Sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e a történetemet?
Végül is arra az elhatározásra jutottam, hogy leírom gondolataimat, családom és magam személyes példáját. Kötegyánban egy 1500 lakosú kis faluban nőttem fel, amely Magyarországon Békés megyében található, a román határ mellett. Itt jártam óvodába, általános iskolába, és hivatalosan jelenleg is kötegyáni lakos vagyok. Komáromi Juliannának hívnak, 18 éves vagyok, cigány családból származom. Nagyszüleimet, Komáromi Károlyt és Komáromi Károlynét mindenki tisztelte és szerette. Sajnos, ők már nincsenek köztünk! Édesapám, Komáromi Károly pedig súlyos rákbetegségben hunyt el, akkor, amikor én még kisgyerek voltam. Édesanyám, Komáromi Károlyné évekkel ezelőtt súlyos agyvérzést kapott, és a nemzetközi hírű, szegedi agysebész professzor Barzó Pál gyors és hatékony beavatkozásának köszönheti, hogy életben maradt! Jelenleg a Kötegyáni Önkormányzat idősek otthonában takarítónő!
Sokszor hallani olyan általánosító megjegyzéseket, hogy „a cigányok sem tanulni, sem dolgozni nem szeretnek”. Sajnos, vannak ilyen cigányok is, mint ahogy a magyarok között is sokféle ember van. Én egyébként magyar anyanyelvű és magyar kultúrájú cigánynak vallom magamat, hiszen az anyanyelvem magyar, az iskolában én is magyar történelmet, magyar irodalmat és magyar zenét tanultam, mint mindenki más. A bőrszínem sötétebb, és nyíltan vállalom cigány származásomat, mint ahogyan a családom is mindig vállalta. Kötegyáni nagyszüleim dolgos, becsületes cigány emberek voltak, akik sokáig libatenyésztésből éltek! Édesapámnak asztalos volt a szakmája, édesanyám pedig felnőttként szerzett szakképesítést takarítói szakon, jövőre pedig szakképesítést szerez konyhai kisegítő szakon. Az egyik nővérem szakács szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik, a másik nővéremnek érettségi bizonyítványa és jogi asszisztens képesítése van, mindketten a Dunántúlon dolgoznak.
Én sajnos nem ismerhettem Endrédi Károlyt, a Kötegyáni Általános Iskola volt igazgatóját, de tudom, hogy a kötegyáni emberek, köztük az én édesapám is, sokat köszönhetnek neki. Hallottam helyi lakosoktól, hogy Endrédi Károly már a 60-as években megfogalmazta, hogy a kötegyáni cigányok csak akkor tudnak kitörni a szegénységből, ha tanulnak. Azt szerette volna, ha Kötegyánból is jelentkeznek cigány tanulók egyetemre. Endrédi Károly 1992-ben hunyt el, én pedig 1995-ben születtem. Megtiszteltetés számomra, hogy a köztiszteletben álló kötegyáni néptanító, iskolaigazgató egyik nagy álmát utólagosan én váltottam valóra. Általános iskolai tanulmányaim befejezése után két évig Békéscsabán, a Szent-Györgyi Albert Középiskolában tanultam. Festőművésznek és grafikusnak készültem, mert szakemberek szerint ezen a téren nagyon tehetséges vagyok. De akkor 14-16 évesen túl sok volt nekem, hogy egyszerre kellett magas óraszámban szakmai tárgyakat tanulnom és hagyományos középiskolai tárgyakat is. Két év után középiskolát váltottam. Az eleki Harruckern János Középiskolában fejeztem be gimnáziumi tanulmányaimat, és ott is érettségiztem. Susánszki Imre jelenlegi kötegyáni lakos, korábbi tatai lakos tanácsára beadtam a jelentkezésemet Szlovákiába, Komáromba (szlovákul Komárno), a Selye János Egyetem Tanárképző Karának matematika-történelem szakára. Komárom városáról tudtam már akkor, hogy a trianoni békeszerződés kettészakította, a város egyik fele, Dél-Komárom Magyarországhoz, míg Észak-Komárom Szlovákiához tartozik, utóbbit Révkomáromnak, vagy szlovákul Komárnónak is nevezik.
Ezeket tehát már korábban is tudtam a városról, de az egyetemi jelentkezésemkor jártam ott először. A Selye János Egyetem az úgynevezett bolognai rendszer szerint működik: három év után alapdiploma, öt év után mesterdiploma megszerzésére van lehetőség, azt követően pedig részt lehet venni doktori képzésben is. Izgultam, hogy a rangos, nemzetközi egyetem magas követelményének meg tudok-e felelni? Vajon sikerül-e bejutnom? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, míg végül megjött az egyetem felvételi határozata, és ezzel én lettem Kötegyán történelmének első és egyetlen cigány származású egyetemi hallgatója. Kötegyán történelmében korábban soha nem jutott be cigány tanuló egyetemre, és örültem, hogy ebben a vonatkozásban én lettem a legelső. Voltak, akik örültek a sikeremnek, és voltak, akik irigykedtek, az emberek már csak ilyenek.
Sajnos a Bursa Hungarica ösztöndíjat nem vehettem igénybe, ugyanis az csak a Magyarországon tanuló diákoknak jár! A Kötegyáni Általános Iskola tantestülete még a nyáron elektronikus levélben gratulált. Az eleki és a békéscsabai középiskola tantestületei is sok siker kívántak. A Kötegyáni Önkormányzat a tanév megkezdéskor 20 ezer forint támogatást utalt ki számomra.
Nem várom el, hogy bárki dicsőítsen engem, hiszen alapvetően egy egyszerű, 18 éves lány vagyok. De a példám ösztönözhet más, cigány származású vagy hátrányos helyzetű nem cigány diákokat is arra, hogy egyetemre jelentkezzenek. Remélem, hogy a jövőben több kötegyáni cigány és hátrányos helyzetű nem cigány diák is jelentkezik majd egyetemre. Mert tulajdonképpen mi különbözteti meg egymástól egy hátrányos helyzetű cigány és egy hátrányos helyzetű nem cigány diákot? Csupán annyi, hogy az egyiknek barnább a bőre, a másiknak meg fehérebb. Magyarországon nemcsak cigány családok élnek nehéz körülmények között, hanem magyar családok is. Engem sem az óvodában, sem az általános iskolában, sem a gimnáziumban nem ért semmilyen hátrány azért, mert cigány vagyok. A diákok és a pedagógusok mindig elfogadtak.
A Selye János Egyetemen sem az számít, hogy ki a magyar, szlovák, cigány vagy akár más nemzetiségű diák. Cigánynak, magyarnak, szlováknak születik az ember, de, hogy milyen ember lesz belőle, az már rajta múlik. Az én személyes sorsom nem a bőrszínemen múlik, hanem többek között azon, meg tudok-e 5 éven keresztül felelni az egyetem elvárásainak, amely felvett a hallgatói közzé. A siker és a jövőm nagyrészt rajtam múlik. Talán nehezebb lesz, mit más diáknak. De nem a cigány származásom, nem a bőrszínem miatt, hanem mert édesapám meghalt, édesanyám pedig súlyos agyvérzésből felépülve dolgozik, és akármilyen kitartó, sokáig nem fogja bírni a munkát. Nekem nagy valószínűséggel úgy kell berendezzem a saját életemet hosszabb távon, hogy az egyetemi tanulmányaim mellett, a szabadidőmben, délutánonként, hétvégenként dolgoznom kell, ha végig akarom csinálni ezt az 5 évet. Jelenleg az egyik nagyáruház ajánlott fel diákmunkát, talán januártól kezdhetek Dél-Komáromban.
Végezetül szeretném összefoglalni ennek az írásnak a legfontosabb mondanivalóját: elsősorban az egyéni emberi sorsokat kell nézni, és nem azt ki a cigány, ki magyar. Ugyanakkor a cigányság nagyon le van maradva a tanulás terén és többek között ez is oka az ellentéteknek. Több cigány egyetemi hallgatóra és több cigány diplomásra van szükség Magyarországon, Szlovákiában és egész Kelet-Európában. A „két ország, egy város” gondolat jegyében én mindkét Komáromhoz kötődöm. Észak-Komáromban járok egyetemre, és ott lakom a kollégiumban, Dél-Komáromban pedig a dolgok jelen állása szerint januárban diákmunkát kapok. Komárom lett az új otthonom. Van ebben talán valami sorsszerű is hiszen hivatalosan is Komárominak hívnak. A város neve egyben az én vezetéknevem.
Komáromi Julianna, Felvidék ma
