Tele van a szlovák média azzal, hogy megaberuházás – újabb autógyár – telepedhet meg Szlovákiában, mégpedig Nyitrán. No nem mintha Nyitrán lenne a legtöbb munkanélküli, hanem mert ott van megfelelő infrastruktúra, azaz sztráda és gyorsforgalmi út.
A szakértők, akik az ügyben megszólalnak, örülnek az új beruházásnak. A kérdésre, hogy miért nem a keleti régiót fejleszti a kormány a nem csekély befektetési támogatással, ők is elismétlik: ahol van megfelelő út, oda megy a beruházás. S hozzáteszik: még jó, hogy Nyitrára és nem a Vág mentére, ahol már nem lenne elég szakképzett munkavállaló… Egyikük kifejti: az nem baj, ha Nyitrán sincs, van Közép – Szlovákiában, Nyitra nincs olyan messze, mint Nagyszombat vagy Zsolna, oda be tudnak járni majd az emberek munka után, ahogyan a Komáromi meg az Érsekújvári járásból is. A fejtegetés arról nem szól, hogy az ingázáshoz megvan-e az infrastruktúra – a közlekedési és tömegközlekedési! –, a Nagykürtösi, Losonci, Rimaszombati járás potenciális munkavállalóiról nem is szólva. Az ember az utolsó, fő, hogy a folyamatos áruszállításhoz legyenek jó utak. Mert minden mindennel összefügg.
Amúgy meg: nem meglepő, hogy a szlovák gazdasági elemzők is így viszonyulnak a beruházás-támogatások regionális elosztásához. Ingázzon a magyar ember, ha dolgozni akar. Pedig hát: volt egyszer egy kihelyezett kormányülés Komáromban is, ahol Robert Fico ipari parkot ígért… Hogy aztán meggondolja magát. Mióta létezik (Cseh)Szlovákia, sose volt másképp. Az etnikai vagy nyelvhatár még ma is pontosan kirajzolható az ország gazdasági térképén, elég az ipari létesítmények eloszlását szemügyre venni. A trianoni hazugságot maguk a kitalálók leplezik le azzal, hogy az 1938-as határvonal alá komoly ipart nem telepítenek. (Ilyen térképet még a szoci idején, kezdő újságíróként a kormányhivatal egyik alkalmazottja mutatott meg, felhíva a figyelmemet, hogy a déli régió ipara csak szövetkezeti melléküzemágak és fióküzemek sora, melyek bármikor bezárhatók vagy visszatelepíthetők Turócszentmártonba, Rózsahegyre, ahol az anyacégük van.)
Ez a gazdaságstratégia azonban nemcsak a Fico-kormány jellegzetessége. A második Dzurinda-kormány idején született egy stratégiai anyag arról, hogy a beruházás-támogatást a leszakadt régiók felzárkóztatására kell fordítani, s ebben még a kategóriákat is meghatározták, de végül nem lett belőle semmi.
Most Radoslav Procházka kezdett azzal kampányolni, hogy ő és pártja majd – ha megnyeri a választásokat – felzárkóztatja a leszakadt régiókat, az éhségvölgyeket… Nem akárhogyan. Infrastruktúrát, anyagi támogatást nem ígér, helyette kilátásba helyezi, hogy a befektetett tőke mértékétől függően a befektető akár már az első évben leírhatja – ha lesz miből – befektetése 100 vagy 200 százalékát… Roppant mutatós elképzelés, csak éppen: nem egy befektető mondta már el pl. Rimaszombatban, hogy építsenek a vidéken rendes utakat s máris jön. Ki lesz az a komoly befektető, aki úttalan utakon, vasúttalan tájakon fog megtelepedni a mai világban?
Nem ártana, ha a szlovák politika új üdvöskéi is meghallgatnák – legalább most – pl. az Iness vagy az Ineko szakértőit, legalább az éter hullámain, és elgondolkodnának azon, meg kell-e vezetni újra azokat az embereket, akik amúgy is a rendszerváltozás vesztesei. Különösen most, hogy a legfrissebb adatok szerint Szlovákiában 660 ezer ember (12,5%) él nyomorszinten, s ebbe a számba beletartozik a munkaviszonyban lévők 5,7 %-a is. (A legtöbb szegény Besztercebánya megyében él, az összlakosság 17,1 százaléka nyomorog, másfél százalékkal több, mint egy évvel korábban. Eperjes megye a maga 16 százalékával szintén felzárkóztatásért kiált, de Kassa megyében is 13, 7 %-os a szegénység, Nyitra megyében 13,2, a nagyszombatiban 8,5 %-os a ráta.)
N. Gyurkovits Róza, Felvidék.ma
