Madách Imre, magyar író, költő, ügyvéd, politikus, a Kisfaludy Társaság rendes tagja és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1864. október 5-én a hajnali órákban távozott az élők sorából, miután végrendeletét az előző este folyamán lediktálta Szontágh Pálnak, a legjobb barátjának. 41 éves volt. Október 7-én helyezték örök nyugalomra a Madách nemzetség sztregovai sírboltjába.
A sztregovai remeteként is ismert Madách Imre 1823. január 21-én született vagyonos középnemesi családban a felvidéki Alsósztregován. Nagyapja a Martinovics-per vádlottjainak védője, korán elhunyt apja vezető közéleti személyiség volt Nógrád megyében.
A kiskorától tüdőbajjal, köszvénnyel és szívbetegséggel küszködő Madáchot és négy testvérét szigorú és kemény akaratú édesanyja egyedül nevelte.
Tanulmányait többnyire magánúton végezte, s mikor 1837-ben a váci piaristáknál érettségizett, tájékozott volt a klasszikus és modern irodalomban, és anyanyelve mellett művelte a német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög nyelveket.
A pesti egyetemen bölcsészetet, majd jogot hallgatott, az ügyvédi vizsgát 1842-ben tette le. Egyetemi évei alatt szeretett bele barátja, Lónyay Menyhért húgába, Etelkába, a reménytelen szerelmet megéneklő Lant-virágok című verskötet 1840-ben anyja pénzén jelent meg.
A Pesten töltött idő alatt festett, zenélni tanult, s több írása megjelent a Vörösmarty Mihály szerkesztette Athenaeumban.
Madách már 1840-től joggyakornok volt Nógrád megyében, Sréter István másodalispán mellett. 1843-ban a vármegye másodjegyzője, 1844-től táblabíró, 1846-tól élelmezési főbiztos volt, a tisztségről két év múlva betegeskedései miatt lemondott. Az 1840-es években verseket, drámákat írt, mint a Commodus, Csak tréfa, Csák végnapjai, Férfi és nő, Mária királynő, Nápolyi Endre. Elbeszélései, az Ecce homo, Hétköznapi történet, Krónika két pénzdarab sorsáról címen jelentek meg.
1845-ben anyja és barátai tiltakozása ellenére feleségül vette Fráter Erzsébetet, Fráter Pál alispán unokahúgát, akivel a csesztvei családi kastély magányába visszahúzódva hat boldog évet töltött, ekkor született Vadrózsák című dalciklusa.
Itt fogadta barátait, így a csesztvei kúria a szabadelvű ellenzék egyik fontos gyülekezőhelye lett.
1848 júliusában jelentkezett a nemzetőrségbe, de a harcokban szívbaja miatt nem tudott részt venni. Az 1848-49-es szabadságharc kimenetele és a Madách családban történt események sűrítetten foglalják össze azt a tragédiát, amellyel a szabadságharc a hazafias nemességre rászakadt, hisz Madách egyik öccse, Pál, a szabadságharc áldozata lett, nővérét, Máriát és családját román parasztok ölték meg.
A szabadságharc bukása után menekülőket bújtatott, 1852-ben Kossuth halálra ítélt személyi titkárának, Rákóczy Jánosnak nyújtott menedéket. A hatóságok abban az évben szabadságharcosok rejtegetése miatt letartóztatták, s Pozsonyban, majd a pesti Újépületben egy évet töltött vizsgálati fogságban. 1853-ban a bizonyítékok elégtelensége miatt szabadon bocsátották, de ekkorra házassága megromlott, ezért feleségétől 1854-ben elvált, s három gyermekével anyjához költözött Sztregovára. Az önkényuralom átmeneti enyhülése idején visszatért a közéletbe, 1861-ben a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselőjének választották meg.
Házasságának kudarca elmélyítette pesszimizmusát, 1859-ben írta meg a Bach-rendszert kigúnyoló A civilizátor című szatíráját. 1860-ban fejezte be Mózes című drámáját, amely biblikus példázatban keres választ a szabadságharc bukását követő időszak kérdéseire.
Fő műve, Az ember tragédiája írásába több előzetes változat után 1859. február 17-én kezdett, a munkát 1860. március 20-án fejezte be.
A tizenöt színre tagolódó, Ádám és Éva alakja köré fonódó mű az emberi lét nagy kérdéseire keres választ, nagyszabású kísérlet a történelem értelmezésére.
Madách a kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki felismerve a dráma rendkívüli művészi értékét, de az általa itt-ott túl nyersnek érzett szöveg 4140 sorából mintegy ezret javított.
A nyelvi és verselési kiigazításokat figyelembe véve a mű 1862. január 16-án látott napvilágot, és még életében elhozta számára a Kisfaludy Társaság régóta áhított tagságát, és 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjai közé fogadta. Székfoglalóját azonban már nem tudta felolvasni, mert szívbaja kiújult és egészsége gyorsan hanyatlott.
Az ember tragédiája a magyar irodalom egyik leggazdagabb alkotása, eszmeiségének egyetemessége és gazdagsága sokféle értelmezési lehetőséget kínál.
Halhatatlanságának titka, hogy minden kor számára van érvényes mondanivalója és kérdései máig időszerűek, hiszen az emberiség és a történelem, valamint az ember és a világmindenség viszonyát elemzi.
A sokáig színpadi előadásra alkalmatlannak vélt művet csak 1883. szeptember 21-én mutatták be először a Nemzeti Színházban, Paulay Ede (1836-1894) rendezésében.
Azóta számos magyar és külföldi teátrum tűzte műsorára.
A Nemzeti Színházban több alkalommal is felújították. A Duna-parton felépített új Nemzeti Színház Madách drámai költeményével nyílt meg 2002. március 15-én.
A Magyar Írók Szövetsége 1984-ben vetette fel, hogy Az ember tragédiája első színre vitele előtti tisztelgésként szeptember 21. legyen a magyar dráma ünnepe, mellyel felhívják a figyelmet a drámairodalom értékeire, azok jobb megismertetésére s ösztönzést adjanak újabb színművek létrehozására.
Hevesi Sándor (1873-1939) irodalomkritikus, író, színigazgató, aki többször is megrendezte a Tragédiát a 20. század elején, így írt:
„Madách költeménye bibliája a Nemzeti Színháznak, amelyet örökké forgat, amelyből mindig tanul, amelyet sohasem fog teljesen kitanulni.”
Forrás: Múlt-Kor, Wikipédia, nemzetiszinház.hu
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)