Az alábbiakban Kulcsár Ferenc méltatása olvasható Erdélyi Géza kötetéről.
Teremtőm, Atyám, megváltó Istenem! Elédbe állok, s megnyitom szívem.
Hálát adok, hogy megformáltál, s lettem, s a földgolyón immár hétmilliárd
társammal élhetem életem… Köszönöm a téged imádó országalapító királyunkat,
a szentektől és tetteiktől ékes királyi házunkat, a bölcs és vitéz Hunyadiakat.
A szabadságot, egyenlőséget és testvériséget mindennél többre becsülő fejedelmeinket.
Köszönöm dalainkat és költeményeinket, a nagyszerű művészi alkotásokat.
Köszönöm a szülőanyákat, akik gyermekeikkel újra meg újra benépesítették
gyakorta feldúlt, ellenségtől pusztított hazánkat… Eléd borulva mindenekért hálát adok.
Erdélyi Géza
Erdélyi Géza püspök úr Halk és szelíd hang című könyvét elolvasván s becsukván, egy régi elgondolásom jutott eszembe, miszerint az ember ki van nyitva, mint Isten könyve, s éppúgy örökre becsukhatatlan, mint emez. Igen, Isten könyve, azaz a teremtett Világegyetem olyan kimeríthetetlen remekmű, melyet az ember évezredek óta olvas, s eme olvasás által lesz önmaga számára örök feladat; ezáltal lesz örökké nyitott a jövő végtelenségére, annak a jövőnek a végtelenségére, mely az ember mélyén mint egy nálánál végtelenül nagyobb valóság jelenik meg – az a Valóság, amely maga Isten.
A püspök úr könyvéből – is – kiviláglik, hogy a halmozott próbatétel, a veszendőség korát éljük, a világháborúk, éhínségek, globális bűnök és globális betegségek korát, mintha az ember elfeledte volna, miféle okból létezik, és miért van a világ. Vagy ha úgy gondolja, hogy tudja, tévesen tudja, mert sem az esze, sem a történelme nem lehet biztos támaszték. Márpedig legtöbbször az eszéhez vagy a történelméhez csatlakozik, mindenesetre egy viszonylagossághoz. Holott a viszonylagos érték: kétséges érték.
A technikai civilizáció, amelyet az ember kifejlesztett, a kétséges értékek civilizációja, az észbe és a történelembe vetett bizalomé, miközben, persze, a roppant ismereteké is. De az ismeretek hatalmas arányaiban rejlik éppen a csábítás, annak a képzete, hogy az ember előtt végül is, az időben, nincs akadály. E világnak a bölcsessége, a filozófia kimutatja ugyan a tudományok megismerőképességének korlátait és határait, ám a Teremtő üdvözítő tettét e világ bölcsessége, a filozófia már nem fogadja el, mert ahhoz el kellene fogadnia Isten Igéjét, új szemet és új fület kapva ajándékba, hogy az Atya e jelét meglássa és szavát meghallja, ne pedig arra a képtelen feladatra vállalkozzon, hogy a tudat saját erejéből alakítsa át a tudatot. Akár akarja, akár nem, az ember folyvást ütközésbe kerül vélt öntörvényűségével. Hiába talál ki elméletet attól az elgondolástól vezetve, hogy az esze által, mondjuk, kollektív boldogságban részesülhet, ez az ész ismét és ismét csődöt mond. A civilizált ész gőgjével szemben a lélek tudomásul kell vegye azt az elemi tapasztalatot, hogy az élet, amelyben az ember hurcolja magát, elrontott, méltatlan, jószerivel beteg élet.
De az élet méltatlanságát nem lehet jóváhagyni, mert az egyet jelent a megsemmisüléssel. A tények szétszórtságából az ismeretek sokasága fölé, egy egyetemes tudásig kell eljutnunk, ahonnan minden, ami különváltnak látszik, egymásra mutat. A dolgok világa ugyanis, amely töredékes, alá van rendelve az univerzum egységének: a teremtett világnak és Teremtőjének. Minden emberi kiterveltség, amennyiben a töredékességet szolgálja, a teremtett világ harmóniája, mi több, Isten egész világra kiható kegyelme ellen hat. Tagadja, hogy az ember mint az univerzum része a világ egyesítésében érdekelt, mert miként az Isten Egy, úgy az emberiség is egy.
Ezek után számunkra a legfőbb kérdés az, hogy valóban az embernek szentelt hely-e a föld, és valóban kijelölt lény-e az ember. A Szentírás azt mondja, hogy Isten megáldá az első emberpárt és monda nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá. Vagyis legyetek a föld istápolói és gazdái. Tehát ezen kinyilatkoztatás szerint az embernek van útja, tart valahonnan valamerre, mégpedig nem önakaratából, hanem egy felsőbb jóindulat kegyeként. De igaz-e ez a tanítás?
Az ember évezredek óta keresi e kérdésekre a válaszokat. Erdélyi püspök úr könyvével kapcsolatban kijelenthetjük, hogy maga a kereszténység immár nem is a válaszokat keresi, hanem a Szentírásból kiindulva a válaszokat értelmezi és hirdeti. Mert alapvető tétel, hogy a Szentírás Isten szava az emberhez, az Egyház szava pedig az ember szava Istenről. Amikor a keresztény ember a Bibliát olvassa és értelmezi, Teremtője szavának visszhangja akar lenni.
Erdélyi Géza püspök úr úgy tekint a Bibliára, mint aki kimondatlanul is hiszi, hogy a Szentírás fényt vet a mindenségre és annak Teremtőjére. Tudja, hogy a Szentírás kristálytiszta egysége egyszerű, mint Isten, és hatalmas, mint a teremtés: egyedül Isten képes átfogni egy egyszerű tekintettel. A püspök úr éppen ezért alázattal, szelíd és halk hangon fejti fel olvasói, hívei számára a megváltó Ige üzenetét, az élet minden helyzetére keresve és találva olyan választ, melyet a Szentírásból merít – egy pillanatig sem kételkedve, belülről fakadó meggyőződéssel és hittel. A Bibliából tudjuk, hogy a kinyilatkoztatások az ember fiainál vannak és a titkok a Teremtőnél. Erdélyi püspök úr hiszi és vallja, hogy a Biblia sugalmazott könyvei kinyilatkoztatások az ember számára, amellyel mindennapi kenyérként lehet és kell élni: hirdetni általuk a maga dicsőségét kereső világban a mennyei Atya dicsőségét; hirdetni az önzésre és gyűlölködésre mindig hajlamos embernek a Teremtő önzetlen szeretetét és jóságát, amit Jézus Krisztus áldozata oly meggyőző módon jelenített meg mindenki számára.
Tudjuk, az Evangélium, a jó hír, Isten országa táguló világegyetem, és a kinyilatkoztatás növekedése is a történelem ritmusára megy végbe. A Halk és szelíd hang elsősorban ezért kedves olvasmány, szóljanak egyes írásai bármiről: karácsonyról, újévről, templomszentelésről, húsvétról, a lélek szabadságáról, családról, nemzetről, forradalomról, Európáról, Petőfiről vagy Kálvin Jánosról. Erőt adóak, mert Jézus Krisztusnak a történelemben való megjelenését úgy interpretálják mint Isten ígéretének beteljesülését, az új Ádámnak, a megelevenítő Szellemnek az eljövetelét, az ember megváltását, Isten országának és az Úr végső eljövetelének hitét.
Sokat kellene és lehetne még beszélni a Halk és szelíd hang című könyvről, Koncsol Lászlónak, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egykori főgondnokának a püspök úrral készített szerteágazó és tartalmas beszélgetéséről, mely érinti a Református Egyház életének folyamatát, az egyházigazgatást, a református szeretetintézményeket, az oktatási intézményeket és iskolákat, a lelkipásztori munkát és a lelki életet, a gyülekezetek, a családok, a nemzet sorsát, a református egyház vagyonát, a lelkészállományt, a teológusképzést, a cigánymissziót, a szórvány- és külmissziót, a kántorképzést, az egyházzenei életet, a börtönmissziót, a tudományt és a könyvkiadást, a külkapcsolatokat, az ökumenizmust és még hosszan sorolhatnánk. És talán még többet kellene beszélnünk az Úrnak ama halk és szelíd hangjáról, amely Illés prófétát és Pál apostolt üldöztetésük és megpróbáltatásuk idején megszólította, munkába híva őket megerősítő kegyelme által. Mert nem a lemondás, nem a rejtőzködés a helyes út egyetlen ember számára sem. Az Úr ma is válaszra vár: mit csinálsz itt, Zsigárdon, Dunaszerdahelyen, Bátorkeszin, Búcson, Királyhelmecen és Kassán, Rozsnyón, Rimaszombatban, szülőföldeden, hogy emberhez méltó, szabad életet élhessen a családod, testvéred, barátod, nemzeted. „Testvéreim! – szól mindannyiunkhoz Erdélyi püspök úr. – Veszedelmek, fenyegetettségek, rombolások, vagy ellenkezőleg, az öröm s nyugalom idején, az építkezések napjaiban, esztendeiben figyeljünk az Ige szelíd hangjára, engedjünk neki és megtapasztaljuk, hogy az Úr kegyelme mindenre elégséges. Elégséges megmaradásunkhoz, gyarapodásunkhoz, szaporodásunkhoz. Ezt a biztató, erősítő üzenetet hordozza és hozza el nekünk a Bibliába foglalt örök Ige.”
Természetesen az Ige hirdetése nem légüres térben és nem az időtlenségben történik, hanem valóságos időben és térben, a mindennapok sűrűjében. „Küzdelmeink között nem lankadva – írja Erdélyi Géza –, a megígért jövendő felé haladva a hit és a szeretet dolgában mindannyiunknak szükségünk van a támaszt, menedéket jelentő, élő, egyben éltető kis és nagy közösségekre: családra, gyülekezetre, egyházra, történelmi létünk tekintetében nemzetünk közösségére. Zűrzavaros korunkban, a társadalmak egyensúlyvesztése idején, valós és nélkülözhetetlen önazonossági tudatunk megőrzése és fejlesztése dolgában e két szilárd pont: az egyház, valamint a nemzet nyelve, kultúrája, történelme igazíthat el bennünket megfelelő módon. Az bizonyos, hogy mindkét vonatkozásban legfontosabb feltétel a hűség.”
Ezért üzeni a Halk és szelíd hang írója az eltévelyedőknek és gáncsoskodóknak, hogy a Biblia és hitvallásaink tanítása, másrészt a szilárd, egészséges öntudat, történelmi múltunk mélységeinek ismerete és ihlete soha nem engedheti meg, hogy akár beszédben, értékítéleteinkben, állásfoglalásainkban elkalandozzunk, vagy eltérjünk a megismert igazságtól, s helytelen magatartással, megnyilatkozásokkal, egyéni érdektől vezettetve egyházi vagy nemzeti közösségünknek bárminemű kárt okozzunk.
Ellenkezőleg, mondja Erdélyi Géza, egyházunk célja más nem lehet, mint a megismert igazság, az evangélium továbbadása, az egy nyelven beszélés, az együtt könyörgés több szeretetért, Isten és egymás jobb megismeréséért, hogy életünk és szolgálatunk ezáltal örömtelibb és teljesebb legyen.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48890,48513″}
