Ebből az alkalomból tett magánlátogatást az Ung-vidéken Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, felesége Herczegh Anita bíró és anyósa, Herczegné Petneházy Melinda kíséretében.
Szombaton, november 16-án déli 12 órakor került sor Herczegh Géza jogtudós emléktáblájának ünnepélyes avatására. Ünnepi beszédet Duray Miklós, címzetes egyetemi docens, felvidéki politikus, közíró tartott.
Áder János először a Nagykaposi Magyar Közösségi Házban találkozott apósa rokonságával, ahol feleségével együtt elbeszélgetett a hozzátartozókkal.
Majd ellátogatott felesége nagyapja, Herczegh Károly (1885-1930) ungpálóci sírjához, aki a Nagykaposi Járásbíróság vezető bírája volt. A temető bejáratánál Mária Dufincová polgármester fogadta a vendégeket. A sírnál Kondásné Béres Henrietta, bajánházi református lelkész a 90. Zsoltárból vett idézettel kezdte: „Mert ezer esztendő annyi a szemedben, mint a tegnapi nap, amely elmúlt… Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. (…) Kezeink munkáját tedd maradandóvá”. Mondanivalójának lényege, aki nem emlékezik, az az Úr ígéreteire sem emlékezik! Végezetül idézte a Jelenések Könyvét: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (2, 10) A sírnál jelen volt Ján Kovaľ, pálóci római katolikus káplán, Ján Máťaš, görög-katolikus magasrévi adminisztrátor és számos helyi lakos.
A város másik díszpolgára, Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa elmesélte nekem, Herczegh Károly az ő gyermekkorában egyszer nagyon kedvesen dióval ajándékozta meg. Emiatt fölmászott a fára. Kilenc éves volt akkor.. Fél év múlva Szepesszombaton tanult, hogy a következő évben beiratkozhasson a késmárki német gimnáziumba. Ott érte a hír Károly bácsi haláláról, ami nagyon megrázta. És van egy emléke felnőttkorából is. Herczeg fehér asztal mellett mondta Skutéty Csabának: „Tudod, most döbbenek csak rá, hogy voltaképpen nemzetközi jog nem létezik!” Fanyar tanulsága ez egy szorgalmas és tisztességes munkássággal eltöltött értékes életnek!
Miután a magyar köztársasági elnök és a család tagjai megkoszorúzták a sírt, és csöndes imát rebegtek el, a pálóci önkormányzat épületében fogadáson vettek részt. Áder elbeszélgetett a polgármester-asszonnyal, aki virágot nyújtott át neki, ő meg egy virágvázát, megjegyezve, nem beszéltek össze. További ajándékokat is átnyújtottak az államfőnek, többek között – a közelgő karácsonyi ünnepekre való tekintettel – egy pálóci asszonyok által fából és kukoricaháncsból készített hagyományos Betlehemet. A kötetlen beszélgetés alkalmával az államfő megjegyezte, a közös gasztronómiai szokások túlélik a határokat.
Ezután került sor az emléktábla leleplezésére. A Közösségi Ház udvarán szép számú közönség gyűlt össze.
A Magyar Himnusz eléneklése után, Tolcsvay Antal Reményik Sándor: Ige című versét szavalta el, majd a helyi Erdélyi János Vegyeskar éneke következett.
Gabri Rudolf, a Herczegh Károly Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlevőket és ismertette Herczegh életútját. Az Alapítványt 2007 szeptemberében Herczegh Géza és felesége alapította a bodrogközi és Ung-vidéki közösségek, valamint a régió fiataljai anyanyelvi kultúrájának megőrzése és fejlesztése céljából. Gábri Ung-vidék egyik legjelentősebb egyéniségével kapcsolatos személyes emlékeit is felidézte. 2003-ban ismerkedett meg vele, amikor először látogatott szülőföldjére. „Végre itthon vagyok!” – mondta akkor. Nem a messziről jött bölcs ember pózában tetszelgett, hanem kérdezett és felkérte őket: „Ti mondjátok meg, mit segítsek!” Ekkor született meg az alapítvány ötlete.
Herczegh Géza Gábor Nagykaposon született 1928. október 17-én. Apja halála után (1930) Ungpálócra költözött a család, majd Budapestre. Nevelőapjától, Tóth László történésztől is sokat kapott. Életútja a gödöllői premontrei gimnáziumba vezetett. Érettségi után beiratkozott a Szegedi Tudományegyetem Jogtudományi Karára (1947-1951). Az egyetemen Buza László és Bibó István volt rá nagy hatással. Az előbbi „a magyar folyamatosság letéteményese”, a másik „a második világháború utáni magyar értelmiségi gondolkodás meghatározó személyisége”, aki „magatartásával is példát állított, egyedüliként ő maradt a helyén Nagy Imre kormányának tagjai közül 1956. november 4-én.” – mondta Duray ünnepi beszédében. – „Aki ilyen emberek között érik felnőtté… véglegesül szakmai és erkölcsi elkötelezettsége és finomodik értékrendje, az hozzájuk hasonló lesz.”
Jogi diplomájának megszerzése után az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársa lett, ahol nemzetközi közjogi kutatásokkal foglalkozott. Különböző egyetemeken oktatott, majd egyetemi tanár lett (1980) és tanszékvezető. Közben a háború áldozatainak védelmével foglalkozó genfi konferenciának III. számú bizottsága alelnökeként és a magyar delegáció tagjaként tevékenykedett (1974-1977). „… nincs egy pillanatnyi megingása az életpálya során” – állapította meg Duray. – „Herczegh Géza értelmiségi személyiségével kapcsolatosan az a leginkább figyelemre méltó, hogy nem volt elkötelezettje semmilyen rögeszmének, előre meghatározott szemléletnek, látásmódnak. Felszabadult értelmiségi volt, aki a tényeknek hitt és a saját értékítéletében bízott, ugyanakkor végtelen türelmességgel hallgatta végig mások véleményét. A kettőnk közötti kapcsolatból ez az élmény hagyott bennem legmélyebb nyomot. Nagy ritkaság, hogy egy szakembernek, egyetemi tanárnak, akadémikusnak nincsenek rögeszméi.” Őt egyetlen gondolat tudta „gúzsba kötni: mi lesz a sorsa nemzetének és szülőföldjének, ami az elszakítottságban találtatik.”
A rendszerváltás után az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választotta (1990), majd annak helyettes elnöke volt 1993-ig. Ekkor az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának magyar tagjává választották (1993-2003). Ebben a minőségében foglalkozott többek között a bős–nagymarosi vízlépcső ügyével.
Az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának és a Pécsi Akadémiai Bizottságnak tagja. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (1990). Az MTA Gazdaság- és Jogtudományi Osztályának elnöke (1991-1993).
Fő kutatási területe a nemzetközi jog, ezen belül a nemzetközi közjog és a nemzetközi bíráskodás. Foglalkozott az emberi jogok nemzetközi érvényesülésével, a nemzeti kisebbségek védelmével és a humanitárius jog nemzetközi fejlődésével. A Nemzetközi Vöröskereszt szakértőjeként is tevékenykedett.
Számos szakmunkát írt, melyek közül most kettőt emelünk ki. Az egyik A szarajevói merénylettől a potsdami konferenciáig (1999) címet viseli. A másik regény: Foggal és körömmel (2008), melyben a Vörös Hadsereg által elkövetett szörnyűségeket összegezte – ahogy ezt Duray Miklós ünnepi beszédében megállapította.
Nagykapos díszpolgára 2010. január 11-én hunyt el Budapesten.
Gábri Rudolf köszöntőjét követően Duray Miklós ünnepi beszéde következett, melynek néhány fontos részletét már fentebb idéztük. Azzal kezdte, hogy Herczegh halála, „átlényegülése óta Nagykaposról, a szülőhelyéről is sugározza szellemiségét a magyar világba – ezt a csak emberi forrásból eredő, nem megújuló, hanem folyamatosan termelődő sajátos energiát.” Ahogyan Márai Sándor „sugárforrása Kassáról ered.” Ahogyan Madách Imre alsósztregovai „nyughelyéről világít nekünk” és II. Rákóczi Ferenc „ma már a kassai Szent Erzsébet-dómból követi jelképes figyelemmel botladozásainkat a történelem útján, mi pedig időnként oda zarándokolunk annak megerősítésére, hogy nem vagyunk tévelygők.”
„A szolgálat szent ügy. Nincs melléknévi változata. A legteljesebb kifejezése: Isten szolgája” és az embereké. „Herczegh Géza a nemes szolgálatot választotta feladatul és életcélul. Utódai a szakmában és példakövetői remélhető, hogy őt tekintik zsinórmércének.” Említette még, hogy személyes kapcsolatban állt vele, ez „is oka annak, hogy itt állok emléktáblája előtt.”
Majd a következő szavakkal zárta megszívlelendő beszédét. „Az emléktábla emlékhely és emlékezőhely. Emléket állít az eseménynek vagy a lezárt sorsú embernek. (…) Az emlékektől, a múltjától megfosztott ember képlékeny, mert nincs áramlási medre. Akik az emlékhelyet állítják, a társadalom emlékezetének megőrzését is vállalják. Vállalják a parti őr szerepét, hogy ne váljunk parttalanná. Herczegh Géza életműve kitűnő támpontunk lehet ennek a vállalásnak a teljesítésében.”
Ezután Duray és Herczegné Petneházy Melinda leleplezte az emléktáblát, mely a királyhelmeci Bók családnak köszönhetően, ingyen készült el.
Suskó Mihály, nagykaposi r.-kat. plébános, Pándy Árpád, helyi református lelkész és Kecskés Barnabás g.-kat. pap mondtak rövid elmélkedéseket, imát, illetve áldották meg az emléktáblát. Suskó gondolata szintén elevenbe vágott: „Mutasd meg értékeidet, megmondom ki az istened!” Pándy szintén a 90. zsoltárt idézte: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre…” (1)
A magyar államfő ezután köszönetet mondott mindenkinek. Az emléktáblán egy kevésbé ismert Tamási Áron idézet olvasható. Ő egy közismertebbet idézett, melyet a közönség kórusban szavalt vele együtt. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
„Ha az apósom itt lenne, két mondatot mondana.” – folytatta Áder. – Az első: Még egy ilyen kicsiny település is, mint az én szülőhelyem, Csorna, melynek lélekszáma összevethető Nagykaposéval, jól sáfárkodik a rábízott tálentumokkal, s a tehetséghez szorgalom párosul, eredményes lehet. A második: Mindenki tartozik a szülőföldjének, mégha csak rövid időt is tölt el ott élete folyamán. Mindenkinek kötelessége tehetsége szerint visszaadni azt, amit kapott. „Isten áldja önöket!”
A Szózat eléneklésével ért véget az avatás.
Képgalériánk itt tekinthető meg.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42588,41073,19696,42666,42667″}
