1849 augusztusában a Feldunai hadsereg Világos–szőlősi fegyverletételét követően a honvédsereg többi mozgó része is megadta magát a császári-királyi és a cári csapatoknak. Erre a sorsra jutott kazinczi és alsóredmeczi Kazinczy Lajos ezredes hadosztálya is 1849. augusztus 25-én Zsibónál, mely seregtest kötelékében felső-magyarországi honvédek is voltak a kassai 20, a munkácsi 21. és 91., a miskolci 22. és az ungvári 106. honvédzászlóaljakban.
A 29 esztendős Kazinczy ezredes még 1849. június 2-án látott neki egy tartalék hadosztály felállításhoz Bereg–Máramaros–Ung–Ugocsa vármegyékben. A szervezési munkálatokkal jól haladt, a nyár közepére seregteste 7345 újoncot számlált, ám fegyverzettel alig rendelkezett. Kazinczy a nyári hadjárat során a visszavonuló Feldunai hadsereghez kívánt csatlakozni, de végül Kossuth és Görgei Artúr tábornok utasítására, illetve Józef Bem altábornagy kérésére 1849. augusztus 6-án Munkácsról elindult Erdélybe. Nagybányán 1200 szatmári önkéntes, egy szepesi vadászzászlóalj és 17 löveg csatlakozott hozzá, miközben Dés felé haladt.
A koalíciós csapatok addigra már elözönlötték Erdélyt és szétszórták az Erdélyi hadsereg javát. 1849. augusztus 20-án Zsibóra érkezett báró magyargyerőmonostori Kemény Farkas ezredes kolozsvári és csíkszentgyörgyi Gál Sándor ezredes székelyföldi hadosztályának maradéka, amelyek Kolozsvárról hátráltak nyugat felé és összeköttetést kerestek Kazinczyval.
Így duzzadt a széphalmi nyelvújító fiának „hadteste” 11–12 ezer főre és 56 lövegre.
1849. augusztus 23-án megérkezett Zsibóra Magnus Johann von Grotenhjelm orosz altábornagy, a 2. ulánushadosztály és az észak-erdélyi orosz hadoszlop parancsnokának parlamentere, aki átadta tábornoka megadásra felszólító levelét, valamint azon levelet is, amelyben Görgei felszólította a többi seregtest parancsnokot, hogy tegyék le a fegyvert: „Ön, vagy legyen a magyar haderőnek bárki a parancsnoka, be fogja ismerni: 1. Hogy oly túlnyomó erő ellen, milyet az egyesült orosz–osztrák haderő képez, eredménnyel tovább harcolni nem lehet. 2. Hogy ilyen körülmények közt a fegyverletétel gyáva tény nem lehet, különben az én csapataim bele nem egyeztek volna. 3. Hogy minden becsületes embernek, ki Magyarország ügyéért fegyvert fogott, kötelessége lett azt önként, habár feltétlenül is letenni, miután világos, hogy minden további harc Magyarországot és népeit csak mind mélyebb nyomorba dönti, anélkül, hogy a legkisebb kilátás nyílnék visszanyerni csak annyit is, amennyi már eddigelé elveszett.”
Kazinczy másnap az általa összehívott haditanácson – felolvasta Görgei levelét és kijelentette, egyetért az abban foglaltakkal. Térparancsnoka, illosfalvi Bangya János alezredes is értelmetlennek vélte a további ellenállást, ám a haditanács ekkor felbolydult. A tisztek két táborra szakadtak, az egyik fél a küzdelmet akarta folytatni, a másik pedig a megadást véghez vinni. Akadt, aki kétségbe vonta Görgei levelének eredetiségét, volt, aki azt óhajtotta, hogy menesszenek küldöttséget Görgei táborába.
A döntés végül megszületett: letesszik a fegyvert az oroszok előtt.
A zsibói Wesselényi-kastélyban történteket aradi hadbírósági tárgyalásán Kazinczy az alábbiakban adta elő: „(…) mihelyt Görgey [sic!] fegyverletételéről megbizonyosodtam, nyomban követtem példáját, és ezzel harcászati előnyöket áldoztam fel, mert Grotenhjelm tábornok és [gróf Eduard] Clam[-Gallas] tábornok egymástól elvált csapatai közé vonulva abban a helyzetben voltam, hogy egyiket a másik után megverjem, hiszen az egyiknek csak hatezer, a másiknak csak nyolcezer embere volt, és Clam altábornagy ráadásul négynapi járóföldre lemaradt.
Egyébként [Alekszandr Jegorovics] Tyimasev orosz [kapitány és cári] szárnysegéd bizonyíthatja, milyen nehéz volt számomra, mennyire nem csekély feladatot jelentett, hogy hadtestemet a fegyverletételre rábírjam, csak azzal tudtam elérni, hogy nyilvánosan lemondtam parancsnokságomról, mert a haditanácsban olyan határozott ellenkezésbe ütköztem, mikor ezt a dolgot előadtam, hogy nem tehettem egyebet.
Csak akkor vettem át újra a parancsnokságot, amikor visszalépésem után senki sem akadt vagy ajánlkozott, hogy a helyemre lépjen, és az volt az egyetlen feltételem, hogy belenyugszanak a fegyverletételbe.
Ez meg is történt, a fegyverletételre sor került.”
A tisztek közölték e hírt a legénységgel, „(…) midőn az a fegyelmet felbontja s az éjjelt kétségbeesett hangulatban és vad kihágásokban tölti el.” A honvédek java fegyverrel vagy anélkül, fogta magát is otthagyta a tábort. Leginkább az erdélyi lengyel legionisták zúgolódtak, akik joggal tartottak az oroszoktól. Ők zakliczynai Władisław Jordan őrnagy parancsnoksága alatt elhagyták a zászlót, s példájukat követte a Várady Gábor őrnagy vezette 105. honvédzászlóalj és más alakulatbeli honvédek. Várady őrnagy ellenezte, hogy olyan ellenség előtt tegyék le fegyvereiket, amellyel meg sem mérkőztek, így embereit Nagybánya felé vezette. Az idegen zászlóaljbeli honvédek többsége még Nagybánya előtt elszelelt, ezért Várady őrnagy a Szamosba dobatta lövegeit, csapattestét pedig Máramarosban feloszlatta. A Nagybányára bevonuló császáriak csupán néhány honvédet, lőfegyvert, öt löveget, két honvédzászlót és 100 mázsa lőport találtak. A két erdélyi hadosztályparancsnok, Gál és báró Kemény ezredes is a menekülést választotta, így Kazinczy magára maradt.
1849. augusztus 25-én megadásra felszólító császári követ érkezett Zsibóra, de Kazinczy közölte vele, hogy orosz fogolynak tekinti magát, s hamarosan megérkezett egy orosz különítmény (a novomirgorodi ulánusezred, az 58. doni kozákezred két szotnyája és 4 löveg).
A Wesselényi-kastély udvarán a honvédtisztek fogadták a cári tiszteket, s a kastélyban találkozott Kazinczy Grotenhjelmmel. A nagyteremben kb. 100 tiszt oldotta le szablyáját, míg az udvaron pár száz honvéd tette le a fegyvert. A cáriak kezébe került 56 löveg, 76 társzekér, s a hadosztály fegyverzetének egy része.
Ezzel az utolsó honvéd „mezei” seregtest is megszűnt létezni. Másnap Munkács, 1849. szeptember 7-én Pétervárad erődje adta meg magát. A szabadságharc utolsó védőbástyája, Komárom még kitartott és 1849. október 2-án előnyös feltételek árán nyitotta meg kapuit a császáriak előtt.
Babucs Zoltán hadtörténész/Felvidék.ma
