Reiter István hegedűművész is vendége volt az STV „Szemtől szemben” című műsora múlt havi egyik adásának. Úgy véli, jobb a mai világ, de a régi iskolarendszerből vissza kéne hozni néhány dolgot…
„A hegedű csodálatos hangszer, nincs folytatása, ebből sem elvenni, sem hozzáadni nem lehet. Erre már több mint négyszáz évvel ezelőtt rájöttek a hegedűkészítők, és igazuk is volt”, mondta Reiter István, aki nem maga fedezte fel ezt a hangszert, hanem a szülei vezették rá.
A végtelenségig szerény ember. Az alapiskola első osztálya óta, 61 éve hegedül. Karmester, zeneszerző, tanár – de mindenekelőtt hegedűművész. 1944-ben született Kassán, ahol az alapiskolát már magyar nyelven végezhette. Mindkét bátyja játszott hangszeren, ezért nem is volt kérdés, neki is meg kellett tanulnia zenélni. Zathureczky Edének, a huszadik század legjelentősebb magyar hegedűművészének javaslatára tizenhárom évesen a pozsonyi zenekonzervatóriumba kerül, ám az ott töltött évek alatt zenei tudása szinte semmit sem változott. Ekkor apai nagynénje vette szárnyai alá, és egy év alatt annyit f, ejlődött, hogy túltett minden diákon. Később a pozsonyi zeneművészeti főiskola hallgatója lett, ezt 1969-ben végezte el. Negyedévesen került a Szlovák Nemzeti Filharmóniához, amelynek 1996-ig, tehát közel harminc éven át volt a tagja. 1980-ban egyik alapítója és 11 évig tagja a ma is működő Capella Istropolitana kamarazenekarnak, amellyel közel 150 felvételen szerepelt. 1987-ben a Szlovák Vonósnégyes is a tagjai közé emelte. 1997-től 2005-ig a pozsonyi zenekonzervatórium tanára. Hegedűjátékát számos rádiófelvételen is hallhatjuk. Koncertjein a világ szinte minden szögletében megszólaltatta a hangszerét, így hangzott el a műsorban Reiter István életének rövid összefoglalója.
Visszaemlékezett, hogy a kassai iskolában osztálytársaiból nagyon sikeres emberek lettek, világhírű tudósok is. „Kár, hogy az a csodálatos iskolarendszer nem maradhatott meg. Most talán arról van szó, hogy újból felépítjük azt, ami akkor már megvolt” – mondta. A filharmóniát azért hagyta el, mert a végén már olyan műsorokat játszottak, amelyek nem érdekelték az embereket. Rossz volt a dramaturgia. A külföldi utak során viszont azt játszották, amit a közönség akart, kért. Emellett a filharmóniában olyan fizetést kapott, amelyből nem lehetett eltartani egy családot.
Ma is aktív zenész, szintén hegedűművész fiával közösen szinte minden zenei stílust játszanak. Reiter István szerint „össze kell nőni a hangszerrel. Körülbelül 10 év, míg elviselhetővé válik a játék, még a legnagyobbaknál is”. „A fiammal játszani a legjobb, egy mennyországi utazás. Olvas a gondolataimban” – árulta el a 68 éves hegedűművész.
„Szeretem ezt a durva kapitalista világot, mert sokkalta tisztességesebb, mint amikor az államszektor csinálja a művészetet, az irodalmat. Ott sokkal nagyobb az ördög sarkantyúja” – fogalmazott a művész.
Reiter István pedagógus is egyben, így joggal szólt hozzá a kérdés: „Hogyan kellene kinéznie a mai zeneoktatásnak?”
„Elég lenne, ha legalább azt kapnák a mai gyerekek, amit mi megkaptunk. A kommunizmusban ének és rajzóra is volt, ezeken keresztül a gyerek megtanult koncentrálni, énekelni és nem ordibálni. Később kottát is tanultunk írni. Én visszahoznám az énekórát és kötelezővé tenném a néptáncot. A felbukkanó tehetségeknek pedig a lehető legtöbb támogatást kellene adni” – válaszolta.
A zeneművésszel Bárdos Ágnes beszélgetett. A videófelvétel az STV honlapján az alábbi címen tekinthető meg.
Felvidék.ma, -on-