Manapság már kisvárosainkban is megjelentek a nagy üzletláncok áruházai. Találkozhatunk például Ipolyságon, határ menti városkánkban is ilyenekkel. Van üzletközpontja a Billának és a Lidlnek is. Ez nem rossz, hisz lehetőség nyílik a nagyobb áruválasztékra. Én ugyan nem szeretek ilyen bevásárlóközpontokba járni, mert zavar a mesterséges fény és a levegő, az ablak nélküli hatalmas terület és az átláthatatlan árudömping. De hát ez az én bajom csupán! Ennek ellenére néha-néha mégiscsak betérek oda, főleg friss virágot tudok ott szerezni elfogadható áron halottaim sírjára.
Ezekben az áruházakban egy dologra felfigyeltem eddig. Mégpedig arra, hogy semmi nincs kiírva a vásárolók jelentős részének anyanyelvén; a hangosbemondó csak szlovákul tájékoztat arról, mikor melyik pénztár zár vagy nyit, melyikhez menjen, vagy ne menjen a „vážený zákazník”, azaz a kedves vásárló, aki gyakorta hagy ott sok pénzt a kasszánál. Nem tudom, az egynyelvűsítés eme formája kötelező-e az ilyen helyeken. Nem hinném, mert a kiszolgáló személyzet és a pénztárosok beszélnek magyarul. Úgy látszik, csak a „helyi rádió” nem szólal így meg. Vajon miért? Hisz az itt árut keresők nagy része magyar nemzetiségű. Ipolyság maga is zömmel magyarok által lakott város. A vonzáskörzetben is főleg magyarok élnek. Ráadásul határ menti városról van szó, ahol nagyon sok magyarországi vásárló is megfordul. Eddig senki nem gondolt arra, hogy a két- vagy többnyelvűsítés esetleg hasznára válna az üzletláncnak is?
Az egyik áruház külterülete is úgy néz ki, mint egy szlovák nyelvi arborétum: hatalmas reklámtáblákkal, azokon egynyelvű szövegekkel. Én úgy gondolom, ha a szövegek kétnyelvűek lennének, ha a bemondó más nyelven is megszólalna, talán az itt felbukkanó szlovák vásárlókat sem dühítenénk nagyon fel. Hisz a városba jövet a névtábla is jelzi, hogy egy olyan helyre érkeznek, ahol más nyelvű lakosok is élnek a szlovákokon kívül. S lehet, hogy még tetszene is nekik a dolgok realizálása; hozzászoknának ahhoz, aminek már régen természetesnek kellene lennie. Hisz az volt ez évszázadokkal ezelőtt is más államkeretek, más államformák közt.
Az is tapasztalható ebben a kisvárosban, hogy sok más üzlet sem érvényesíti megfelelőképp a kétnyelvűségét. Már ami a feliratozásokat illeti. Nagyon sok helyen mindez csak esetleges: a magyar szöveg megjelenése nem arányos a szlovákkal, sem számát, sem méretét-nagyságot illetően.
Néhány éve az első világháborúban elesett katonáink nyomában jártam Szlovéniában és Olaszországban. Kellemes meglepetés volt látni, hogy a két ország közti határ egyik s másik oldalán is érvényesült az olasz, illetve szlovén nyelvű feliratozás.
Még az úgynevezett átkos rendszerben jártam családommal a bolgár tengerparton, Várnában. Érdekes, hogy ott már akkor több nyelven olvasták be közleményüket a strandok hangosbemondóiban, s ha valaki hozzátartozóit kereste, azt bármily nyelven beolvashatta a „helyi rádióban”. De a görög tengerparton is hangos magyar nyelven kínálták portékáikat az árusok, s néhány fontos szót a parton futkosó csemegeárusok is elejtettek magyarul. Tudom, nem biztos, hogy ez az ottani tolerancia eredménye, de az üzlet érdekében mindenképp megtették ezt. Amit nálunk ezért sem tesznek meg. Arról már nem is beszélve, hogy nemzetiségi jogaink miatt is meg kellene ezt tenni, mert ezek megilletnek bennünket. Sőt, mintha valamiféle rendelet is vonatkozna erre!
Csáky Károly, Felvidék.ma