(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

Július utolsó hétvégéjén Várhosszúréten tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre a hagyományos kézműves vásár.

A Gömöri Kézművesek Társulása szervezésében hazai és külföldi kézművesek kínálták egyedi termékeiket.

Az idén a kiemelt mesterség a csipkekészítő volt, melynek képviselői egy külön utcát kaptak a vásári forgatagban.

A kirakodóvásár és a bemutatók kilenc órától várták a látogatókat, a kicsiket pedig a gyermekudvar játékai fogadták.

A rendezvény délutáni programja Várhosszúrét község templomkertjében, a II. világháborúban hősi halált halt magyar katonák tömegsírjánál kezdődött.

Gebe Ivett polgármester a megemlékezésen a történelmi múlt során átélt dicső és gyászos időszakokról beszélt. „A jó és rossz sokszor váltogatta egymást, de az utóbbi hagyott mindig mélyebb sebeket népünk emlékezetében. A háborúkkal járó szenvedés és annak következményei örökre megmaradtak. A II. világháború kínszenvedését és borzalmas terhét generációk hordozzák a mai napig. Itt a templomkertben 110 magyar katona alussza örök almát.“ Kiemelte, hogy a rendszerváltás után a felvidéki magyarság lélegzethez jutott, de a felerősödő sovinizmus nem nézte jó szemmel azokat a törekvéseket, melyek a magyar nemzet megerősödését szolgálták.

„Ilyen körülmények között határozta el községünk polgármesteri hivatala és néhány hazai lelkes patrióta, hogy a tömegsír helyén emlékhelyet hoznak létre. 1994 őszén elkészült az emlékhely faragott emlékoszloppal és különböző hitvallású fejfákkal. Azóta a tömegsírok fölé 2017-ben új emlékmű került a halott katonák névjegyzékével. Ennek megvalósítását a Gömöri Kézműves Társulás vállalta magára és becsülettel elvégezte a Csemadok-alapszervezet közreműködésével. Hálával tartozunk azoknak, akik az elmúlt 30 év alatt a lehetőségekhez mérten sokat tettek a halott magyar katonák emlékének megőrzéséért. 30 éve gyülekezünk itt, a templomkertben a hős katonák tömegsírjánál, tiszteletünket tenni azoknak, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták egy igazságtalan háborúban… Mi mondjuk el helyettük: Ne legyen soha háború se itt, se sehol a Földön! Isten hallgassa meg kérésünket!” A megemlékezés emlékműsorában közreműködött Badin Ádám, az Andrássy Dénes Férfikar, a Sajó Banda és a Labyrynt együttes.

A kirakodóvásárt folklórműsorok és gyermekprogramok is színesítették. A Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia fellépése után a gálaműsor hivatalos megnyitóján Lenka Jurková Vargová, Kassa megye alispánja nyitóbeszédében megköszönte a rendezvényre szóló meghívást. Örömét fejezte ki, hogy Kassa megye hozzájárulhatott a rendezvény megszervezéséhez. Üdvözölte azokat a kezdeményezőket, kik ilyen színvonalas eseményt hoznak létre és hogy a megyében vannak olyan emberek, kik felvállalják ezek megszervezését. Nagyra értékelte az önkéntesek és a kézművesek munkáját, hogy segítik, illetve támogatják ezt a rendezvényt.

Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője, Várhosszúrét testvértelepülése, Kisgyőr polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy ez a vásár minden elemében a jövőről, az alkotásról és az emberekről szól, akik a népművészetünk értékeit őrzik. Mint mondta „a népművészet a szeretetközlés egyik legfontosabb formája. Azok a csodák, amelyeket megalkottak, nem egyszerűen szépek, hanem feladatuk van, szolgálnak a mindennapi életünkben akár hétköznapjainkon, akár ünnepnapjainkon. Ez a kézműves vásár híven tükrözi népművészetünk varázslatát. A művészetnek egyetlen méréspontja van, a minőség.”

A hagyományokhoz híven az idei ünnepségen is átadásra került a Gömöri Kézműves Társulás díja, amelyet Palencsár Magdolna fafaragó kapott a többéves népművészeti tevékenységéért.

A műsorban fellépett az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, Fazekas Sebastian, Rigó Ábel és Stefán Lacika mesemondók, az Andrássy Dénes Férfikar, a Tardonai népdalkör, a Hlaváč testvérek, valamint a Parobci z Dvorianok. A rendezvényt a Sajó Banda koncertje zárta.

Nagy György, a társulás elnöke büszkeségét fejezte ki, hogy a közösség újra képes volt megszervezni ezt a rendezvényt. „Érdemes megvalósítani ezt a programot, igaz a vásár végére elfáradunk, de a boldog emberek látványa, az elégedett vásárlók, a kézművesek, a szórakozni vágyók arcán látni az örömöt, nekünk szervezőknek ugyanolyan boldogságot okoz. A negyvenhét kézműves természetes anyagokból készült portékái az egész Kárpát-medencéből érkeztek. Színes, nagy választékú, különböző mesterséget felölelő termékeket tudtunk felmutatni a nagyközönségnek.” Aggodalmát fejezte a támogatási rendszer nehézségei, az utólagos többszöri hiánypótlások évekre visszamenő bekérései miatt, melyek a jövőbeni szervezést nagyban megnehezítik. „De nem veszik el a kedvünket, van egy jó erős csapat, akik szívvel-lélekkel dolgoznak, sok ember magáénak érzi ezt a fesztivált. Jövőre is folytatjuk” – nyilatkozta portálunknak.

A rendezvény Kassa megye önkormányzata – a Terra Incognita programon belül –, valamint a KULTMINOR – Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg. Társszervező Várhosszúrét önkormányzata volt.

A szerző felvételei. 

 

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)