Móra Ferenc, a magyar irodalom nagy klasszikusa, író, újságíró, muzeológus, Kiskunfélegyházán született 1879. július 19-én. A 2024-es esztendő alkalmat ad halálának emlékezetére is, hiszen februárban emlékeztünk 90 év távlatából Szegeden bekövetkezett halálára, amikor 54 évesen távozott az élők sorából.
Szegényparaszt családból származott, apja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd szűcsmester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony volt. Tanulmányait a család szegénysége miatt nehéz körülmények között végezte, de szorgalmasan tanult, mert kicsi korától művelt ember akart lenni. Ehhez a családban a szegénység mellett is jó hagyományok adódtak. Szülei lelkesedtek a ’48-as eszmékért, Kossuthért, Petőfi költeményeiért.
Volt Mórának egy tizenöt évvel idősebb bátyja, Móra István, aki tanító lett, de közben költő, néprajztudós volt, és akinek verseit, cikkeit szívesen hozták a szegedi újságok. Még színdarabot is írt serdülő leányok számára, amelyet nagy sikerrel mutattak be. Ha nem is volt országosan híres költő, az alföldi városokban ismert és tisztelt irodalmárnak számított.
Ő biztatta és a korai években segítette a fiatalon tehetségesnek bizonyuló öccsét, Ferencet, aki a Kiskunfélegyházán a Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Tudományegyetemen földrajz-természetrajz szakon tanári diplomát szerzett, de segédtanárként csupán egy évig tanított a Vas vármegyei Felsőlövőn (ma Ausztria – (Oberschützen), ahol emléktábla idézi munkásságát.
Innen került Szegedre a Szegedi Napló munkatársaként. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa volt, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója lett.
Komoly értéket jelentenek az Alföldön, főleg Szeged környékén végzett ásatásai, amikor őskori leletekre bukkant és régészeti tanulmányt adott ki A kunágotai sírok címen, mely 1926-ban jelent meg.
Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a haladó, polgári Világ című napilap munkatársa volt, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.
Móra a pályáját versírással kezdte. Az aranyszőrű bárány elbeszélő költeménye 1902-ben jelent meg.
Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója volt. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos stílus jellemzi.
Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a kor társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása című regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden, azonban ez nem az eredeti teljes szöveg volt, hanem a cenzúrázott változat, amely több mint 200 változtatást – természetesen nem az író szándékai szerinti változtatást – tartalmazott. 1956-ban Hannibál tanár úr címmel filmre vitték, szintén az akkori hivatalos kultúrpolitikai „irányelveknek” megfelelően.
1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től az Én Újságom című gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg.
Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták, a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Mély barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók.
Első ifjúsági regénye, az Öreg diófák alatt 1906-ban jelent meg, amely később Dióbél királyfi címen látott napvilágot, még csupán emlékek láncolata.
A Rab ember fiai 1908-ban az igazi, egységes vonalvezetésű ifjúsági regénye, mely az utolsó erdélyi fejedelem, Apafi Mihály idején játszódó, kalandos, mesés elemeket is alkalmazó história. Történelmi indíttatású könyv az 1911-ben napvilágot látott Mindenki Jánoskája is. Világirodalmi példák után Móra Ferenc a magyar rókaregény megteremtőjeként is ismert, a Csilicsali Csalavári Csalavér, egy mindig éhes és mohó rókacsalád története, mely 1913-ban jelent meg.
Legismertebb, immár klasszikus gyermekregénye az 1918-ban megjelent Kincskereső kisködmön, tele népmesékbe illő fordulatokkal, erkölcsi példázatokkal.
Móra Ferenc tankönyvíróként is ismert. Az 1909-ben megjelent Természetrajz könyve első osztályosoknak szól. A Betűország virágos kertje 1925–1929 között öt kötetben az egykori elemi iskola mind a hat osztályának készül. A mai általános iskolai tankönyvekben is joggal találunk nagy arányban szemelvényeket. Régészeti cikkeinek gyűjteménye az Utazás a föld alatti Magyarországon címen 1934-ben megjelent kötet. Prózaművészetének tartóoszlopa két nagy regénye, az Ének a búzamezőkről 1927-ben és az Aranykoporsó 1932-ben.
A legnagyobb magyar gyermek- és ifjúsági könyvkiadó 1957 óta viseli az író nevét, legutóbb hat kötetben adták ki írásait, Móra Ferenc válogatott művei az ifjúságnak címen.
Felesége Walleshausen Ilona volt, aki a maga korában szintén országos ismertséget szerzett Móra Ferencné néven írt és számos kiadást megért szakácskönyvével. 32 évig voltak házastársak, Móra 1934-ben bekövetkezett haláláig.
Egyetlen lányuk született, Móra Anna, aki az író sok művében megjelenik, Panka néven. Ő később Vészits Endre mérnökkel kötött házasságot, melyből két gyermek született, Vészits Ferenc az első unoka, aki Móra munkáiban leggyakrabban „a Vadember” vagy „ifj. Ferenc” néven bukkan fel, és húga, „Mötyő”. Előbbitől született dédunokája Vészits Andrea dramaturg, író, Móra-kutató.
Móra Ferenc a házasságban nem találta meg az igazi boldogságot, így szerelmi életében több hölgy neve is szerepelt, akik múzsái voltak regényeiben.
A szegedi legendák szerint az író 53 éves volt, és az Aranykoporsó című regényét írta, amikor 1932-ben beköltözött a Zrínyi Szállóba Balatonföldváron. Itt ismerte meg a nála jóval fiatalabb, alig 30 éves Kalmár Ilonát, akiről az Aranykoporsó Titanilláját is mintázta. A vonzó külsejű és okos zsidó lány ekkor már menyasszony volt, de hamar szerelembe esett Mórával, aki azonban nem akart elválni, sem megakadályozni a nő házasságát, így viszonyuk egészen az író haláláig titokban maradt. Móra Ferenc a titkos kapcsolatnak köszönhetően egy egészen más ember lett, teljesen elvarázsolta a nő, akihez erotikus verseket kezdett írni. Kalmár Ilona végül férjhez ment, de kapcsolata az íróval nem szakadt meg, leveleztek egymással. „Románcuk” nagyjából másfél év után, Móra Ferenc halálával ért véget. A kis Tit – ahogyan az író hívta – ezután átadta a Móra Ferenc Múzeumnak a Móra által írt titkos leveleket és verseket azzal a feltétellel, hogy csak az ő halála után kerülhetnek nyilvánosságra. Ez 52 évvel az író halála után, 1986-ban következett be.
Ma, utcák, terek, szobrok, emléktáblák őrzik Móra Ferenc emlékét, könyvtárak, iskolák, művelődési intézmények és múzeumok viselik a nagy klasszikus nevét, aki a szegedi Belvárosi temetőben lelt örök nyugalomra.
Forrás: Wikipédia, Kiskun Múzeum
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)