1849. június 20–21-én Pered térségében meghiúsult a magyar fősereg Vágnál tervezett áttörési kísérlete, mialatt báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy átcsoportosította a császári-királyi fősereg zömét a Duna jobb partjára, ahol a terepadottságok miatt jobban kihasználhatta túlerejét.
Görgei Artúr honvédtábornok 1849. június 26-án sikerrel fogadtatta el ideáját a pesti minisztertanácson, amely a koalíciós csapatokkal szemben két erőkoncentráció mielőbbi létrehozását célozta Komáromnál és Miskolc–Nagyvárad térségében. A haditerv jónak tűnt, ám annak kivitelezésével sietniük kellett.
Görgei másnap indult el Pestről Tatára, s ott értesült arról, hogy Haynau Győr térségében támadásra készülődik a magyar fősereg balszárnya ellen.
A Komáromra támaszkodó magyar fősereg balszárnyán stratégiai fontossággal bírt Győr, amelynek védelmi intézkedései Klapka György vezérőrnagy – a II. és VIII. hadtest parancsnokának – kezében maradtak. 1849. június 26-án Klapka a VIII. hadtesttől indított útba csapatokat a balszárnyat képező, Poeltenberg Ernő vezérőrnagy vezette VII. hadtest támogatására, s úgy tervezte, hogy a balszárny szélén álló Kmety György vezérőrnagy-féle hadosztály megerősítésére a II. hadtest egyik dandárát küldi.
Poeltenberg feltett szándéka volt, hogy Győrt mindaddig védelmezi, amíg az ígért erősítések be nem érkeznek. A VIII. hadtest egyes részeivel, valamint Kmety hadosztályával együtt 17 480 honvéd és 67 löveg állt rendelkezésére, míg vele szemben a négyszeres túlerőben lévő császári-királyi fősereg 69 350 katonát és 276 löveget számlált.
1849. június 26-án Haynau jobbszárnya megindult, s igyekezett átkarolni a magyar balszárnyat. Kmety feladta a Rába-vonalat és Pápa felé hátrált. Nyomában volt a császári királyi III. hadtest egyik hadosztálya, amely másnap Ihász mellett megverte és mivel elvágták Poeltenbergtől, Kmety kénytelen volt Székesfehérvár felé visszavonulni.
A VII. hadtest ereje 12 388 főre és 50 lövegre csökkent, az ellenséges túlerő pedig az ötszörösére emelkedett. Minderről Görgei értesült és Győrbe sietett, hiszen fennállt a veszélye annak, hogy Haynau koncentrikus támadása körülfogja a várost és felmorzsolja Poeltenberg csapatait.
Poeltenberg felkészülten várta a támadást, hadtestének egy részét Tét és Szemere felé tolta előre, hogy a Rábán átkelt császáriakat feltartóztassa.
Tudta, a város csak addig marad a kezében, amíg Ménfő és Csanak is az övé, különben átkarolják.
Görgei déltájt érkezett meg, aki Poeltenberget Győr védelmére küldte, de addigra a császáriak az említett két települést elfoglalták. Délután 5 órakor indult meg Győr kiürítése, amelyet az utolsók között hagyott el udvardi és kossuthi Kossuth Sándor alezredes, a VII. hadtest egyik gyalogos hadosztályának parancsnoka. Személyével kapcsolatban az események résztvevője, görgői és toporczi Görgey István – a Zólyom vármegyei 51. honvédzászlóalj századosa és a tábornok öccse – a következőket jegyezte fel:
„Kossuth Sándor az újvárosi sánczokban végre belátta a meghátrálás elodázhatatlan voltát, és Görgey parancsát is megkapván, a még vontatóval biró ágyúkat talpra szedette, akkor e szavakkal fordult az eddig telhetőleg födötten álló ágyúfödözethez, mialatt az ágyúk a hosszú egyenes újvárosi főutczán az ellenséges ágyúgolyók zápora közt elvágtattak: »No fiuk! Miklósok! most mutassuk meg, hogy igazi huszárok vagyunk. (…) Látjátok ott az utczának a kanyarodását? Odáig lépést fogunk menni! … azontúl elkaphatjátok a szelet! …« És a két század Miklós-huszár – miután a gyalogság már előbb elküldetett – egy darabig a magas töltésen, utóbb az egyenes utczán be, egész addig az utcza kanyarodásaig lépést vonult hátra. Aztán vették sarkantyuba lovaikat, elrobogván a vásártéren keresztül ki a gönyői útra a Galambkocsma felé, hol a többi kivonult csapatok gyülekeztek. (…) Miután utolsó emberét is kivonulni látta: akkor segédtisztjével még a »Bárány« vendéglő elibe vágtatott, ahol eddig szállva volt, – egy pohár bort adatott magának is, Matolaynak [zsolnai és nagyszalatnyai Matolay Viktor, az 51. honvédzászlóalj százados] is (…) Mikor két hősünk az utcán közül ki a nagy Vásártérre ért, honnan balra ki a nagy gönyői útra akartak kanyarodni: a nyilt téren már egy szakasz osztrák gyalogság sortűzzel fogadta őket. De a ficzkók nagyon mohón lőttek; egy sem talált. Ekkor Kossuth Sándor egyetlen rántással megállitván lovát, oda kiáltott németül az ellenségnek: »Mondjátok meg s vezéreteknek: engem Kossuthnak hivnak; ma utolsó hagyom el a várost és holnap első leszek, aki ide újra bevonul!« – »Igen, a …« felel neki vissza egy közlegény a sorból. Erre Kossuth Sándor kihivólag félrebillen a nyeregben s egyet rácsapván tenyerével a maga czombjára, ahol vastagabb, visszafelesel: »No hát ide lőjj, ide, gazember!« … hiszen az imént a csapat kilőtte fegyverét… De az egyik közlegény az imént ki nem lőtte volt ám! Most hirtelen ráfogja Kossuth Sándorra és jobbik czombon lövi.
Mikor Matolay Viktortól követve Kossuth Sándor a gönyői úton a Galambkocsma közelébe ért és itt, a harczi hevülettől kipirult orczával megteszi a történtekről jelentését Görgey Arthurnak: ez figyelmeztet őt: »Eredj, kötöztesd be magadat, hisz’ meg vagy lőve, Sándor!« A sebesült, ki sebét eddig észre sem vette volt, most oda néz magának: »Ejnye! hát még is oda talált a gazember, a hová parancsoltam neki!«
A császári támadás során jelenlétével kívánt csapataira lelkesítőleg hatni az ifjú osztrák uralkodó, I. Ferenc József, aki a Benedek-dandár élén hatolt be Győrbe.
A város az ellenség birtokába jutott, azonban nem tudta sem szétverni, sem szétzilálni a VII. hadtestet, pedig üldözőbe vette elcsigázott gyalogságát. Görgei sikerrel fedezte a hadtest lovasságával és egy lovasüteggel retirálásukat, oly módon, hogy huszárjaival több lovasrohamot is intézett.
A magyar fél véres vesztesége 33 halott, 73 sebesült, 373 eltűnt volt, a császáriaké 16 halott, 50 sebesült és 65 eltűnt. Habár a VII. hadtest bravúros módon vonta ki magát az ellenség szorításából, a további kezdeményezés lehetősége Haynau kezébe került.
Babucs Zoltán hadtörténész
