleg kamasz koromban, amikor a szervezet a leggyorsabban növekszik, nálam akkor gyorsult fel igazán, és most jó pár éve már stabil az állapotom, egy helyben ülök, igyekszem mindennap tornázni.
– Az orvosok mivel biztatnak, illetve Te mivel biztatod magad?
– Az állapotom most stabil. Ez a test csak egy fizikai állapot, ez a test nem biztos, hogy teljes mértékben én vagyok, én az vagyok, aki ebben a testben belül él valahol, a lelkem, én egy nagyon vidám ember vagyok. Igazából nincs szükségem biztatásra, talán azért is mondhatjuk, mert annyi mindennel foglalkozom, hogy nem is lenne időm keseregni.
– Pár évvel ezelőtt részt vettetek az egyik magyarországi kereskedelmi tévécsatorna tehetségkutató versenyén, egész a képernyőig vittétek, a Csak Van zenekart be is válogatták az elődöntőbe. Viszont szigorú feltételeket kötöttek volna a szerződésbe és akkor úgy döntöttetek, hogy nem lesztek hírességek mégsem. Ez miért volt?
– Húsz oldalas volt a szerződés és minden egyes pontja csak minket kötelezett valamire és voltak benne egészen embertelen dolgok is. Alapvetően a szólásszabadságát elveszik annak, aki ezt a szerződést aláírja. Nem akartak leválasztani a zenekartól, de benne volt a szerződésben, hogy ha a producerek úgy tartják jónak, a zenekar bármely tagját lecserélhetik az énekesen kívül. Az idén 12 éves a zenekar, amelynek én a harmadik, negyedik évében lettem az énekese. Ez a zenekar addig nélkülem működött, nem én alapítottam, a bandán belül mindenkinek megvannak a maga nagyon fontos beosztásai és úgy gondoltuk, hogy azt egy producer egyáltalán nem látja, hogy milyen kritériumok alapján válasszon valakit ki a zenekarból.
– Mondjál valamit az életmódodról.
– Rajongok a középkorért, íróként kezdtem a téma iránt érdeklődni és ez pár év alatt annyira átalakult, hogy gyakorlatilag gondolatban a mindennapjaimban is benne élek a középkorban. Egy komoly álmom és célom, hogy természet-közelibb életet tudjak élni. Akkor érezném jól magam, ha nem egy kisvárosi lakásban, hanem egy folyó és erdő mentén egy parasztházban élhetnék.
– Van egy fotó, ahol íjat tartasz a kezedben. Lovas íjász nem leszel már, de esetleg egy kerekes székes íjász?
– Nem hiszem. Igazából arra gondoltam, hogy bárcsak hagyományőrző lehetnék. Nagybátyáim lovas íjászok. Rájöttem, hogy a középkorban sem csak lovasok és íjászok és harcosok éltek, voltak, krónikások, mesélők, miért ne lehetnék én egy mesélő, aki történeteivel önt bátorságot az anjou királyok harcosainak a szívébe. Ez az én karakterem.
– Ha jól tudom, Te vártakarítást is szerveztél?
– Először nem szervezője voltam, hanem segítőként szálltam be, de aztán volt saját akciónk is, a Historium kétnapos középkori fesztivál előtt egy héttel zajlott. A dunaszerdahelyi Sárga kastély udvarát tettük rendbe.
– Téged, mint írót mutattalak be, kezdted álnéven, mint Francis W. Scott, aztán kivégezted. Miért?
– Amikor ezen a Francis W. Scott néven jelentek meg a könyveim, azok általában már az előző évben készen voltak. Én 2007 karácsonyán debütáltam, de egy olyan könyvvel, ami már 2006 karácsonyán kész volt. 2009-ben is megjelent két könyvem, amit az előző évben írtam. Aztán 2008 végén elolvastam, és nagy hatással volt rám Umberto Eco a Rózsa Neve című regénye, ami mintha átrendezte volna az agyamat, és akkor kezdtem igazán a történelem felé fordulni.
Rájöttem, hogy nekem komolyabb és nagyobb kihívásokra van szükségem. Addig én egy nagyon elhivatott krimi író voltam. Vállaltam azt is, hogy ponyvaregényt írok, de valahogy Umberto Eco hatására ez teljesen megfordult bennem. Akkor jöttek olyan olvasmányok, filmek, amelyek hatást gyakoroltak rám, s nagyon megváltoztatták a gondolkodásom. Már 2009-ben javában dolgoztam a Sub Rosa című regényemen, amely más volt, mint a korábbi műveim. Elgondolkodtam, hogy már nem más néven szeretném írni a regényeimet, hanem a saját nevemen, a saját arcomat adtam hozzá.
– A gimnáziumi tanulmányaid során mennyire szeretted a történelmet? Akkor nem jutott az eszedbe, hogy valamelyik kort fel lehetne dolgozni?
– Nem. Gyakorlatilag az érettségi vizsgán dőlt el szerintem, amikor kihúztam a keresztes hadjáratokat, és az érettségiztető elnök egy középkort kutató teológus volt. Ez nem felelet volt, hanem egy jó hangú beszélgetés, meghatározó, erős élmény volt számomra. Utána kezdtem el komolyabban a középkorral foglalkozni.
– A Non nobis, Domine könyveidben mennyire támaszkodsz történelmi tényekre és adatokra és mennyi benne a meseszövés? Miket tanulmányoztál át ehhez?
– Nem véletlen, hogy két részletre lett szedve ez a történet. Az első kötet még egy kitalált személynek, Attilának a felcseperedését, a lovaggá és férfivá válását mutatja be, míg a második kötetben már felnőtt, Anjou Károlynak az első lovagja, az már inkább egy háborús regény. Mind a két kötetben nagyon fontos, hogy hiteles legyek. Inkább a második kötet az, amelyben tényleg a történelem, és történelmi háttér jelenik meg. A könyv végén van egy majdnem három oldalas lista. Amikor én ezt a könyvet elkezdtem, akkor csak a magyarországi templomosokról akartam egy egyszerű kalandregényt írni, de olyat, amelyben már nincsenek benne a jól ismert templomos konspirációk. Eleinte csak cikkeket olvastam az interneten, aztán minél több szakirodalmat szereztem be, így alakult a regény
– Idén mivel örvendezteted meg az olvasókat?
– Az első a Viking Saga, amelynek már megírtam az első fejezetét, ami azt jelenti, hogy pár hónapos tanulmányozás és jegyzetelés után elkezdtem írni. Ez a 9. században játszódó viking történet, amelyben van egy sárkány, ami úgy került bele, hogy egy viking apa mesélte a fiának, hogy mi volt 200 évvel korábban…
– Érdeklődéssel várjuk a regényt. További sok sikert kívánunk!
A Szlovák Televízió Szemtől szemben február 15-i adásában a beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg:
http://www.stv.sk/online/archiv/tvarou-v-tvar?date=2013-02-15&id=52305&playerType=
STV2 Szemtől szemben, Felvidék.ma
