Húsvét vasárnapján, április 5-én a Via Nova Ifjúsági Csoport kezdeményezésére megemlékeztünk arról a szomorú eseményről, mely hetven évvel ezelőtt következett be. A kassai kormányprogramot 1945. április 5-én hirdették meg.
Illyés Gyula mindmáig helytálló megállapítása szerint, ez a hírhedt program „a Lebensraum tébolyát mutatja”, hiszen az alapvető emberi jogokat sértő, diszkriminatív jogi intézkedéseket hirdette ki. A napot is jól választották ki. Pont egy évvel korábban, 1944. április 5-én, a megszállt Magyarországon kötelezővé tették a zsidók számára a sárga csillag viselését. Hátborzongató párhuzam!
A kassai ünnepi mise végén felzúgott a magyar Himnusz az ősi főszékesegyházban. A megemlékezőkhöz csatlakozó kassaiak is felragasztották az M betűt és Esterházy rabszámát, a 7832-őt. Majd megálltunk II. Rákóczi Ferenc epitáfiumánál. Itt jómagam mondtam egy rövid beszédet, melyben a fejedelmet idéztem, aki lejegyezte, egy alkalommal a csata előtt megsértette egyik közkatonáját. Ám nem tudott tőle bocsánatot kérni, mert az elesett. Emiatt lelkiismeret furdalása volt. Azt szeretném, ha ilyen lelkületű politikusok és hadvezérek állnának ma is magas, felelősségteljes posztokon.
Az egykori kassai vármegyeháza erkélyéről hirdette ki Zdeněk Fierlinger csehszlovák kormányfő a kassai kormányprogramot, melyet inkább kormánypogromnak kellene neveznünk. A fiatalok felsorakoztak transzparenseikkel, molinóikkal és Gubík László, a Via Nova ICs elnöke megtartotta beszédét:
„Nagyhéten a halál feletti győzelemre, bűneink megváltására várunk. A legnagyobb keresztény ünnep és a tavaszvárás mellett azonban van egy másik, a felvidéki magyarok számára különös jelentéssel és szimbolikával bíró üzenete is e hétnek.
Épp húsvét vasárnap, április 5-én ugyanis a Kassai kormányprogram elfogadásának 70. évfordulója. Megaláztatásunk, bűnössé nyilvánításunk, elűzetésünk gyásznapja. A háborús bűnösség háborús állapotokat sugall. Mi békét akarunk. És bármilyen furcsán hangzik is, sokkal jobban éreznénk magunkat végre «ártatlanként» szülőföldünkön.
Hetven év után legfőbb ideje annak, hogy lemossák rólunk a ránk tapasztott bélyeget, eltöröljék a másodrendűségünket kimondó rendelkezéseket, bocsánatot kérjenek a jogfosztásokért, rehabilitálják, akiket rehabilitálni kell és visszaszolgáltassák, ami jár.
Egy egyszerű, emberséges gesztus. Semmi több. Én személy szerint csak ezután tudok hinni az őszinte testvériségben. Addig legfeljebb remélhetem annak eljöttét. Hisz épp erről szól a történet: Megváltásunkra várunk. A felvidéki magyarság is a maga húsvétjára vár.
Addig, míg ez bekövetkezik, menjen ki mindenki a 70. évforduló körüli napokban egy-egy kitelepítési emlékműhöz, kopjafához vagy egy Esterházy szoborhoz, és mormoljon el egy imát szétszakított családjáért, kitelepített rokonaiért, a ligetfalusi áldozatokért, közösségünkért, a felvidéki magyarságért.
Feltámadásunk még várat magára…”
Ezt követően a kibontott transzparensekkel és molinókkal átvonultunk a Csáky-Dessewffy-palota udvarára, ahol a résztvevők megkoszorúzták Esterházy János mellszobrát. Itt Gubík Esterházy János 1944-es húsvéti gondolatait idézte.
Húsvét a feltámadás ünnepe, messze túlnőtt a köznapi megszokások keretén. A szomorú vég az elmúlás törvényének megingathatatlan szirtjén törik meg. Ebbe belenyugszunk mint megmásíthatatlanba, amit egy bódítóan varázslatos hit vált föl, a feltámadás bizonyossága. Ezek a megmérhetetlen ellentétek egyben éltető kinyilatkozások a hit lobogó zászlaja alatt járók számára. „Körülöttünk és körünkben reng a világ. A halál kaszál, városok dőlnek romokba, pótolhatatlan értékek pusztulnak el, a jövőbe vetett hit és remény a legparányibbra zsugorodik össze s az ember lassan már emberi mivoltát is szégyelli. Golgotára cipeljük saját keresztfánkat. (…) Pedig mi reménykedtünk egy jobb jövőben, egy jobb emberiségben. S most riadt szemmel tekintünk a ködbe, mely mögött vesztünket sejtjük.” Egy megoldásunk van – mondja Esterházy – Emmauszba kell mennünk, mert a történelmet, a miénket is Isten írja. Borzalmas időket élve aggódunk, hogy kis magyar családunk átéli-e a fergeteget. Mégis az egész emberiségnek és nekünk is az emmauszi útra kell térnünk, hogy azon vándorolva a nagy Történetíró oktatását hallhassuk. Az élet nem az egyén létére van korlátozva, hanem az örökkévalóság megnyilatkozása. „A Teremtő ránk bízta az életet, hogy benne alkotótársaivá legyünk. Alkotás csak a jó az eszményi irányában lehetséges. Ami a jóval, az eszményivel ellenkezik, az bűn és bukáshoz vezet.”
A feltámadás, a húsvét tehát az örök élet ünnepe. Ez a hitvallásunk és legyen imádsága ma minden igazi magyarnak. „Adja a Jézust feltámasztó Teremtő, hogy minden magyar lelkében eltiporhatatlanul és eladhatatlanul éljen az örök magyar erő, amely történelmi időkben, történelmet van hivatva alkotni, a magunk helyes, megalkuvást nem ismerő hitének igazolására és utódaink boldogabb magyar jövőjének biztosítására.”
Az M1-es csatorna élő adásban közvetítette a megemlékezést és egy rövid beszélgetést készített Gubík Lászlóval.
A húsvét a halál feletti isteni győzelem ünnepe. Annak reményében jöttek össze a fenti helyszíneken a megemlékezők, mert bíznak benne, ebben az esetben is végül az isteni igazság fog győzedelmeskedni. Viszont addig hagyománnyá kellene tennünk, hogy a következő évek április 5-éjén mi magyarok a megkülönböztető M-betűvel és a vértanú gróf rabszámával végezzük dolgunkat.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
(a pogrom orosz eredetű szó, jelentése elvakult, garázda tömeg rohama egy másik csoport (békés) tagjai ellen)
További fényképek ITT>>> érhetők el. {iarelatednews articleid=”52919″}
