Alaposan felkavarta a szlovákiai közéletet a Szövetség somorjai képviselőjelöltjének, Méry Jánosnak egy, a lengyel-magyar határról nosztalgiázó Facebook-posztja és az ennek kapcsán az aktuality.sk portálnak adott interjúja.
Az eset még a magyar közösségen belül is rendkívül megosztó, de mielőtt bárki keresztre feszítené a másikat, vegyük végig újra, hogy mi is történt, továbbá, hogy mik az eset pozitív és negatív tanulságai, mert mindkettőből akad.
Először is, aki csak reagál és képtelen országos szinten tematizálni egy társadalom gondolkodását, az nem fogja tudni alakítani egy közösség jövőjét. A politikus egyes témafelvetéseivel az interjúban hiánypótló feladatot lát el, amikor a magyarság megmaradása szempontjából fontos, de a szőnyeg alá söpört kérdéseket tárgyal, legyen az Európa több országában is valóságként létező autonómia, a természetes régiók (mint pl. szepességi/Duna menti magyar körzet) vagy a szlovák többség és magyar kisebbség testvéri viszonya. Nem világos azonban, hogy miért volt szükség arra, hogy mindezt egy szlovák szempontból provokatív mém megosztása előzze meg. A történelmi sérelmeket nem a mémek szintjén kell kezelni, mert a provokáción túl az interjú is tűnhet ezután olcsó magyarázkodásnak, tartalmazzon az akár részben éleslátásról tanúskodó gondolatokat is.
Az eset kapcsán azonban nem is a képviselőjelölt gondolataira adott reakció merül fel elsőnek bennem, hanem az, hogy az említett témákkal kapcsolatban mért (csak) ő fejti ki az álláspontját?
Mi a Szövetség vezetésének elképzelése a magyarság Szlovákián belül betöltött történelmi és jelenlegi szerepéről? Hol van a hosszú távú vízió a párt politikusainak a részéről a magyarság megmaradására vonatkozóan? Mi a véleményük azokban a fontos társadalmi ügyekben, melyekkel kapcsolatban végre egy képviselőjelölt megtörte a csendet? Látjuk, hogy folyik a munka és nem kis dolog a magyar egység megteremtése, de van még feladat a vezetőink számára! Ez pedig egy narratíva megteremtése, mely válasszal szolgál arra, hogy kik vagyunk mi, 21. századi felvidéki magyarok.
A felvidéki magyar elit rövid, közép- és hosszú távon is kell, hogy vízióval szolgáljon a magyarság javára. Ez ugyanis egy elit feladata. Kell, hogy legyen vélemény a holnapról, az elkövetkező négy évről és a hosszú távú kérdésekről is. Ez utóbbiban azonban feltűnően sok a hallgatás! Meg kell határozni mind a Szlovákiához való viszonyunkat, mind pedig azt, hogy mit is jelent felvidéki magyarnak lenni. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy Szlovákia állampolgáraiként, és felvidéki magyarként nem foglalkozunk ilyen kérdésekkel. Pláne abban az esetben, ha Szlovákia ignorál minket számtalan módon. Nekünk nem pusztán rövid és középtávon kell gondolkodni, vagy a déli és keleti régiókkal kell foglalkozni, hanem hosszú távra szóló vízióval szolgálni, és országos szinten minden kérdésben megnyilvánulni, lehetőleg úgy, hogy a mind a magyar, mind a szlovák választók számára kristálytiszta legyen az álláspontunk. Annál is inkább, mert a Szövetség ma az egyetlen magyar alternatíva! Ez pedig nem kis felelősség.
Kell, hogy legyen határozott elképzelésünk az ideális szlovák–magyar viszonyról, a közös történelmünkről, annak mai interpretációiról, és minden Szlovákiát, vagy a szlovákiai társadalmat érintő dologról. Egy komplex narratívát kell alkotnunk arról, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, és hová tartunk! Ezt tette Esterházy János, Duray Miklós, és ezt kell megtenniük ma a Szövetség politikusainak is! Pontosan ezért tudom tisztelni azt a politikust is, aki tabuk nélkül ezekről a kérdésekről értekezik, ám erről elsősorban a Szövetség vezető politikusainak kellene értekezni!
És most térjünk vissza a somorjai fenegyerekhez!
Szép dolog, hogy Méry a nagy hallgatás közepette megtöri a csendet, és feldob részben fontos témákat is, de összességében, ami mellett a képviselőjelölt érvelt, az van olyan komplex és megosztó kérdés, hogy nem csupán kimeríti egy interjú kereteit, de külön társadalmi párbeszédet kellene rászánni! Egy ennyire komplex problémahalmazhoz, mint a szlovák–magyar történelem, nem lehet önkényesen hozzányúlni, pláne úgy, hogy a kampány idején megosztunk egy mémet, majd ezt követően egy interjú során próbáljuk elmagyarázni, hogyan is értettük azt, amit megosztottunk. Eleve a vesztes magyarázkodó pozícióból indul így valaki és a saját közösségét is ebbe a pozícióba rántja bele. A kényes történelmi témákat óvatosan kell megválogatni, és még átgondoltabban kell róluk beszélni, legyen bármi is a véleményünk.
Hogy a szlovákok mit gondolnak rólunk, azért részben mi is felelősök vagyunk! Amennyire tőlünk telik, alakítanunk kell a látásmódjukat, ehhez pedig elengedhetetlen a tabuk, előítéletek ledöntése, a hazug magyarellenes történelmi narratívák átkeretezése! Mindezt a megfelelő eszközökkel, mert ha provokatív eszközökhöz, állításokhoz folyamodunk, ne csodálkozzunk, ha magyarellenes hangulattal találjuk szembe magunkat! Ha mi, magyarok azt akarjuk, hogy a szlovákok partnerként tekintsenek ránk, akkor nekünk is vannak kötelességeink irányukba, nem csak fordítva.
Ne felejtsük, a kattintásvadász médiának és a szlovák sovinisztáknak elég néhány kiragadott szó, melyekkel csak felerősítik a magyarellenes narratívát, és bármi is volt egy mém vagy egy interjú célja, rögtön a visszájára is fordult minden és a magyar közösség ihatja meg a levét. Kisebbség vagyunk, rá vagyunk szorulva arra, hogy a többséggel együttműködjünk! És bár tanúsítson bármilyen ellenséges magatartást a szlovák állam a magyarság irányába, Beneš-dekrétumoktól, Esterházy megítélésén át a himnusztörvényig, akkor is itt élünk és nem mondhatunk le a teljes szlovákiai közvéleménynek az alakításáról a békés egymás mellett élés érdekében!
A Méry-ügy tanulsága, hogy bátran fel kell vállalnunk a kultúránkat meghatározó kellemetlen történelmi kérdéseket is, de mindezt nem pusztán egyéni gerillaakció keretében, hanem úgy, hogy párbeszédet kezdeményezünk a felvidéki magyarság körében, kialakítunk egy közös magyar álláspontot a legfontosabb kérdésekről, végül pedig a szlovákság elé visszük az ügyet!
Közös ügyek mentén pedig meg kell keresni az utolsó szlovák történészt, szociológust, írót és politikust, akikkel partnerként együtt tudunk működni, a hangjukat fel kell erősítenünk a társadalomban, a velünk ellenséges szlovákok előítéleteit, téves képét a magyarokról pedig higgadt és tárgyilagos cikkek, könyvek, filmek, podcastek és videók tömegével kell megcáfolnunk! Sikerült már ez más nemzeteknek, gondoljunk csak a francia–német megbékélésre!
A legkomolyabb szellemi, emlékezetpolitikai hadviselésre van szükségünk, melynek során célul kell kitűznünk, hogy a magyarellenes történelemszemléletet egy tárgyilagos, szlovák–magyar közmegegyezésen alapuló történelemszemlélet váltsa fel! Ebben pedig részben a politikusoknak is van felelősségük, mert sokkal több embert érnek el, mint egy történész. Nekünk magyaroknak kell a magyarellenes szlovák közgondolkodást megváltoztatnunk, és egy, a magyarokat partnerként kezelő szlovák önképet felépítenünk! Ahogy a somorjai politikus is utalt rá, 1848-ban a szlovákok döntő többsége a magyar nemzet mellett harcolt, a Štúr-féle irányvonal pedig kisebbségben volt, de a Rákóczi-féle szabadságharcban is tömegével vett részt a szlovákság, és még számtalan más példát is fel lehet hozni, mely az ezeréves magyar elnyomás propagandája helyett az Esterházy János által hirdetett magyar–szlovák testvériséget támasztja alá.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a magyarellenességgel szellemi fronton kell felvenni a harcot, és addig küzdeni heroikus kitartással, amíg az etnikai feszültségek mérséklődnek! Ha kidobnak az ajtón, bemászunk az ablakon, ha azon is kidobnak, akkor a kéményen csúszunk le, és így tovább! Nem engedjük, hogy kirekesszenek a párbeszédből, vagy hogy tabusítsanak számunkra fontos ügyeket!
Itt élünk és nem kevesebb a feladat, mint hogy megküzdjünk azért az életért, amit közösségként szeretnénk élni! Ki kell harcolnunk a helyünket szlovák társadalomban, mert nincs más lehetőségünk, ha meg akarunk maradni magyarként! És ez a liberális és a konzervatív magyarnak is ugyanúgy érdeke, hisz az anyanyelvében és kultúrájában mindkettő magyar. A szlovák társadalmat meg emlékeztetni kell, hogy az őseik iránti tiszteletből ne bánjanak olyan módon egy kisebbséggel, ahogy az 1890-es évek végétől kezdve velük bántak! Mi pedig Esterházy példáján felbuzdulva kezeljük testvérként a szlovákokat, és ennek fényében kérjük vagy ha kell, követeljük:
Közös a hazánk, bánjatok velünk egyenrangú polgárként!
A szerző az Esterházy Akadémia hallgatója.
(Amberboy Levente/Felvidék.ma)
