Egészen rémisztő címmel („ünnepi PS-interjú” – ugyan mit ünnepelhetünk június negyedikén, nemzeti történelmünk legtragikusabb és legvégzetesebb eseményének évfordulóján??), de nagyon határozott és világos jövőképet bemutató interjú jelent meg a Pesti Srácok hasábjain Gubík Lászlóval, a SZAKC elnökével.
Noha az „ünnepi” vélhetően a nemzeti összetartozás napjának nevezett „ünnepre” vonatkozhat, amely legalább annyira mesterséges képződmény, mint ama bizonyos diktátum nyomán létrejövő utódállamok, szerencsére nem ez a se lenyelni-se kiköpni nem tudjuk június negyediki „élmény” áll a beszélgetés fókuszában.
Hanem sokkal inkább XX. századi felvidéki történelmünk két óriásának, gróf Esterházy Jánosnak és Duray Miklósnak a szellemi hagyatéka és nagyon is konkrét, valamint aktuális üzenete korunk számára. A legfontosabb talán a távlatokban, a valódi, összekötő értékekben való gondolkodás – és soha nem a rövid távú, egy-egy választási ciklusra szóló alkudozás, vagy akár csak az úgynevezett „nemzeti minimum”.
„A nemzeti minimum pont az a fogalom, ami ellen Miklós, ha szólni tudna a mögöttem lévő emlékfaláról, a leghangosabban tiltakozna. Ő határozottan utálta, ha a magyar nemzet fogalma mellé bármilyen kicsinyítő kifejezés kapcsolódik”
– mondja Gubík, aki szerint ha nemzeti ügyekről van szó, akkor ne választási ciklusokban, pártérdekben, kvótákban és kompromisszumokban gondolkozzunk, hanem legyen egy olyan eszme, amely mögé föl tudjuk sorakoztatni a mieinket, és lehetőleg egyetemes értékkel bír. Ilyen örökséget a XX. századból két felvidéki politikus hagyott ránk: Esterházy János és Duray Miklós.
Konkrétan: Esterházy ezt az egyetemes értéket a keresztényszociális eszmerendszer képviseletében fogalmazta meg, amikor az első világháború után segíteni próbált a rengeteg hadiárván, szegényen, reményvesztett emberen, miközben az elszakított magyarság jogaiért is küzdött.
Duray Miklós pedig azt fogalmazta meg a rendszerváltoztatás előtt, hogy ami nekünk, mint őshonos nemzeti közösségnek jár, nem több, és nem kevesebb, mint a demokratikus önkormányzatiság és az autonómia. Ezekért mindenáron küzdenünk kell.
A beszélgetés kulcsgondolata is Duray Miklóshoz kötődik, aki 1998-ban, a nemzeti kormány győzelme után mondta, hogy ha Budapest emelkedik (főváros alatt a csonkahont értve), akkor az egész Kárpát-medence emelkedik. Ha pedig süllyed, morálisan, anyagilag, minden szempontból, akkor vele süllyed az egész magyarság. Egy olyan földrajzi térségben élünk, amely gazdaságilag, társadalmilag, földrajzilag egy szerves egész, így teremtette meg a Jóisten. A Kárpát-medence kellős közepén élünk mi, magyarok, és tulajdonképpen arra vagyunk rendelve, hogy valahol ennek a térségnek jövőképet adjunk, és gondját viseljük. Oda kéne eljutnunk, hogy ezt külhonban ne csak minden magyar, hanem a velünk élő más nemzetiségek is megértsék, hiszen a Kárpát-medence jóléte nekik is jólétet hoz.
A teljes beszélgetés elolvasható ITT.
(pestistracok.hu/ szd, Felvidék.ma)
