Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén újra meghirdette az Életút öneletíró pályázatot.
A tavaly rendkívüli népszerűségnek örvendő – több mint kétezer pályamunkát eredményező – „Életút” önelítíró pályázat sikerén felbuzdulva, annak hagyományait folytatva a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága idén is meghirdette a hatvanadik életévüket betöltötteknek szóló önéletíró pályázatát. A részvételre még két hetük van az érdeklődőknek: július 4-ig lehet benyújtani az élettörténeteket és a pályázati adatlapot.
A pályázat célja – hasonlóan a tavalyihoz – a sokszor csak az elbeszélők emlékei között élő történetek, hagyományok, élettapasztalatok és erkölcsi értékek megőrzésének, fennmaradásának elősegítése s átörökítése a következő generációkra. Több témában is pályázhatnak azok a magyarok – függetlenül attól, hogy Magyarországon élnek vagy kívüle -, akik hatvanadik életévüket betöltötték:
a) életút, pillanatképek,
b) történetek és történelem,
c) a házasság összetartó ereje.
A pályázat úgy is benyújtható, ha az idős személy és segítője közösen valósítja meg. Ebben az esetben interjú formájában is elfogadnak pályaművet. A pályázatot az eletut@ncsszi.hu címre lehet beküldeni, további információk, pályázati felhívás és adatlap a www.ncsszi.hu oldalon érhető el.
A pályázat eredményének kihirdetése – a beérkezett művek számától függően – 2013. szeptember 30. és/vagy november 30. Összesen 100 pályaművet díjaznak, egyenként 50.000 forinttal.
A tavalyi Életút pályázaton egyébként egy, a felvidéki kitelepítések súlyos emlékeit megidéző dolgozat lett a nyertes. Barcsné Csizmadia Margit „Vágfarkasdtól a Viharsarokig” című munkáját akkor a zsűri elnöke, Jókai Anna méltatta: „A szerző – aki ma már túl van a hetvenen – úgy írta le az eseményeket, hogy soraival visszarepít egy hatéves kislány világába 1947-be. – Az egész magyar múlt is megelevenedik ebben, ahogy a kislány szülei, nagyszülei elbeszéléséből táplálkozik. Erre ott kell hagynia mindent, és viszik a család fiatalabb tagjait egészen a Viharsarokig. Ahogyan „a kislány” leírja az utazást, látszik, hogy ez egy életen keresztül traumát hagyott a lelkében. Amikor megérkeznek a petróleumlámpával világított kuckóba, részben szeretettel, részben bizalmatlansággal fogadják, és megkérdezik a gyerektől, „Honnan jöttetek?”. Akkor ő egész egyszerűen így válaszol: „Mi nem jöttünk, minket hoztak”. Óriási különbség. Ez a mottója ennek a történetnek, amiből az emberi szál sem hiányzik. Vannak, akik befogadják őket, a hontalanság érzete és rásütött bélyege viszont rajtuk marad. Az teszi még különlegesebbé az anyagot, hogy Margit nem csak elmélázik a múlton, nemcsak érzi lelkében az igazságtalanságot, hanem dolgozik ennek az ügynek az ébren tartásáért.”
szd, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”34161″}
