Szlovákia és térségünk további 9 országa 2004. május 1-jén vált az Európai Unió tagjává. Az eltelt kilenc év után vizsgáljuk meg, vajon milyen pozíciót vívtunk ki magunknak? Hogyan tekintenek ránk, az unió új tagjaira azok, akik évtizedek óta az európai politikai és gazdasági tömörülés tagjai, sokkal tapasztaltabbak nálunk, már ami az uniós gépezet „működését” illeti.
Az utóbbi két-három évben nem egyszer megtörtént, hogy felszólalásában az Európai Parlament egy-egy Lajtán túli képviselője lekezelően beszélt térségünkről, Közép-Kelet-Európáról. Méltatlanul rossz fénybe állította ezzel a régió országait. Esetenként problémás, gyakran segítségre szoruló, gyenge gazdasági háttérrel és ingatag lábakon álló demokráciával bíró országokként jellemezték azt a 12 országot, amelyek 2004 után csatlakoztak az EU közösségéhez. Pedig azóta, főleg a gazdasági válság begyűrűzése óta nagyot változott a világ.
Lássuk, vajon miért jár tévúton az alulinformált brüsszeli honatyák egyike-másika, aki elcsépelt, túlhaladott kliséken keresztül szemléli Közép-Kelet-Európa országait. Elsősorban a pénzügyi, majd később a gazdasági válság, végül az adósságválság idején a térség országai aránylag jól állták, állják a sarat. Nem problémamentesek, azonban a válság gócpontját képező országok Írország kivételével Európa déli, mediterrán térségében találhatók.
Görögország, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Olaszország csupán nagy nehézségek árán képesek megbirkózni az adósságválságaikkal, egyre nehezebben képesek teljesíteni külső adósságaikat. Emiatt és viszonylagos stabilitásuk miatt lassan, de biztosan Közép-Kelet-Európa országai képezhetik az unió élvonalát, a gazdaságilag legerősebb országait követő második vonal csoportját.
Ne feledjük, az euróövezet országaiként Szlovákia, Szlovénia és Észtország is kiveszi részét az eurózóna megmentéséből, hiszen a mentőövek rendszeres befizetői.
Másodsorban szögezzük le, hogy az uniós alapok nem könyöradományt jelentenek. A térség országai ma még nem nettó befizetők, de ők is jókora összeget fizetnek az unió közös költségvetésébe. Szlovákia esetében az ország számára megítélt költségvetés nagyjából felét.
Harmonikus, negyedéves tételekben kell átutalni az időarányos összeget. Na mármost, ha a 7 éves uniós költségvetési időszak 85 százaléka eltelt, Szlovákia 38 %-os szinten merítette ki a számára megítélt keretet, akkor hogy is néz ki az eddigi, időarányos pénzügyi egyenleg? Hol képződött többlet? Akkor is érvényes ez, ha a hazai fejlesztések, beruházások 70 %-a uniós forrásokból valósulhatott meg, Magyarországon pedig a beruházások 97 %-a! Könyöradományt a térség országai más formában sem kaptak a Lajtán túlról.
A II. világháborút követően ide a térségbe a Marshall-segélyből nem érkezett támogatás, hasznosítható forrás. Az 1989/90-es rendszerváltozást követően sem. Az ideáramló források egytől egyig kőkemény kapitalista törvényszerűségek alapján ideérkező befektetések voltak, a privatizálásra ítélt vagyon felvásárlásában öltöttek testet. Az elmúlt húsz évben vagy akár az uniós tagságunk elnyerését követő kilenc évben ugyan a fejenkénti össztermék a vásárlóerő paritásán mérve lassan, de biztosan közelít az uniós átlaghoz, ám a nominálbérek és a reálbérek tekintetében nagyon messze vagyunk még a Lajtán túliaktól.
A térség országai a rendszerváltozás, a gazdasági átalakítás anyagi fedezetét önerőből, saját munkájuk eredményéből fedezték. A térség lakossága a szebb jövő reményében eddig méltósággal tűrte az átalakítás rá nehezedő minden terhét. A terhek pedig igencsak súlyosak voltak az elmúlt 23 évben. Hozzánk képest a Mediterrán térség lakossága kényelmesen, megrázkódtatások nélkül élte meg az utóbbi 23 évet viszonylagos jóléti társadalmában. Számukra ennek vetett véget az adósságválság.
Farkas Iván
(a szerző az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke)
Felvidék.ma