Ha a felvidéki ember Erdély magyarok által többségben lakott településein jár, és széttekint az utcák feliratain, úgy érezheti, valami „itthon” nagyon nincs rendben.
Szlovákiában az a helyzet, hogy még a döntő többségében magyarok által lakott városokban látott feliratokon is erősen a szlovák nyelv dominál. Örülünk, és példaértékűnek tartjuk, ha egy-egy üzleten, cégszékhelyen kétnyelvűségre bukkanunk. Erdélyben viszont sok helyen nyoma sincs a kétnyelvűségnek, egyszerűen megelégszenek a magyar nyelvvel. Minek más, ha ott nincsenek is románok?
Ezt tapasztaljuk például, ha szétnézünk Székelyudvarhelyen, és közben arra gondolunk, hogy milyen a helyzet felvidéki testvérvárosában, Dunaszerdahelyen. Még szomorúbb a kép, ha tudatosítjuk, a csallóközi város még a jobb helyzetben lévő településeink közé tartozik!
A székelyudvarhelyi példát jól illusztrálják a következő fotók, a felvidéki településekét meg jól ismerjük… (Valamennyi fotó kattintással nagyítható.)
Erdély előttünk jár akkor is, ha az útjelző táblákat nézzük, a gépkocsikra festett reklámokat olvassuk, vagy csak szétnézünk a benzinkutakon.
Különböző felvidéki szervezetek, mozgalmak küzdenek a kétnyelvűségért. Ez általában szlovák-magyar nyelvűséget jelent, ám a Felvidéken a szlovák felirat szinte mindenütt ott van, még ott is, ahol gyakorlatilag nem is élnek szlovákok. Ha partneri viszonyban élnénk a szlovákokkal, elvárhatnánk azt is, hogy ha a magyar nyelvet csak ott lehet hivatalosan használni, ahol 20 százalék felett van az arányunk, akkor a szlovák nyelv használatának lehetősége se legyen automatikus az olyan felvidéki településeken, ahol a szlovákság aránya nem haladja meg a lakosság egyötödét! Ma még mintegy 200 felvidéki településen ez a helyzet, a feliratokon viszont ez nem tükröződik vissza. Nincs gond a szlovák feliratokkal, de azokért mégiscsak a szlovákoknak kellene küzdeniük, nem pedig a magyaroknak. Az sincs teljesen rendben, hogy a székely zászló kihelyezésére (nagyon helyesen) számos felvidéki településen sor került, de magyar zászló ritka, mint a fehér holló. A szlovákoknak ez a helyzet megfelel, hiszen így a döntő többségben magyarok által lakott települések polgárait is szüntelenül emlékeztetik a trianoni diktátum érvényességére, – nekünk legalább asszisztálnunk nem kellene ehhez!
Erdély tehát példát mutat, üzen. Ennek ellenére ott sem ülhetnek a babérokon, mert míg Szlovákiában 60 ezerrel csökkent 10 év alatt a magyarok száma, Romániában kétszázezres volt a magyarság fogyatkozása. Pezsgőbontásra tehát nincs ok ott sem! Ezt persze ők is tudják, ezért erősödtek meg Erdélyben az autonómia-kezdeményezések, és megmaradásunk érdekében a Felvidéken sem lehet alább tenni a mércét.
Oriskó Norbert, Felvidék.ma
