Petőfi emléktábla Késmárkon

Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Késmárki Gyülekezete együttműködésének köszönhetően, a költő emléktáblájának ünnepélyes avatására került sor Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a régi késmárki Evangélikus Líceum falán, ahova 1845-ös felvidéki utazása során látogatott el.

Az emléktábla-állítás egyik kezdeményezője Nóra Baráthová késmárki történész volt.

A kora délelőtti órákban Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettese és dr. Hetey Ágota főkonzul megkoszorúzta Thököly Imre szobrát, melyet tavaly március 29-án lepleztek le (Thököly Imre személyes példája világít rá a magyarok és szlovákok múltjának oszthatatlanságára | Felvidék.ma)

Azután került sor az emléktábla leleplezésére, melyet Borbás Márton alkotott.

A helyi zeneiskola két tanára lépett fel. Elhangzott egy Petőfi-vers szlovákul, majd Gablyasz Andrea köszöntötte a jelenlevőket a híres késmárki líceum falánál, ahol számos emléktábla található. Az új emléktábla jelképezi a szlovák és magyar nép összetartozását – mondta a szónok.

A vendéglátók nevében Mgr. Roman Porubän gyülekezeti lelkész áttekintette a költő életútját és méltatta munkásságát.

Minden nemzetnek van legalább egy nagy költője vagy prózaírója, akit nem csupán kiváló alkotónak tart, hanem egyben nemzeti eszmék megfogalmazójának is.  Az angoloknak van Shakespearjuk, az olaszoknak Dantejük, a németeknek Goethejük, a szlovákok büszkék lehetnek Hviezdoslavra, a magyar irodalomban ezt a szerepet minden kétség nélkül Petőfi Sándor töltötte be.

Petőfi életműve mindmáig a legnagyobb hatást gyakorolja annak ellenére, hogy működése rövid ideig tartott.

26 évesen ért véget ez a szerepe, amikor mások előtt ekkor nyílik meg az élet, kiteljesül a társadalmi érvényesülés lehetősége.  Megemlítette, hogy tízévesen Ján Kollár konfirmálta Pesten, aszódi tanulmányai idejében születtek első versei, tizenöt éves korában a selmecbányai evangélikus líceum diákja lett, ahol csak egy évet töltött. Történelemből megbukott és távozott az iskolából, annak is köszönhetően, hogy apjának anyagi gondjai támadtak. Tönkrement és nem tudta fia tanulmányait anyagilag támogatni. Debrecenből 1844-ben éhesen, nyomorban, fázva indult Pestre gyalog költeményeivel. Valószínűleg nem is sejtette, hogy milyen forradalmat vált ki. Új minőséget honosított meg a magyar irodalomban. A Pesti Divat segédszerkesztője lett. Ebben az időben látogatta meg a késmárki evangélikus líceumot 1845. május 3-án és 4-én.

Miért látogatott Késmárkra? A költő részt vett a Hunfalvi Pál által vezetett magyar önképzőkör ülésén. A diákokat költemények írására buzdította és két könyvét ajándékozta nekik. Ezeket sajnos ezidáig nem sikerült megtalálniuk. Itt tartózkodása alatt egy közeli kocsmában töltötte az éjszakát és sajnálta, hogy csak rövid ideig tudott itt tartózkodni. Az, hogy Petőfi rövid itt tartózkodását röstellte, utal a késmárki líceum magas színvonalára, jó hírére és kiváló tanári karára. Ez az ő lelkében is nyilvánvalóan mély nyomot hagyott. Ez az európai hírű iskola és a tanárok szigorúsága, valamint személyes példája felelősségtudatra tanította a növendékeket, ami a háta mögött sorakozó jeles személyiségek emléktáblái bizonyítanak.
Nemcsak kitűnő költő volt, hanem a forradalom és szabadságharc vezéregyénisége is. Akkor fejezte be szereplését, de hatása mindmáig tart és tartani fog.

A lelkész szavait követően Molni és barátai verséneklő együttes megzenésített Petőfi-verseket adott elő, melyeket szlovák nyelven Illés Oszkár, a kassai Thália Színház művésze tolmácsolta.

Magyar Levente köszöntötte ezután a késmárkiakat függetlenül attól, hogy melyik nemzetiséghez tartoznak. Köszönetet mondott azért, hogy több mint egy éven belül már másodszor is meghívták városukba. Hiszen szép emlékként őrzi, amikor tavaly tavasszal leleplezték a Thököly-szobrot. Akkor arról beszélt, hogy a fejedelem olyan ügyet képviselt, mely úgy a szlovák, mint a magyar nemzet számára fontos. A szabadság ügyét.

Azt gondolja, hogy a most leleplezendő tábla egy olyan személyhez köthető, mely a közép-európai népek számára fontos. Petőfi olyan országban élt, mely nem volt nemzetállam.

Barátainak és kortársainak programja nem volt nacionalista, hanem az összes nemzetiség jólétét és előrehaladását szolgálta. Mért harcoltak? Legyen egyenlőség mindenki számára a törvény előtt, legyen szabad sajtó, hogy mindenki megoszthassa szabadon véleményét, valósuljon meg a népképviselet, az a demokrácia, amely mai életünk alapja. Az emberek maguk dönthessek a sorsukról és egy olyan társadalmat építsenek, amely az igazságra és a testvériességre alapoz. 1848/49 eszmeisége arról szól, hogy ezek az eszmények, értékek valósággá váltak.

A leleplezett emléktábla (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

Mindannyian ismerjük a történelmet. Az önkény lerombolta ezt a szabadságeszményt, mindazt, amiért Petőfiék küzdöttek. Elpusztította azokat a fiatal életeket is, amelyek ezért küzdöttek. Fontos, hogy erre ma közösen tudunk emlékezni testvéries hangulatban!

A miniszter-helyettes feltételezte, hogy a magyarok és szlovákok olyan kihívásokban fognak részesülni, amelyek hasonló határozottságot, hitet követelnek meg, amilyennel Petőfiék bírtak.

Függetlenül anyanyelvünktől, ugyanazokért az ügyekért kell küzdenünk a jövőben is, amikor ezeket az eszményeket külső veszély fenyegeti.

Petőfi, a legnagyobb magyar költő, Alexander Petrovicsként született – mondta Magyar. – Nem tudjuk, édesanyja milyen nyelven beszélt hozzá és milyen hatások érték fiatalkorában, de biztos, a szláv kultúrában is otthonosan mozgott. Ezzel a háttérrel vált magyar hazafivá. Vállára vette a közös értékeket, amelyekről az elébb szólt. És a mai késmárkiak, úgy döntöttek, hogy ennek az embernek emléket állítanak. Ez a nagyvonalúság azt mutatja, hogy meghaladhatók azok a nyelvi, kulturális különbségek, amelyekkel ezer éve élünk itt együtt közösen.

Végül egy üzenetet adott át. Rengeteg sok dologba tudunk kapaszkodni a közös múltunkban, ami erőt adhat, hogy a jövőben is közösen legyünk sikeresek. Hiszen a következő évtizedekben sokkal nagyobb szükségünk lehet egymásra, mint hosszú történelmünk során bármikor! „Éljen a szabadság, éljen a szlovák-magyar barátság!” – fejezte be beszédét.

Szabadi Emőke Katalin és Illés Oszkár, a kassai Thália Színház Petőfi Útijegyzeteiből hallgathatunk meg magyar és szlovák nyelven egy részletet.

„Másnap jókor reggel Késmárkra értünk, a Kárpátok tövéhez, és… esős idő volt. Egy fikarcot sem láthattunk a Kárpátokból. És mégis azt mondják, hogy Tantalus históriája mese! Hányszor van az életben, hogy, mikor az ember már szinte ujja hegyével éri az almát, a sors elkapja tőle s fügét mutat!
Délelőtt meglátogattam Kerényivel Hunfalvy Pált, a tanítványaitól általánosan szeretett professzort… ezt azért hozom föl, mert oly ritkaság, mint most nálunk a józan és becsületes kritikus. Megnéztük Tököly [!] várát, melynek még legépebb része a kápolna, bár ebben is már hanyatt fordulva hevernek a földön a szentek és angyalok; szegények!
Délután borozni és sonkázni mentünk egy nyugpénzes kapitányhoz, ki Eperjestől idáig velünk jött a gyorsszekeren, és aki igen derék, jóravaló ember. Ezen sonkázás et compagnie-nak tulajdonítsa a tisztelt tanuló-ifjuság, hogy este – midőn zenével volt szives megtisztelni bennünket – mind Kerényi, mind én oly classice szónokoltuk el köszönetünket, hogy Gaal Obscurides Simpliciusa ránk is elmondhatta volna: ezek sem tanulták Quintilianust vagy Cicerot de oratore.
Nagyon restelltem azt a históriát, hogy csak egy napomat szántam Késmárknak, s akkor sem láthattam az eső miatt a Kárpátokat onnan, ahonnan legjobban láthatni. Azonban szerencsémre másnap reggel korán indultunk; ott feküdt még a Tátra egész pompájában, mint valami alvó szép leány, ki álmában lehányta takaróját, mely bájait leplezte. Gyönyörittasan szemléltem egy darabig… mert aztán fölriadt – tán a kocsizörgésre – s mintegy elszégyenülve burkolta magát köd-paplanába… a Tátra… a szép leány.”

Ezután Magyar és Porubän leleplezte az emléktáblát, s az utóbbi átvette az adományozó oklevelet.

Majd megnéztük a szlovák nyelvű kiállítást a líceum öreg épületében, mely Petőfi egyéniségét és pályafutását ismertette. A kiállítás bevezető tablóin a kétszáz éve született költő életrajzát versidézetek teszik teljessé, s azokat a róla készült korabeli ábrázolások egészítik ki. A kiállítás többi része négy egységből áll, melyek a nemzeti, a rajongott, a forradalmi és a romantikus költőről szólnak, bemutatva a korszakot és európai vonatkozásait.

A tablókiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai támogatásával készült. A Líceumi Könyvtár, mely 150 ezer kötettel büszkélkedhet, magyar nyelvű könyvritkaságaiból és Petőfi-ábrázolásokból összeállított tárlat egészítette ki, mely augusztus 30-ig tekinthető meg.

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)